Sweet Punishment [Jimin ff.] - Befejezett

39. fejezet

- Én se - vallottam be. - De Lilyért megtenném.

- Hogy hoztad össze ezt a királynővel?

- Miattad. Ha én elmennék, nem lenne aki elvonja a figyelmed, és talán foglalkoznál Lilyvel is. Elvégre azért jöttél az országunkba.

- Így igaz. Kényszerházasodni mentem oda. De megláttalak. És rájöttem, nem kell mindig azt tennem, amit elvárnak tőlem. Lehet boldog életem is, ha teszek érte.

- Ez az egész az én hibám. Te nem szeretsz engem, csak menekülő útnak veszel. Hozzám futsz a kötelességed elől. És azt hiszed, hogy-

- Tudom, hogy erkölcstelen - vágott a szavamba. - És igen, igazad van. Amit teszek helytelen, és aki csak hallaná, mind elítélne. De mit tehetnék? - fordult felém mélabús arccal. A csillagok ragyogtak vissza rám a szemében, a kellemes csobogás, és a kezének melege, amit éreztem a sajátomon elvette az ítélőképességem. Képtelen voltam másfele nézni, csak ő létezett. - Semmitől se félek jobban, mint attól, hogy elutasítasz. De valahogy - megingatta a fejét, és lágyan elmosolyodott - Mikor ezt teszed látom, hogy nem gondolod komolyan. Mintha a szád mást mondana, mint a szíved. Mert a szíved könyörög nekem, hogy vegyem észre a hazugságodat. És ne aggódj, Marrie - lassan felemelte a kezem, és a szájához érintette. - Észrevettem.

***

- Nem gondolod, hogy Liam kísértetiesen hasonlít Jiminre? - csattant fel YongRa, miután elmeséltem neki az álmomat.

- Nem, nem gondolom. Tudod mit gondolok? - vontam fel a szemöldököm, és álltam fel az ágyról. - Hogy ma bemegyünk dolgozni.

- Azt hittem, téged eltiltottak - szólalt fel Tae. Mióta felébredtünk, egy szót se mondott, elvégre nem értette, miről beszélgetünk. Lövése sincs, ki az a Liam, vagy Marrie. Még akkor se mutatott megvilágosodást, mikor Jimin szóba került.

- Igen. De tudod, Jin-nél elég jó a meggyőző képességem. Különben is, nekem nem doki kell, hanem egy szaftos ügy, amibe beleáshatom magam, és elfelejthetek egy kis időre mindent.

- Hamarosan szilveszter - emelte ki a szót. - Nem lehetne addig pihenő, hogy bebasszunk, és utána munkába állni?

- Nem - feleltük egyszerre YongRa-val. Ahogy lekerült rólam a felsőm, Tae kiment a szobából, és csak akkor tért vissza a cuccáért, mikor már mind a ketten indulásra készen voltunk. A kávém után bementünk a laborba, ám legnagyobb meglepetésemre, senkit se találtunk a boncteremben. A folyosón összetalálkoztam a testőreimmel, akik köszönés után mögém álltak, és mint az árnyékok, követni kezdtek. Kezdődött elölről az egész.

Egyetlen egy eshetőség volt, mégpedig a kihallgató terem, ezért felmentünk egy emelettel, és benyitottunk a köztes fülkébe. NamJoon és Hoseok aggodalmas arcot vágva fordultak felénk, és köszöntöttek.

- Mi történik? - léptem melléjük, és néztem bele az álcázott tükörbe. - Ki a lány? - kérdeztem kicsit hangosabban, mikor szembesültem vele, hogy egyik se fog válaszolni.

- Bejelentést kaptunk névtelenül, hogy gyilkosság történt. Mire Jimin odaért, a nő és a férfi már halott volt, a lány kezében pedig ott volt a kés, amivel leszúrták őket. Meg se próbált elmenekülni. A ruháit levetettük vele, azért van rajta az a sárga förtelem. De a vér - Hoseok megrázta a fejét. - Egyértelműen ő volt.

- És azóta csak azt hajtogatja, hogy ,,én voltam".

- És ez nem tűnik Jiminnek furcsának? - léptem közelebb, és vettem fel a kis fülest, amivel hallhatom ami bent zajlik.

- De. Azért van bent már fél órája vele.

- Nézzetek rá. Sokkot kapott. Mégis hány éves, tizenegy, tizenkettő? Miért ölt volna?

- Ráadásul - lépett mellém NamJoon. Egy aktát mutatott, a lányét, és a két halottat. - A szülei voltak.

Nagyot sóhajtottam. Jimin folyamatosan beszélt a lányhoz, lehetőségeket kínált, nyugtatni próbálta, de hajthatatlan volt. Minden másodpercben azt kántálta, hogy én voltam.

- Mi van, ha tényleg ő volt? - vetette fel az ötletet YongRa, mire mindenki bólogatni kezdett.

- Akkor meztelenül fogok végigszaladni az egész laboron.

Feltűnt valami a lányon, ami mellett a többiek elsiklottak. Még a kihallgató szoba rossz megvilágításában is lehetett látni, hogy a tejföl szőke hajában csillog valami. Nem vártam tovább, berontottam Jiminhez, aki kikerekedett szemekkel nézte végig, amint a lányhoz sétálok, és megragadom a fejét. Igyekeztem nem erőszakos lenni, de a hevességem miatt ez lehet nem sikerült, ugyanis összehúzódott, és felszisszent.

- Hoseok! - néztem a tükörbe. A férfi pár másodperc múlva megjelent mellettem, én pedig felemeltem egy tincset, amin különösen sok volt ez a csillogó anyag. - Vidd el a tömegspektrométerbe.

- Miért? Szerinted mi ez?

- Lőpor. És ha igazam van, akkor érthető, miért akarja magára vállalni - magyaráztam. Hoseok előszedett a zsebéből egy üveglapot, és egy kisebb ecsetszerű műanyagot, amivel le tudott söpörni annyit a lány hajából, hogy elég legyen az azonosításhoz. - Minél előbb! - szóltam rá. Nem mondott semmit, csak intett, és már el is tűnt a folyosó végén. Azonban ezzel nem volt vége. Hoseok távoztával Jin jelent meg az ajtóban, keresztbe font karokkal.

- Mit keresel itt? És te is! - pillantott Jimin felé. - Azt hittem, szabadságon vagy. Téged pedig feltételhez kötöttelek.

- Nem dolgozok - emeltem fel a kezem.

- Vissza akartam jönni - vont vállat Jimin. Jin nagyot sóhajtott, a homlokát ráncolta, pedig köztudott, hogy nem szokta, mert félti a tökéletes arcát.

- Ti fogtok a sírba tenni. YongRa is itt van? - viccelődött, mire a lány megkocogtatta a vállát. - Ez most komoly?

- Nyugi főnök, jól vagyok - nevette el magát a lány.

- Majd a pszichológus megmondja. És rólad is! - mutatott felém.

- Nem lehetne, hogy ejtsük ezt a témát? Jól vagyok, mint láthatod - tártam szét a karom.

- Én is - utánzott YongRa.

- Lányok - lépett ki Jin mögül a nő, akinek a hangjától már rosszul voltam. - Nekem az is megoldás, ha ketten jöttök egyszerre. Látom, egyikőtöknek sem tetszik ez a felállás. Legyünk túl rajta, aztán mehettek dolgozni. Mire végzünk, megjön az eredmény - mutatott abba az irányba, amerre Hoseok távozott.

Összenéztünk YongRa-val és rájöttünk, hogy ezt csak így úszhatjuk meg. Irány a pokol.