16. Rész | Az álmok valóra válnak

253 18 7
                                    

A szokásos fotelemben ülve, egy magazinba merülve, olvasgattam éppen a Hollywood sztárokkal tömött cikkeket, mikor meghalottam a lépéseidet a lépcső felől. Magam mellé raktam a magazint, majd feléd kezdtem sétálni.

Az arcodon pihentettem két kezem, miközben egy lágy csókot leheltem az ajkaidra, amit azonnal viszonoztál is. Az arcodat simogatva, egy utolsót beletúrtam a hajadba, majd elváltuk egymástól.

-Ne válj el, gyere vissza. Csak még egyszer utoljára. -suttogtál, miközben a szemeid az ajkaim és a szemem között lépcsõztek.

-De itt lebukhatunk. -suttogtam vissza, a kezed után nyúlva, majd vissza nézve rád.

-Nem érdekel. -jelentetted ki, az ajkaimra suttogva majd újra szenvedélyes csókot jártak az ajkain.

Nehezen, de elváltam tõled, és egy lépéssel hátra léptem, a biztonság kedvéért. Azért mégis csak apukám irodája elõtt csináljuk mindezt. Te közelebb léptél hozzám, megszüntetve a közöttünk lévõ távolságot, majd egy puszit leheltél az ajkaimra.

-Jó reggelt, álomszuszék. Hogy aludtál? -kérdeztem, egy mosoly társaságával befejezve a mondatot.

-Jól, köszönöm. Képzeld bene voltál az álmomban. -mondtad izgatottan.

-Igen? És mit csináltam? -lelkesedtem fel, majd megpusziltalak.

-Megint kint voltunk a folyónk mellett, és csak bámultuk az eget, beszélgetve mindnenféléről. -magyaráztál, miközben én újra elvesztem a szemeidben.

-Ha nem bánod, akkor ma is elmehetünk oda, és valóra válthatjuk az álmod. -vetettem fel a mai programot. Szemeid felcsillantak az ötletem hallatán.

-Benne vagyok, de előbb átöltözöm. -mondtad.

-Az nekem se ártana. -helyeseltem, majd felfele vettük az irányt. Mindketten a sajátunkba, ahonnan maximum 10 percen belűl, már siettünk is ki. Rajtam egy színes, nyári ruha volt, rajtad pedig, egy sima fehér poló egy pirosas kockás ing, egy kék rövidnadrággal párosítva.

-Gyönyörű vagy. -adtál puszit a hajamba, miaután végignéztél rajtam.

-Köszönöm. -pirultam el, te pedig az arcomra simítottál. Megfogtam a kezed, ami még mindig az arcomon pihent, majd miután leemelted azt, az enyém követte a tiéd és végül összekulcsoltuk őket. Felnéztem rád, de te már régebb óta néztél engem. Arcodra egy halvány mosoly ült ki, majd egy csókért hajóltál, amit természetesen viszonoztam.

Szomorúan elváltam tőled, mert tudtam, hogy ha lemegyünk a lépcsőn, onnantól nem lehet semmi közöttünk. Legalább is nem mutathatjuk ki.

-Még egy utolsót, mielőtt lemennénk. Kérlek. -kértél, miután felváltva tanulmányoztam szemeidet.

Bár gyorsan történt, teljesen lágy és óvatosan csókoltál. Ajkaid nem akartak engedni, a csókból, így én vetettem véget neki.

-Csak tíz percet bírjunk ki, utána egész nap a tiéd vagyok. - közöltem veled mosolyogva, miközben egy utolsót simítottam kézfejeden, és már indultunk is lefele a lépcsőn.

-Hova hova, gyerekek? -kérdezte anyukám keresztbetett kezekkel. Tényleg, még meg sem kérdeztem, hogy elmehetünk e. Mégis csak rajtuk áll a felelőségünk még.

-Be a városba, ha szabad. -mondtam, egy hatalmas mosollyal az arcomon, hátha az hat rajta.

-Rendben, de vacsorára érjetek haza, ne úgy, mint múltkor. -figyelmeztetett, majd elköszönve, elhagytuk a házat a biciglinkhez sietve. Felpattanva rájuk, már úton is voltunk a titkos helyemre, amit azóta megosztok veled, szóval ez már a mi helyünk volt.

Szerencsénkre az eső mai nap elkerűlt minket és szárazan odaértünk a helyünkre. Mikor szépen leterítetted a pokrócot és minden rendben volt, te lefeküdtél rá, én pedig mosolyogva leültem eléd, lábaimat törökülésbe téve. Közénk helyeztem a kosarat, miközben te mosolyogva végignézted ahogy kipakolok belőle. Nem vettem ki mindazt amit rejtett, csak az egyszerű ebédünket és két palackos vizet.

Már készültem kibontani az ebédemet, mikor te még mindig a földön feküdve, az arcodat megtartva a kezeden, követted minden mozdulatom. És úgy néztél, mintha egy álmod vált volna valóra.

"Timmy, elég a nézelődésből. Gyere enni." -szóltam rád.

Le sem vetted rólam a szemed, de két kézzel mégis megpróbáltad elővenni az ebédedet, ami nem nagyon járt sikerrel.
Kuncogva megfogtam az ételt és egyenesen a kezedbe helyeztem.

-Köszönöm. - suttogtad szavaid, majd csak annyirs vetted le rólam a szemed, hogy lenézz egy pillanatra az ételre, majd vissza rám.
Így hát megfogtam a szendvicsedet és közelebb vittem a szádhoz, hogy beleharapj. Itt kaptad észbe magad, és végre rendesen elkezdtünk enni.

-Bocsánat, csak pár pillanatban elvesztem benned, és közben azt gondoltam: Hogy tudsz minden napról, napra egyre jobban szebbé válni. És mikor azt hiszem, hogy ennél már nem lehetsz szebb, mindig meglepsz, és jobban beléd szeretek. -suttogtad, letéve a szendvicset, amibe alíg ha kétszer haraptál bele majd felém közeledtél. Ismét megszakadt a közöttünk lévő távolság és ajkaink újból szenvedélyes csatát vívtak, s közben azon tűnődtem; Még mindig nem vagyunk együtt. Talán elsietnénk a dolgokat, és végül igazuk lenne a szüleimnek?

~~~♡~~~

Szia! Köszönöm, hogy végigolvastad a részt! <3

UGYE TI IS LÁTTÁTOK MÁR A DŰNÉT? MERT ÉN BELEZÚGTAM AZ UNIVERZUMÁBA. Köszi, Timmy. 🙄😂

Mindenesetre, ha tetszett a rész, akkor kérlek jelezdd vissza. Nagyon sokat jelentene nekem, és egy mosolyt is csalsz az arcomra vele. :) További szép napot kívánok neked! ♡

Egy Nyár Alatt (Timothée Chalamet)Where stories live. Discover now