Egy Nyár Alatt (Timothée Chalamet)

10. Rész | Szívesség

Vannak olyan pillanatok, mikor az ember ha tehetné, visszaforgatná az időt, és végűl helyesen cselekedne. Én is ebben a cipőben jártam és erre csak vacsoránál jöttem rá, mikor nem jelentél meg az asztalnál. Az üres széket bámulva, gondolkodtam el a történeteket. Talán jól döntöttem e vagy sem. Én úgy hiszem, minden okkal történik. Lehetett volna az a cselekedetem a legjobb vagy legrosszabb dolog is. De ezt már nem tudom meg. Miután megvacsoráztunk, (mert addig amíg meg nem ette mindneki a saját adagját, addig nem engednek el az asztaltól) egy tányérnyi ételt szedtem ki neked, majd felsiettem azzal a szobád elé. Sokáig álltam ott, hogy most megtegyem vagy sem, de végül bekopogtam hozzád. Álmosan, kócos hajjal és félmeztelen testel nyitottál nekem ajtót. Elmosolyodva nyújtottam feléd a tányért, majd megszólaltam:

-Láttam, nem voltál lent vacsoránál, így úgy gondoltam, hogy akkor én hozok fel neked. -mondtam, majd átadtam neked a tányér ételt.

-Köszönöm. -néztél fel az ételről fel a szemembe, és elmosolyodtál.

-Nagyon szívesen, és bocsánat az előbbiért. Nem álltam késze erre a lépésre. -nyögtem ki végűl azt, ami a lelkemet oly sokáig nyomta ma.

-Teljesen mértékben megértelek, Sofi. Elég gyorsan cselekedtem, amit nem szabadott volna. Hiszen alig egy hete ismerjük egymást, ez csak egy fellángolás volt azt hiszem. -vakartad meg a tarkód a maradék szabad kezeddel. -Bejöhetsz, ha szeretnél róla beszélni. -nyitottad ki tágabbra az ajtódat. Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy most beszéljük meg, vagy később, de jobb előbb mint később az én véleményem szerint. Ha most letudjuk, akkor később nem kell. Beléptem az ajtódon, majd bezártam magam után azt. Te leültél az ágyadra, és onnan néztél engem, aki még mindig a becsukott ajtó előtt állt. Elnéztem a jobbosodra, ahol egy fotel helyezkedett. Végűl bele ültem.

-Elmondhatom a dolgokat az én oldalamról is ha gondolod. -néztem félre rád. Bólintottál, majd bekaptál egy falatot a villádról.

-Rendben. Szóval igazad van, alig egy hete ismerjük egymást, és majdnem csokolóztunk. Nem mondom azt, hogy nem akartam az egészet, csak megijedtem a helyzettől, mert tudod, az én szüleim néha szigorúbbak is lehetnek, mint amennyit neked vagy a többi vendékeknek mutatnak. Vannak feltételeik, szabályaik az életem felett. Amiket álltalában megértek, de néhány túlmegy a határon. És mivel ők ilyenek, ezért soha életemben nem engedtek egy fiú közelébe se. Fiú barátaim sem lehettek, mert akkor jöhetett a fejmosás, hogy ne barátkozzak velük és ne hozzak haza egyet sem, ami sosem volt a terven. Ebből következően barátom sem volt soha, így első csókom sem. Azért húzottam ma el tőled, mert megijedtem a helyzettől, és nem azért mert nem akartam volna. Remélem megértesz, mert elég bonyorúlt az egész történet. -hadartam el az életem történelmét. Azon kaptam magam, hogy megint megynyiltam neked. Ezt is alátámasztja, hogy milyen gyorsasággal megbíztam benned, és készen álltam volna a dolgokra akkoriban, de ez máshogy alakult.

-Értem, és sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Remélem nem zavartam össze semmit a családodban. És persze titokban tartok mindent. -mondtad, és mosolyogva cipzárra zártad a szádat, ujjaiddal.

-Köszönöm. -mondtam visszamosolyogva rád, miközben egy tincset tűrtem a fülem mögé.

~~~♡~~~

Szia! Bocsi, a kihagyásért és rövid részért, igyekszem többet írni majd. :) Addig is további jó olvasást nektek! :)