Sweet Punishment [Jimin ff.] - Befejezett

39. fejezet

- Miért nem vagy boldogabb? - bújt mellém YongRa. Tae az ágy túlsó végében aludt, ezért leterítettünk a földre egy pokrócot, hogy ha esetleg rossz felé fordulna, ne koppanjon akkorát.

- Miért lennék? - vontam vállat.

- Mert kiderült, hogy Jimin nem az a szemét fickó, akinek előadta magát. Kényszerből tette. Te pedig olyan arcot vágsz, mintha nem tudnád ezt a tényt.

- Én csak.. - kezdtem bele, de rögtön elbizonytalanodtam. - Jiminnel nem tudok mit kezdeni.

- Igaz, amire emlékszem? - komolyodott el a hangja. - Hogy szereted őt?

- Nem tudom - sóhajtottam. Megragadtam a hajam, és az arcom elé húztam. - Ez olyan bonyolult nekem. Nem akarok megint csalódni.

- Nem fog minden párkapcsolatod tönkremenni. Talán Jiminnel azért nehezebb, mert ő az igazi.

- Tudod, hogy nem hiszek ebben a maszlagban - vágtam vissza.

- Pedig kellene. Érthető a félelmed, de a vonakodásod már kevésbé. Te is szeretnél egy pasit, akihez naponta hazamehetnél. Aki néha meglep. Ehhez képest nem engedsz magadhoz senkit.

- Mert elég volt - suttogtam magam elé. Témát kellett váltanom, és ha már úgy is komoly dolgokról beszéltünk, meg kellett kérdeznem valamit tőle. - Mi van veled?

- Velem?

- Igen. Hogy vagy? Aggódom.

- De hisz nincs semmi bajom.

- Testileg talán nincs. Na és lelkileg? Nem beszélsz róla. Tae is aggódik. Mindent megtesz, hogy vigyázzon rád, te meg rá se nézel - pillantottam a még mindig alvó férfira.

- Most egy ideig elég volt a fiúkból. Tae kedves barátom, de... Bonyolult - rázta meg a fejét.

- Akár csak Jimin - tettem hozzá, hogy megértse a helyzetem. Némán bólogatott, és a hátára fordult. Mind a ketten a plafont bámultuk, a saját magunk baján gondolkodva.

Nem bírom már ezt sokáig. Liam látványosan hozzám akar szólni, de tartja magát az egyezséghez, miszerint megvárja, amíg én megyek hozzá. De nem merek. Mert a végén megadnám magam neki. Lily egyre többet panaszkodik, hogy a férfi megváltozott, már nem igényli annyira a társaságát, és nem érdeklődik iránta. Megijedtem. Mindez miattam volt. És tudtam, amíg én jelen vagyok, nem lehet máshogy.

De talán van remény. Ha én elmennék, nekik lenne idejük megbeszélni a dolgokat. Igazságos vagy sem, így kell lennie. Lily arra született, hogy egy országot vezessen, de egyedül képtelen lenne rá. Még úgy is, hogy ő azt hiszi, csak az apja kérése miatt keres párt maga mellé.. Én tudom, milyen ő. Nehéz helyzetben jobb, ha támaszkodhat valaki szavára.

Összepakoltam a holmimat, és még egyszer utoljára bepillantottam Lilyhez. Az esti teája után szokás szerint mély álomba merült. Felkaptam a táskámat és lementem a földszintre. Nem akartam az ajtóval zajongani, olyan öreg volt már, hogy a fél palota meghallotta, ha valaki lenyomja a kilincset, ezért a konyhaablakon távoztam, ami mindig nyitva volt. Az éjszaka sötétsége úgy telepedett rám, mint egy megértő kéz, ami azt suttogja, ne menj. Mégse tartott vissza, elindultam.

- Mész valahova? - hallottam meg egy ismerős hangot, mikor kiértem a kapu felé vezető útra. Liam herceg ült mögöttem, a szökőkút szélén. Mintha csak tudta volna, mit szeretnék tenni, megpaskolta maga mellett a peremet, és egy veszedelmes mosolyt küldött felém. Nagyot nyelve indultam meg, és ültem le, tisztes távolságba tőle, amit ő rögtön meg is szűntetett. Kivette a kezemben szorongatott táskámat és lerakta maga mellé. - Nem gondoltam volna, hogy képes lennél itt hagyni mindent.