TAG, YOU'RE IT ━ az 2017. ✔

-tizenharmadik fejezet;

— E-ezen én vagyok. - remegett meg a hangja az elején, mire gyorsan odasétáltam mellé.

Nem hazudott, pontosan az ő feje volt látható a képen. Döbbenten szemeztem vele, mert nem tudtam elhinni hogy ilyen létezhet.

— Nyugi, nem tűntél el -

— Derry városi rendőrség. Nézd a pólómat, a hajamat! Az egész fejemet! - szakította félbe a dadogóst a fiú pánikolva. 

— Nyugodj meg, nem igazi!

— Ott a nevem, hogy hány éves vagyok! És a dátum 1976! Dehogynem, itt van rajta! Mi a fasz van, eltűntem! Vagyis el fogok tűnni! Mi a franc! - ordibált Richie, miközben mi ketten Bill-el próbáltuk lenyugtatni őt.

A háttérben Eddie beletemette az arcát a tenyereibe, látszólag ő is teljesen kivolt ettől a helyzettől.

— Nézz rám! - üvöltöttem túl a hangját, mire ledermedt és tette, amire kértem. — Az ott nem igazi! Csak szórakozik, érted? Ugyanezt csinálja velem is. Ne hidd el, mert nem valódi.

Pár pillanatig tekintetünk egybefonódott, majd hangos kiabálásokat lehetett hallani az emeletről.

Mindketten a hang irányába fordultunk, és Bill volt az első, aki elindult kifele a szobából.

— Hahó? - hallatszódott az eddig ismeretlen vékonyabb hang, hozzá pedig más fajta zajok is.

— Segíts, kérlek!

Az emeletről jött, ami azt jelentette, hogy muszáj lesz felmennünk a lépcsőn. A kopár, libabőrt keltő lépcsőn.

Hangos lihegések csapták meg a füleinket, amint egyik lépcsőfokról a másikra lépdeltünk. 

Én szorosan jöttem Richie mögött, egy ponton már a felkarját is körbefontam, annyira féltem. Nem tudtam mi fog ott várni ránk, és titkon nem is akartam megtudni.

Amint felértünk az első emeletre egyből elénk tárult a folyosó végén egy nyitott szoba. Köhögés hallatszott onnan, és egyből meg is pillanthattunk egy lányt, aki a földön fekszik és fejét felénk fordítja.

— B-b-betty? - motyogta Bill.

— Ripson. - fejezte be Richie, mind a négyen hevesen vettük a levegőt.

Ekkor a véres arcú lányt hirtelen elhúzta valami a szoba belsejébe, amit egy hangos sikítással díjazott. Mellettem picit megremegett a szemüveges, éreztem a kezén.

Gondolkodás nélkül elkezdtem közelebb menni a szobához, mögöttem lassan csatlakozva a többiekkel.

Kicsit beljebb hajtottam az ajtót, ami egy hangos nyikorgást adott ki magából. Körbenéztem és értetlenül meredtem magam elé. 

— De hát itt volt. - szólalt meg Richie mellettem, mire bólintottam helyeslésképp. — Hova a tökömbe tűnt?

Időközben észre se vettem, hogy Eddie már nincs is közöttünk. Valahol lemaradt, de abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Válaszokat akartam. Méghozzá azonnal.

Hirtelen az ajtó mögöttünk becsapódott, miközben hallottuk a srác kétségbeesett hangját. 

— Mi a franc? Eddie! - kezdte el ráncigálni a kilincset Bill, de semmire se ment vele. — Eddie, nyisd már ki! Itt vagy?

Már-már ütötte a faajtót ökölbe szorított kézzel, de semmi válasz nem jött. Már nem hallottuk a fiú ordibálását, ami kicsit megrémisztett.

Odaléptem mellé és én is elkezdtem próbálkozni a kinyitásával, de már akkor tudtam, hogy ez szinte lehetetlennek bizonyul.

— Eddie, hol a francban vagy? Ne most szórakozzál öreg. - hallottam meg Richie hangját a mellettünk lévő szobából.