Miután minden elveszett ~SZÜNETELTETVE~

1. fejezet

Fél évvel később.

Ez az egész Útvesztő arra van kitalálva, hogy megőrüljünk. Már fél éve itt vagyok, és semmi. Persze, tudom, a fiúk már majdnem három éve nem adják fel, de én nem vagyok olyan, mint ők. Én fel tudom adni. De talán miattuk nem teszem meg.

Miután felkeltem, elmentem zuhanyozni a kis kabinba. Persze már megint nincs meleg víz. A jéghideg folyadék, mint a kis tűk, úgy szurkáltak a reggeli hűvös időben. De nem volt másik lehetőségem a komolyabb tisztálkodásra, Alby hetente csak maximum (de az a legfelső határ) háromszor enged minket a kis kabinba. Vacogva csavartam magamra az egyszerű kis törülközőmet és próbáltam minél hamarabb megszáradni, majd kicsit felmelegedni. Miután ezzel megvoltam, visszamentem a kis szobámba, amit még az első napomon rendeztek be nekem, hogy ne kelljen kint a fiúkkal aludnom. Bár néha kiszöktem, hogy hajnalig beszélgessek velük, és néha bealudtam, de nem mindig lenne kedvem velük aludni. Az egyik legjobb döntés volt Albytól. Körbejártam a kis szobában. Egy ágy egy kis asztal és egy összetákolt szekrény, amiben a nagyon kevés ruhámat tartom. Az Alkotók nagyon úgy tűnt nem akartak külön lány ruhákat adni, ezért csak a nadrágjaim nem fiú méretűek, meg persze a lányos kellékeim, a többi, mind fiú ing vagy póló. De nem is baj, nagyon szeretem az ezeket a ruhákat. Illenek hozzám. Nincs olyan hideg így a fekete ujjatlan pólómat és a jól szellőző hosszú szövetnadrágomat veszem fel. A nyakamhoz nyúltam, hogy a nyakláncom megfogjam, de nem volt ott.

- A francba! – mondtam halkan. Biztos bent maradt a fürdőben. Gyors léptekkel megindultam a kis kabin felé. Mikor odaértem, nem gondolkodtam, benyitottam. Hatalmas gőzfelhő özönlött ki a kabinból, szuper, akkor visszajött a meleg víz. Sosem akkor, mikor én zuhanyozok. Viszont ami a legjobban meglepett, az Newt volt egy szál törülközőben.

- Jézusom, bocsánat! – takartam el a szemem. – Csak a nyakláncomat kerestem. Azt hiszem itt hagytam. – Newt kilépett a kabinból, majd leakasztott valamit a nyakából.

- Ó, pedig azt hittem az enyém lehet. – mosolyodott el aranyosan, majd megfogta a kezem, amitől megborzongtam, és halványan elpirultam, miközben a kezembe rakta a kis ékszert. – Tessék.

- Kösz... köszi –hebegtem. A szemei kedvesen vizslattak, amitől zavarba jöttem. – Akkor én most megyek. Dolgoznom kell. –próbáltam levenni róla a szemem, de nagyon nehezen ment. Magas, nyurga fiú, de azért izmos is, de csak annyira, hogy ne legyen feltűnő. Talán 16-17 éves lehet. Ekésként dolgozik, ha nem kell Albynak a főnökösködésben segítség. A legkedvesebb fiú a tisztáson, de tud szigorú is lenni, pláne, ha rólam van szó. Nem szereti, ha a többi fiú hülyéskedik velem. Olyan, mint egy báty, aki mindentől meg akar védeni.

- Vigyázz magadra Emm. – senki nem becéz így, csak ő. Miközben mentem a munkába, a gondolataim elkalandoztak. Folyton Newt felé. Nem, ő nem több mint a legjobb barátom. Mintha a testvérem lenne. De mégis, mikor mostanában meglátom, a gyomrom görcsbe rándul, a szívem hevesebben ver, és nem tudok normálisan beszélni. Észre sem vettem a távolban engem vizslató Minhót. Elértem a Kóroncok sátrát, majd bementem. Ott nem egy szép látvány fogadott. Jeff és Clint az egyik Ekés srácot próbálták gyógyítani, akinek dőlt a vér a lábából.

- Mi történt vele?

- Rossz szögben volt az ásó, amit dobtak neki. –mondta Jeff. A srác nyöszörgött, nagyon sápadt volt, sok vért vesztett. Már meg sem kérdeztem, hogy miért dobálnak ezek a bököttek ásókat egymásnak.

- Engedjetek oda! – felkaptam egy tűt és orvosi cérnát és közelebbről is megnéztem a sebet. – Igen, ezt be kell varrni. Adjatok neki fájdalomcsillapítót!

Miután a fájdalomcsillapító hatott, összevarrtam a sebet. Valószínűleg az Útvesztő előtt valamilyen orvosiban dolgozhattam, mert nagyon jól értek a különböző sebek ellátásához, és soha nem riadok vissza, bármilyen csúnya is a sérülés. Clint és Jeff mindig csodálkozik ezen, elmondásuk szerint, még senki nem viszonyult így a Kóronc munkához, mint én. Még ők sem.

- Ezzel meg is vagyunk. Szóljatok Albynak, hogy ezzel a lábbal szerintem olyan három napig ne dolgozzon. – Clint és Jeff kitámogatták a srácot, egyedül maradtam. Leültem az egyik székre és gondolkodtam. Aztán eszembe jutott, hogy én még ma nem is reggeliztem. Annyira lefoglalt a nyakláncom keresése, majd a seb ellátása, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy éhes vagyok. Gyorsan elszaladtam Serpenyőhöz és kértem egy szendvicset. Kicsit mérges volt, hogy későn szóltam, de mivel jó barátok vagyunk, adott egyet. A hatalmas szendviccsel sétálva eldöntöttem, hogy járok egyet. Ha valakinek baja lesz, azt úgy is meghallom, olyan hangos itt az összes, és odamegyek ellátni, meg hát, el kellett fogyasztanom a finom szendvicsem. 

Ahogy csak úgy sétálgattam, odaköszöngettem a többieknek, majd akarva-akaratlanul az Ekéseknél kötöttem ki.

- Lazsálunk Emm? – kérdezte Newt gúnyosan, mikor odaértem.

- Nem. Csak nem reggeliztem. – majd felmutattam a szendvicset. – Jeff és Clint ellesznek nélkülem is.

- Jut eszembe, én sem ettem ma még semmit. Szerintem én is elmegyek Serpenyőhöz valami kajáért. – mondta.

- Ne menj. Nem csinál több kaját. Már miattam is ideges volt. Inkább adok a sajátomból, úgy is elég nagy. – letörtem a szendvicsem felét, majd felé nyújtottam.

- Köszi. Gyere, menjünk a kilátóba! – majd megragadta a kezem és elkezdett húzni az építmény felé. Ott szép lassan megettük a szendvicsünket, és néztük a tisztást.

- Hamarosan újra felküldenek egy új zöldfület. – szólalt meg. – Még egy emberrel több.

- Hátha jó fej lesz. Chuck is milyen aranyos! – mondtam. A kis Chuck, aki legutoljára érkezett, olyan 13 éves lehet, és olyan mintha mindenki kisöccse lenne. A kedvessége és be nem álló szája miatt is szeretjük mindannyian. – Olyan kis védtelen. Nem kéne itt lennie.

- Nem. Ahogy neked sem.

- Miért? Mert lány vagyok? Elmondanám, hogy legyőztelek Szkanderben Newt, nem emlékszel? – húztam gúnyos mosolyra a számat.

- Nem, nem azért. – visszakozott, majd zavarodottan megvakarta a tarkóját, mire halványan elpirultam. – Nem azt érdemled, hogy ezen a helyen halj meg, hogy ne lehessen normális életed.

- Newt, ki mondja, hogy kint normális lenne az életem?Jó itt nekem. És ha kint lennék, nem ismertem volna meg benneteket. Még sohanem voltak ilyen jó barátaim, mint ti, pedig nem emlékszem az eddigi életemre.– amíg ezt mondtam, végig a gyönyörű barna szemébe néztem, majd a gyomrommegint liftezni kezdett, így lesütöttem a szemem. – Most mennem kell. Nehogy Alby megint leszúrjon, mert nem „dolgozom". – rajzoltam idézőjelet a levegőbeaz ujjammal. Lemásztam a kilátóból és az orvosi sátor felé indultam.

Nagyon nagyon sok késéssel itt az 1. fejezet, amiért tényleg bocsánat. Mondanám, hogy nem fog többet előfordulni, de magamat ismerve.... :D

 De itt van, megvan és nagyon remélem, hogy tetszett!