Sweet Punishment [Jimin ff.] - Befejezett

23. fejezet

Lily gyönyörű vörös ruhát vett fel. Nem akart kitűnni a haja miatt, ezért nem volt hajlandó a cselédek által már összekészített fehér ruhát felvenni. Őszintén szólva neki sokkal jobban áll a színes. Az én szőke hajamhoz persze az unalmas fehér passzol, éppen ezért vagyok most is abban.

- Szerencsés vagy - pillantott rám Lily a tükörből, majd megfordult. - Ez egy borzalom.

- Szerintem nagyon is illik hozzád - mosolyodtam el. Láttam rajta, hogy nem akarja elhinni amit mondok neki. Sóhajtott egyet, és a karomba kapaszkodva elindultunk ki a szobából. A vendégek már minden bizonnyal megérkeztek, és a királynő megjelenésére várnak lent.

- Nincs nekem kedvem ehhez. Annyi emberrel kell beszélnem, hogy már most megfájdult a fejem. Ígérd meg, hogy végig mellettem maradsz.

- A táncot kivéve igen - kötöttem ki. Nem tudok, és nem is akarok táncolni. Alap műveltség, de én valahogy mindig el tudtam kerülni. A folyosóra érve megpillantottuk Liam herceget, aki a főtanácsosával álltak a fal mellett. Amint észrevett, tátott szájjal nézte meg minden porcikámat. Kellemetlenül éreztem magam, előre engedtem Lily-t, hogy üdvözölje őket és ők menjenek tovább.

- Nem akarunk félreértést - kezdett bele a főtanácsos. - Csupán csak arra gondoltunk, hogy a két nemes nyithatná meg a táncestet. - Liam-nek és Lily-nek gúnyos grimasz ült ki az arcára. Láttam, hogy meg akarnak szólalni, ezért közelebb léptem, és tapsoltam egyet.

- Ez egy remek ötlet. Menjünk, ne várassuk meg a többi vendéget - noszogatni kezdtem őket, mire Lily tette amit kellett, és Liam karjába kapaszkodott. A lépcsőre érve a tömeg már tapsolni kezdett, de senki se értette, ki lehet az a királynőjük mellett. Minden elhalkult, semmit se lehetett hallani, csak a két fiatal cipőjének kopogását. Liam megforgatta maga körül Lily-t, megragadta a derekát, és amint a zene újra felcsendült, megnyitották az első lépésekkel a bált.

Én a fal mellé húzódtam, onnan néztem a rengeteg párt. A főtanácsos se mutatott különösebb érdeklődést a tánc felé, ezért hozott nekem egy pohárral a legfinomabb borból, és mellém állva tartotta szemmel a herceget. A zene végeláthatatlannak tűnt, mintha már órák óta ment volna. Teljesen elszédültem, pedig egy helyben álltam. Úgy éreztem, nem kapok levegőt, muszáj kimennem.

- Megkérhetném, hogy szól nekem ha Lily keres? - fordultam a férfi felé. - Nem megyek messze, csak az erkélyre kiszellőztetni a fejem. Kicsit rosszul érzem magam.

- Persze kisasszony - bólintott. Amint kiértem sokkal jobban lettem. Nem volt tömeg, a zene is elhalkult, én pedig ráhajolva a korlátra felnéztem a sötét égboltra. A nemesek ezt élvezik? Iszogatnak, mulatnak, de közben eszükbe se jut, hogy a paraszt halálra dolgozza magát a földeken. Bár a mi országunk van a legjobb helyzetben, elkerülhetetlen, hogy valaki ne éhezzen. Már meg kellett volna szoknom, hogy a világ egy igazságtalan hely. Bele kellett volna tanulnom a nemes életbe, a nemesi viselkedésbe, elvégre Lily mellett én is annak számítok. Engem is annak vesznek. Csakhogy az én lelkem sose fog oda tartozni. Ahogy apámé se tartozott.

- Jól vagy? - hallottam meg Liam herceg hangját. Megpördültem, és felnéztem a férfire, aki akkorra már nagyon közel jött hozzám.

- Persze. Lily - kérdeztem volna, de megakadtam a mondatban - Azaz a királynő merre van?

- Robertre bíztam. Én eljöttem érted - megint tegez. Megint elfogott az az érzés, amitől futva menekülnék, de közben a karjaiba vetném magam. Mégis mi van velem? - Szép a kilátás - nézett mögém. Mellém lépett, és ugyan úgy, ahogy én az előbb, letámaszkodott a korlátra.