TAG, YOU'RE IT ━ az 2017. ✔

-tizenegyedik fejezet;

11.| DREAMS OR NOT?

— HA JÓL ÉRTEM, HA IDŐ VAN ELŐJÖN, és fél évente zabálja a gyerekeket. És aztán mit csinál? Hibernálja magát? - hangzott el az érdekes kérdés Eddie szájából.

— Talán olyan mint a.....hogy is hívják? Kabóca! Azok is csomó helyen időközönként jelennek meg. - magyarázta Stanley, aki a pad háttámlájának a tetején ült.

— Nagyapám szerint el vagyunk átkozva. - nézett fel Mike a földről, mire én hallattam egy szarkasztikus kacajt.

— Nem lenne hülyeség mondjuk. - gondolkoztam el hangosan és tekintetem átsiklott Richie-re, aki szinte szuggerált engem.

Felhúztam a szemöldököm, de ő csak halványan elmosolyodott és legnagyobb meglepetésemre kacsintott is egyet.

Elkaptam a tekintetem és egy halvány pink árnyalat megjelent az arcomon.

— Azt mondta minden rossznak, ami itt történik egyetlen oka van. - folytatta tovább a néger fiú. — Derry lakosait kinézte magának a gonosz. 

— Nem csinálhatja egy valami. - húzta el a száját a göndör hajú. — Mindnyájan mást láttunk, igaz? - nézett körbe rajtunk.

— Igen. - helyeselt Mike. — De lehet simán csak a félelmeinket láttuk.

— Nekem mondjuk egy leprás jött. - vont vállat Eddie kicsit feszengve. — Egy.....két lábon járó fertő.

— Tűz? - vontam fel a szemöldököm. — Eddig sosem féltem a tűztől. Még akkor se, amikor felgyulladt a mosdó.

— De nem igazi. - emelte rám íriszeit Stan. — Ezekből egyik sem az. Így fogjátok fel. Sem a te leprásod, sem Billy-nek Georgie, sem Liv-nek a tűz, sem az a nő, akit én szoktam látni.

— Jó csaj? - mosolyodott el Richie mellettem, mire én hátradöntöttem a fejem idegességemben.

Stanley gúnyosan nézett rá. — Nem, Richie. Rohadtul nem!

A mosoly egy kicsit leapadt az arcáról, de aztán újra megjelent, amikor íriszei ismét megtaláltak engem.

— Igaz, már itt van a legjobb. - mondta és egyik kezével rácsapott a combomra.

Felhúztam a szemöldökeim és egy amolyan "te most mi a faszt csináltál?" tekintettel néztem rá.

— Figyelj hova nyúlkálsz, Tozier. - figyelmeztettem, de ez sem hatotta meg.

— Ne haragudj, legközelebb lejjebb megyek.

Széttártam kezeim döbbenetemben, de inkább úgy voltam vele, hogy a pikáns beszólásokat inkább magamban tartom, így lassan összefontam kezeim magam előtt és a többiekhez fordultam, miközben belülről haraptam a számat.

— A feje szét van verve. - folytatta tovább Stan ott, ahol abbahagyta. — Tökmindegy, ennek nincs értelme! Simán csak rossz álmok.

Furán néztem a göndörre. Szerinte ezek csak mind.....álmok? Képzeletünk szüleményei, amik a fejünkben léteznek és szinte már kísértenek minket?

— Nem, rohadtul nem azok! - emeltem meg kicsit a hangom, mivel bárhogyan is nézem, a lábamat egy kis részen megégették a lángok és éreztem a fájdalmat. Ezt álomban nem tudnám megtenni.

— Azért mind tudjuk mi a különbség egy rossz álom meg a valóság között. - vette át a szót Mike és már-már politikusan nézett Stanley-re. 

— Te mit láttál? Durva dolgot? - kérdezte meg tőle Eddie kíváncsian.

— Igen. Ismeritek azt a leégett házat a Harris-utca végén? Bent voltam, amikor kigyulladt. Engem megmentettek, de.....anyám és apám beszorult a szomszéd szobába, és ott...ütötték, verték az ajtót. Nem tudtak átjönni. Iszonyat volt. És mikor rájuk találtak, a fejükről a bőr......csontig égtek. 

Elgondolkodtattak szavai. Ezek szerint valamilyen szinten neki is köze van a tűzhöz, égéshez. Nem nyugtató, de annál inkább érdekes.

— Mindenki fél valamitől.

— Ez mondjuk igaz. - szólalt fel Richie és láttam, ahogy háta mögé néz a színpad felé. 

— És te, Rich? Mitől fosol?

A fiú lassan visszafordította hozzánk a fejét és megigazította orrán lévő szemüvegét.

— A bohócoktól.

~~~