Sweet Punishment [Jimin ff.] - Befejezett

2. fejezet

Azt hittem, a boldog gyerekkor után nem lesz semmi gond. Az ország virágzott, az emberek boldogok voltak, a királyi családban pedig semmi aggály se lépett fel. Egészen idáig. Minden olyan gyorsan történt, akárcsak előző királynál. Long meghalt, Lily pedig tizenhat évesen került a trónra. Az anyjára nem számíthatott, tébolyodottá vált, amiért a férje itt hagyta őt egy öt éves gyerekkel, Lily öccsével. A dadák kisajátították a fiút, olyan volt, mintha nem is létezne. A dolog odáig fajult, hogy az anyját a palota pincéjébe kellett zárni, nehogy kárt tegyen másban, vagy esetleg saját magában. Lily próbált nem figyelni a külső hatásokra, de a családjában történő megrázkódtatások eléggé a padlóra küldték. Én voltam az egyetlen támasza, akiben feltétel nélkül megbízott, és akitől tanácsot kért.

Még fel sem dolgozta az apja halálát, mikor kijelentették a koronázási ceremóniát. Mától nem a tanácsosaival karöltve, hanem egyedül fog döntéseket hozni. Amire még nincs felkészülve. Az önállóság mindig nagy félelme volt, de nem akarta kimutatni, nehogy valaki felhasználja ellene.

- Ne haragudj rám - mosolyodott el. A tükörben nézett vissza rám, miközben a szolgái a koronázási ruháját igazgatták. Haját feltűzték, és a királyi család címerével ellátott hajtűvel díszítették. Úgy nézett ki, mint egy felnőtt, holott mindenki tudta, hogy még csak egy gyerek.

- Miért kellene? - léptem közelebb. Elvakított a ragyogása. Eszembe jutott, mikor még kicsit voltunk, és paraszti ruhákban bujkáltunk a faluban. Ahhoz képest ez.. Ég és föld.

- Ma van apád halálának az évfordulója. Én pedig nem engedhetlek el hozzá. Szükségem van rád.

- Lesz időm a ceremónia után, este - vontam vállat lágyan. - Megígértem neked, hogy vigyázok rád, apám pedig biztosan megérti a dolgot. Elvégre neki már mindegy. - Próbáltam könnyedén venni, hogy neki ne legyen még több teher a vállán, de az igazság az volt, hogy nekem is rettenetesen fájt. Elment az egyetlen ember, aki még élt a családomból. Magamra maradtam.

Ugyanakkor volt jó is abban, hogy az évek olyan gyorsan elröppentek. Kiderült, hogy Lily sohasem volt beteg, hanem egy sokkal bonyolultabb dologról volt szó mindvégig. A boszorkány nem halállal átkozta meg a barátnőmet, hanem átváltozással, amit Lily teste amíg csak lehetett, elutasított. Azért hányt vért. Azért ájult el. Az emberi oldala harcolt a boszorkány átokkal, ami végül felemésztette a lelkét. Erről persze senki se tud, csak én. Lily nem gyakorolja a varázslást, és az átok szórést, igyekszik úgy tenni, mintha ő se tudna róla. De esténként rémálmok gyötrik erről.

- Köszönöm, hogy mindig támogatsz - lépett elém. Tökéletes lett, akárcsak egy porcelánbaba. Sehol egy hiba. - Hamarosan megérkezik a királyjelölt.

- Mi? - döbbentem meg. Arca komorrá vált és üveges tekintettel nézett a hátam mögé. Én is körülnéztem, akkor tűnt csak fel, hogy kettesben vagyunk. A szolgálók kimentek, hogy nyugodtan beszélhessünk.

- Apám intézkedett a hátam mögött. Miután betöltöm a tizenhetet, sorra fognak jönni a királyjelöltek. Azok a hercegek, akiket kiválasztott számomra. Muszáj lesz választanom.

- Dehogy is! - csattantam fel, ami kicsit visszarázta őt a valóságba. Kitágult pupillákkal pislogott rám, megszeppenve. Eltűrtem egy kósza tincset a füle mögé, amit a hajtű elengedett, és a vállára emeltem a kezem. - El tudod te vezetni egyedül is az országot. Hisz kiskorod óta tanulod.

- Ez apám utolsó kívánsága - nézett fel rám, könnybe lábadt szemekkel. Nagyot sóhajtottam, elvégre megértettem, ez miért olyan fontos neki. Bármit megtettem volna, hogy apám méltósággal haljon meg. Most pedig mindent megtennék azért, hogy kiderüljön, miért kellett meghalnia. De tudom, hogy nincs esélyem. Azon a napon nagyon sokan eltávoztak a faluból. Mészárlás volt. A tettesek pedig már messze járhatnak.

- Bárhogy is lesz, én melletted maradok.

- El is várom - mosolyodott el, és törölte le az épp leguruló könnycseppet az arcáról. - Jobb ember ismerő vagy, mint én. Ha csak egy kis kételyed is támad a férfiakkal szemben, akik majd megjelennek, jelented nekem. Én pedig elküldöm.

- Királynőm, nem nekem kell párt választani. Nem én fogok vele élni - emeltem fel a kezem megadóan. Bosszús tekintettel tette csípőre a kezét, és harapta be alsó ajkát.

- Mondtam már neked, hogy ilyenkor szólíts Lilynek. Hányok ettől a megnevezéstől.

- Bocsánat - nevettem fel a konokságán.

- Bízok benned - folytatta. - Jót fogsz nekem választani. Ha rajtam múlna félek, az összeset elküldeném - bólintottam, mivel ez volt a legreálisabb.

- Értettem.

***

Alig vártam, hogy beérjek a munkahelyemre. Ideges voltam, és züllött, de amint megláttam az asztala előtt legjobb barátnőmet, YongRa-t, rögtön felvidultam. Megragadtam a székét, kihúztam, és a nyakába borultam.

- Annyira örülök, hogy visszajöttél! - az utóbbi négy nap felért egy kínzással. Szabadságot vett ki, hogy meg tudja látogatni a beteg nagymamáját, én pedig egyedül maradtam. Bár a csapat többi tagjával jól kijövök, egyik se tudta helyettesíteni YongRa-t.

- Beszélnünk kell - ölelt vissza ő is. Komor hangját hallva rögtön eszembe jutott, miért is örültem meg neki ennyire.

- De még mennyire, hogy kell! - néztem a szemébe. - Folytatódott az álmom!

- Mi? - döbbent meg és mosolyodott el egyszerre. - Na mesélj. Mi történt a kedvenc fantasymban?

Oldalba csaptam, és leültem elé. Szétnéztem, hogy ki fogja még hallani, de mivel a többi kolléga el volt foglalva, így azonnal belecsaptam a közepébe. Mindent elmondtam neki, azt is, amit tegnap álmodtam, ugyanis telefonon nem akartam ezt elmondani neki. Mindenképp meg akartam várni a személyes találkozót.

- Mond csak, KiRa, nem gondolod, hogy a képességed kezd fejlődni?

- Ezt szűrted le a megmagyarázhatatlan álmomból? Ittál ma már kávét? - néztem a szemébe. 

- Amiért én akartam veled beszélni az az, hogy hívatott a főnök - bólintottam, és már indultam is volna, ha nem kapja el a csuklómat. - Jönni fog egy új ügynök. A mi csapatunkhoz - tette hozzá ezt a lényeges információt. Rögtön elment a kedvem a főnöktől. Apró fintorra húztam az arcom, mert tudtam, hogy ez mit jelent. - Szóval.. A te királynődhöz álmodban jönni fog egy herceg, hozzánk pedig új kolléga. Ez lehet véletlen?

- YongRa, ez az egész egy nagy véletlen. Ezek csak buta álmok, amiket valamiért összekötök. Különben is, mondtam már, hogy Marrie nem én vagyok. - Egyetlen egyszer hallottam Lily barátnőjének a nevét. Marrie. Szinte soha senki nem szólítja így, mintha nem lenne fontos a lány. Én pedig az ő szemszögéből látok mindent. Képes vagyok a saját gondolataimat hallani, de azt, hogy mi fog történni, hova fogok menni abban a testben nem másíthatom meg. Olyan mint egy videó játék. - Különben sem hiszem, hogy a képességem fejleszthető - vontam vállat.

- Hallod a hullákat.

- Csak az utolsó gondolatukat - javítottam ki.

- Lehet, hogy a tested így akarja jelezni, hogy fejlődni fogsz.

- Mit tudnék még? - fordultam vissza felé, csípőre tartott kézzel. - Látni is fogom a gondolatukat? Ha így van, kösz nem kérek belőle. Meglennék a felesleges képességem nélkül is.

Azzal fogtam magam, és ott hagytam. Igazából nem voltam rá mérges, inkább felzaklatott az, amit mondott. Mert részben igazat kell adnom neki. A herceg és az új ügynök pont egyszerre érkezne? Tényleg van ekkora véletlen? De még ha van is, hogyan lennék képes abból az elvont világból az én életemre vetíteni a történteket? Az akkori apám meghalt, de nekem mind a kettő él és virul. A legjobb barátom szülei meghaltak, de YongRa - aki kísértetiesen hasonlít Lily-re, azonban míg a királynőnek természetes vörös a haja, YongRa csak festeti - szülei még mindig élnek.

Ennek az egésznek nincs értelme. Csak arra jók ezek a felesleges gondolatok, hogy összezavarjanak. Inkább megyek, nehogy megvárakoztassam a főnököm. A végén még bedob egy rém rossz faviccet büntetésnek.