TAG, YOU'RE IT ━ az 2017. ✔

-harmadik fejezet;

03.| MIRROR NIGHTMARES

ESTE NEM BÍRTAM ELALUDNI. Valahogy nem jött álom a szememre, amit furcsálltam is. A szobában sötét volt, a zöld színű függönyöm el volt húzva, így semmilyen fényforrás nem érte a falakat.

Úgy döntöttem felkelek és megmosom kicsit az arcom, hátha az majd segít. Kibattyogtam a szobám melletti fürdőbe és belenéztem a tükörbe. 

Eperszőke hajam kissé kócosan állt ide-oda, arcom a megszokottabbnál is sápadtabb volt és pizsama pólóm hanyagul lógott le az egyik vállamról.

Amint a hideg víz érintkezett a bőrömmel máris kicsit jobban éreztem magam. Lassan húztam végig tenyeremet az arcom minden egyes szegletén, szemem becsukva volt.

Amikor újra kinyitottam különös dologra lettem figyelmes. Nem csak magamat láttam a tükörben. Mögöttem elhelyezkedett egy alak, nem tudtam kivenni, hogy pontosan ki, mivel egész teste a sötétbe burkózott.

Riadtan fordultam meg és néztem körbe a mosdóban. Senki más nem tartózkodott rajtam kívül a házban, legalábbis tudtommal. Apám éjszakás volt a közeli dohányboltban, és egy szóval nem mondta azt, hogy hamarabb hazajönne.

Miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg nincs itt senki rajtam kívül tekintetemet visszafordítottam a kicsit koszos tükör felé, ahonnan egy idős férfi nézett vissza rám.

Fehér haja volt és ráncos arca, ami mintha kicsit szét lett volna égve. Azon az oldalon a szeme üvegből volt, szája vérrel volt teli.

Nem sok időm volt megfigyelni, ugyanis elordította magát, aminek következtében feje teljesen eltorzult.

Testem megfagyott, a félelem úrrá lett rajtam. Mozdulni se tudtam, csak ott álltam egy helyben, miközben a rejtélyes alak egyre csak közeledett felém.

Kinyúlt a tükörből, és két karjával körbefogta az arcom. Megremegtem az érintésére, bőre érdes volt, mint a fa törzse.

Mélyen a szemembe nézett, miközben ujjai görcsösen szorították a fejemet. Íriszeiben mintha egy film pergett volna le, úgy mutatott meg nekem egy történetet. Talán emléket.

Egy tűzesetet láthattam, egy egész család bent égett a ház falai között. Sikolyok zaja és lángok sistergése törte meg a csendet, ezen a ponton elgondolkoztam azon, hogy lehet csak én hallom ezt. 

Szinte visszhangoztak a fejemben az emberek utolsó mondatai, amik mind a segítséget kérték. Szemembe könnyek gyűltek, tenyerem izzadt és fogalmam se volt, hogy hogyan juthatnék ki ebből a rémálomból.

Az ágyamban ébredtem. Számat egy éles sikoly hagyta el, ami percekig is elnyúlt. Nem bírtam abbahagyni, testem össze-vissza rángatózott, ezzel leverve a körülöttem lévő kinyílt könyveket és füzeteket.

A vér végigfolyt az ereimben és felpezsdült ott, ahol az alak megérintett. Nem értettem mi történik velem és csak reménykedtem, hogy hamarosan vége lesz.

Pár perc elteltével végre sikerült megálljt parancsolnom magamnak és abbahagynom a sikítást. Hosszasan kifújtam a levegőt, miközben ránéztem az asztalon lévő órámra.

3:03.

Összehúztam a szemöldököm, amint visszagondoltam az éjszaka történt eseményekre. Nem emlékszem, hogy mikor aludtam volna el, ez a cselekedet teljesen kiesett a fejemből.

Csakis arra tudok gondolni, amit láttam. Az emléket. A tüzet. A leégett családot.

Lihegve dőltem vissza az ágyba. Szívem vagy ezerrel dübörgött a mellkasomban, tarkómon és homlokomon egyaránt megjelentek az izzadságcseppek és lábaim úgy remegtek, mintha elektromos áramütésben lettem volna részes.

Behunytam a szemem és próbáltam álomba meríteni magam, de nem ment. Gondolataim mindig visszavezettek a férfihez. 

A kinézetéhez. 

Az érintéséhez. 

Az emlékéhez.

Az egész lényéhez.

És ez az, ami megrémisztett.

~~~