Sweet Punishment [Jimin ff.] - Befejezett

24. fejezet

Jimin pov's

Biztosra vettem, hogy mind a ketten meghalunk. Éppen ezért, mikor végre lenyomoztam, hogy hol lehet a lány, kihívtam oda a mentőket. Mert tudtam, hogy szükség lesz rájuk. Kihasználva a rangomat, megszegve minden közlekedési szabályt, siettem ahogy csak tudtam. Nem akartam elkésni. Nem akartam, hogy meghaljon. Ráadásul miattam. Miért hagytam, hogy egyedül menjen, hogy ketté váljunk? Tudom milyen veszélyes ez az ügy, mégse figyeltem rá eléggé. Ha meghal, az az én lelkemen fog száradni. De még egyszer nem fogok elveszíteni egy társat. Egy barátot!

Már alig láttam valamit. Az a rohadék jól megválasztotta a helyet és az időt. Erre se autó nem járt, se közlekedési lámpa nem volt kihelyezve. Mintha egy kihalt faluba vezetnék. De a közeledő szerelvény hangja és fénye nem tántorított el a célomtól. Tudtam, hogy kockázatos, és azt is, hogy lehet mind meghalunk. Mégse volt jobb ötletem, mert késésben voltam.

Amilyen gyorsan csak tudtam, nekimentem hátulról KiRa kocsijának, ami így előre siklott, áttörve a sorompót. Behúztam a kéziféket, ezáltal a kocsim oldalra sodródott, de ez is kevés volt. A vonat eleje elérte a kocsi hátulját, taszítva rajta egyet, amitől az az árokba kötött ki.

A fejem sajgott, a lábam beakadt a fékpedál alá, olyan érzés volt, mintha eltörött volna, mégis megpróbáltam kimászni. Tudnom kellett, hogy KiRa jól van-e. Mire azonban kiértem, a mentősök is megjelentek. Először a lányt próbálták kiszabadítani a kocsiból, csak aztán vettek észre engem. Nem engedtek oda, rögtön a kocsihoz vittek, hogy ellássanak. A bokám kificamodott, a fejem betörött, amit ott helyben össze is varrtak. Ugyanis nem tágítottam onnan, amíg KiRa-t nem láttam. Szerencsére minden eszköz kéznél volt, így mire sikerült biztonságosan kiemelni a lányt a kocsiból, én már el lettem látva.

Szörnyű volt végignézni, ahogy rárakják az ágyra, és betolták. Mellé ültem, és végig fogtam a kezét, amíg be nem értünk a kórházba. Ott viszont elváltak az útjaink. Neki is sok vizsgálaton kellett átesnie, és nekem is. A doki belső vérzésre, és agyrázkódásra gyanakodott, mikor elmeséltem neki, mi történt. Legnagyobb szerencsémre mindenben partner volt, mikor meglátta a jelvényem, így elintézte, hogy a ma éjszakát itt tölthessem, ráadásul KiRa szobája mellett, aki még mindig eszméletlenül hevert.

Ott akartam lenni, mikor felkel. Biztosan össze lesz zavarodva. Elvégre egy teljes nap ki fog esni neki. Az a rohadék ezt nem fogja megúszni. Először YongRa, most meg a KiRa elleni merénylete. Ha elkapom, biztosan a halálba küldöm. Egy ilyen elmebeteg nem érdemli meg az életet.

Lankadt a figyelmem. Nem vettem észre az éjszakai nővért, aki ott körözött körülöttem. Látva, hogy milyen állapotban vagyok, és mennyire fel vagyok kavarva, hozott nekem egy pohár vizet. Én pedig naiv módon megittam. Valami altató keverék lehetett benne, mert mire eljutottam az ágyig, jóformán már aludtam is. Kár, hogy ezt szükség esetén megtehetik, és én még csak bele se szólhatok.

Reggel a váltásra ébredtem. Egy másik nővér lépett be a szobámba, és húzta el a függönyöket. Kérdezni akart valamit, de én az órára pillantottam, és kirobbanva a szobából, amennyire engedte a lábam, átsétáltam KiRa-hoz. De az ablaka előtt meg kellett állnom. Nem volt egyedül.

Az ágy szélén ült, a fejét fogva, miközben Taehyung próbálta visszafektetni. A falhoz léptem, nehogy meglásson.

- Hogy vagy? - kérdezte Tae. Ezek szerint KiRa is most ébredt.

- Nem tudom. Minden olyan zavaros.. Alig emlékszem.

- Arra sem, hogy mi történt veled tegnap?

- Te jó ég! - kiáltott fel. Visszapillantottam, és csak akkor láttam, hogy fel akar állni, de a lábai nem elég erősek még ahhoz, hogy megtartsák. Akkor vettem csak észre, hogy a szája felrepedt, az arca jobb szélére pedig egy orvosi sebtapaszt tettek. - Mi van YongRa-val? És Jimin?

- Jimin a másik szobában van.

- Oda kell mennem! - jelentette ki határozottan, de Tae nem engedte, amit meg is értettem. - Engedj, látni akarom! - Ez pedig elég volt nekem. Én is beszélni szerettem volna vele, hallani a hangját közvetlen közelből, ahogy a nevemet ejti. Bementem a szobába, egyenesen felé.

Nem lepődött meg, inkább megpróbált felállni, így a karjaimba esett. Szemei megteltek könnyekkel, úgy szorított, mintha soha többé nem akarna elengedni. Remegett, de nem tudtam, hogy a megerőltetéstől, vagy a félelemtől.

- Minden rendben, KiRa - simítottam a fejére. Tae megveregette a vállamat, és elindult kifelé, kettesben hagyva minket.

- Mégis mi a franc történt? - nézett fel rám. Szinte láttam, a fejében kavargó következő kérdést, ami a ,,miért nem vagyok halott?" volt. Lágy puszit nyomtam a homlokára, és visszasegítettem az ágyba. Nekem engedte magát lefektetni, ezért kihasználva, hogy végre lepihent betakartam, és leültem oda, ahol eddig Tae foglalt helyet. Kertelés nélkül kezdtem el mesélni, minden apró részletet, egészen odáig, hogy ma felkeltem. - Ezek szerint megint megmentettél - szegte le a fejét. - Már nem tudom, hogyan kellene megköszönnöm.

- Nekem elég az, hogy te élsz.

Hatalmas szemekkel nézett fel rám. Nem értette, miért mondtam ezt, nekem pedig túl sok minden kavargott a fejemben ahhoz, hogy értelmesen meg tudjam neki magyarázni. Nem akartam. Egyszerűen csak meg szerettem volna fogni a tarkójánál, és magamhoz húzva megcsókolni. De tudtam, hogy arra csak én fáznék rá. Ha most megcsókolnám, összezavarodna, és nem tudna rám nézni. Ez pedig abból a szempontból, hogy jelenleg vele élek, nem lenne túl pozitív.

Hamarosan ki kell találnom valamit. Nem maradhatok örökké nála, de azt a lakásomat már nem kaphatom vissza. Remélem nem fog rájönni soha, hogy hazudtam neki. Ha vele vagyok, más embernek érzem magam. Nem csinálok butaságokat, amiért a házat is elvesztettem. De ha KiRa nem akarja, én hogy fogadhatnám el azt, hogy hatással van rám?

Idő közben Jin is megjött, hogy lássa KiRa-t. Tae-val elmondták neki, hogy mindent, amit csak tudtak átadtak Hoseoknak, aki most is keres valami kézzel fogható bizonyítékot. De van egy olyan érzésem, hogy nem lesz. Se egy hajszál, se egy ujjlenyomat. A pasas ennél megfontoltabb, és okosabb. Valószínűleg ezt KiRa is tudja, csak nem mondja. Inkább édes reménybe ringatja magát.

Mikor Jin elment, Tae megfogta a karom. Látta, hogy ki akarok menni, de némán jelzett, hogy inkább maradjak. Felsóhajtott, és KiRa mellé állt.

- Sajnálom, hogy nem vártam, de mondanom kell neked valamit. Igazából az orvosok szerint nem kéne, hogy felzaklassalak, de képtelen vagyok ezt magamban tartani.

- Megijesztesz - mondta KiRa. Őszintén szólva én is ezt gondoltam.

- Az apád is itt van a kórházban.

- Mi? - rökönyödött meg. - Miért?

- Karamboloztak. A férfi ittasan vezetett, és nem állt meg a pirosnál. Apád nem volt bekötve, súlyosan megsérült. Frontális ütközés volt.

- Nem tudom az mit jelent - felelte remegve. Valójában nagyon is tudta, hisz volt már ilyen ügye, csak Taehyung-tól akarta hallani a részleteket.

- Apád mindent megtett, hogy elkerülje az ütközést. Elrántotta a kormányt, de még így is beleszaladt a másik autó. Nekiment egy táblának, ami átszakította a szélvédőt. KuRo jól van, de HiJo jelenleg is a műtőben van. Még nem tudjuk, milyen állapotban.

Fogalmam sincs, én hogy reagálnék egy ilyen hírre. Nem elég, hogy valaki meg akarta ölni, hogy találkozott a halál félelmével, most még ez is. Sokkot kapott. Meredten bámult maga elé, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott, és nem reagált semmire. Megijedtem, nehogy még nagyobb baja legyen, ugyanis a gép, amire rá volt kötve egyre nagyobb pulzust mutatott. Muszáj volt hívnom egy orvost.