10.fejezet

337 22 7
                                    

Észre sem vettem, de amikor azt mondtam, hogy 'Mi???' akkor felültem az ágyon, ami nem volt jó ötlet. Mondjuk sosincsenek jó ötleteim.

- AZ ISTEN SZERELMÉRE, MIT CSINÁLSZ! - kiáltotta Adri óvatosan átölelve. A pillanatot, ami egyébként eddig a pillanatig romantikus volt, magassarkú kopogás tette tönkre és belépett az orvos... a nagyi társaságában. Őszinte leszek, utálom a nagyanyámat. Mármint az irántam érzett szeretetéről az is tanuskodott, hogy közkedvelt becenevem volt számára a fattyú és minden alkalommal amikor találkoztam vele, a lehető legjobban megalázott.

- Jónapot, Nóra doktornő! - termet előtte Andri egy vigyorral az arcán.

- Jóreggelt neked is Andrienn. Ahogy látom a betegem végre felkelt. Hogy vagy Levente? - nézet felém az orvos a kezei közt papírokat tartva.

- Mint akit elütött egy kocsi - válaszoltam kurtán.

- Akkor már ma elkezdheted a terápiát, ami ahhoz kell, hogy újra lábra állj. Ha a terapeutád úgy gondolja hazamehetsz ma is.

- ISTEN, CSAK AZT NE! - kiáltottam fel. Nem akartam találkozni se anyuval, se apámmal.

- Levente - jött a már lassan elfelejtett nagyanyám hangja.

- Juj, te is itt vagy? Mivan, anyám elinformált és azt hitted a temetésemre jössz? - nevettem fel gúnyosan. Ez kapd ki te vén banya.

- Magunkra hagyna egy percre? - nézett a doktorra, aki biccentve kiment. - Te is tűnj el - bökött Adri felé aki megsértődve kifelé vette az irányt.

- Rossz napod van, látom - kezdtem a sértegetést lassan karba téve a kezeimet.

- Meg sem kellett volna születned, örülj hogy élsz és fogd be a szádat! - rivallt rám.

- Mintha lett volna beleszólásom, hogy meg akarok-e születni vagy sem! - kontráztam azonnal. - Ha csak azért jöttél, hogy sértegess, menj el, nem kérek belőled - vettetem be a aduászom, mire sértetten nézett vissza rám.

- Halottnak kellett volna maradnod - jelentette ki a legnagyobb természetességgel, majd sarkon fordulva elment.

- Anyám hogy bírhatta ki őt? - motyogtam magamban.

- Nem mindig volt ilyen - jött Lili nénikém hangja, ahogy belépett. - Nagyon jóban volt anyáddal, csakhát összecsaptak, mert anya kiakadt rá. Az ő hibája minden - sóhajtott egy nagyot, ahogy leült az egyik székre.

- Ki gondolta volna? - mondtam szarkasztikusan.

- Ahogy mondod - nevetett fel, beletúrva a hajába. - Szóval azért jöttem, hogy egyrészt megállítsam anyámat, ami mint látod, nem sikerült, illetve hogy mindent elmondjak.

- Mi történt pontosan 17 évvel ezelőtt?

- Gondoltam, hogy ezt kérdezed... Adri nyugodtan nyere be! - mire a barátnőm be is sietett.

- Ez a nő egy seggfej!

- Nyugi, mind így gondoljuk - szólalt meg előttem a nénikém. - Naszóval, mint Adri is tudja, anyád egy énekes volt Bexi néven. Így összekerült Márkkal és...

- Lépjünk az érdekes részhez!

- Szóval akkor a Balaton. A Balatonnál a szüleid titokban jártak, mert miért ne. Dúlt a love meg ilyenek. Nekem az akkoriban gusztustalan volt, de mentségemre szolgáljon, hogy 11 éves voltam! Szóval ők ketten sakkoztak a Balatonon. Minden jó volt, csak aztán kipukkant a buborék és ők már megint szakítottak.

- Már megint?!

- Nyugi, folyton ezt csinálták. Szóval fasírtban voltak, aztán jöttél te. Anyud elvállalt és igazából futni akart veled Márkhoz. Csak hogy előtte visszamondta az egyetemet is, ami az utolsó csepp volt anyának a pohárban. Összevesztek, anya meg kirakta Beka szűrét a lakásból és azt mondta neki, hogy vissza se jöjjön. Ő pedig tényleg vissza se jött. Story vége.

- Ez rá vall - sóhajtottam gondterhelten.

Délután járni tanultam, ami vicces volt, mert újra úgy néztem ki mint egy kétéves. Másrészt meg nem annyira, mert így egy tolószékbe voltam szegezve.

- Úgy tűnik a baleseted nem hagyott olyan mély nyomot, hamar fel fogsz épülni. Ma már mehetsz haza, egy hónapig még pihensz és minden nap eljársz ide.

És mehettünk is haza. Mint kederült épp szombat volt, így egész nap itt tudott lenni velem Adri, aki mellett ültem, miközben Lili hazavitt minket. Az úton csak a tájat tudtam figyelni és azt, hogy mennyit is változott mióta utoljára láttam. A havat, a latyakot és a csupasz fákat, átváltotta a meleg idő és a szépen nyíló virágok. A liftben már kifejezetten ideges voltam, fogalmam sem volt mit mondjak anyunak. Időm sem volt túl sokat gondolkodni, mert hirtelen már ott is voltunk, anya meg ott állt előttem.

Az azt követő percek minden pillanata olyan mértékű cringe-el töltött el, hogy azt nem lehet leírni. Vagyis igen. Mert most le fogom írni. Vagy ne tegyem? Jó, inkább skippeljünk arra, amikor a szobámban voltam. Bocs, anya régi szobájában feküdtem az ágyon és...

- TÚL SOK ITT A RÓZSASZÍN! - nyőgtem, ahogy szétnéztem.

- Jövöhéten átfesthetjük, ha akarod - lépett be anyám szétnézve.

- Kösz - montam, belenyomva a fejemet a párnába. - Nem... nem hívjuk át... - BASSZUS NEM TUDTAM, HOGY MOST AZT MONDJAM, HOGY MÁRKOT VAGY APÁT, AMI NAGYON BEZAVART. AGRH, HÜLYE SZÜLŐK - őt - zártam le végül a mondandómat.

- Adrienn biztos mesélte - kezdte anyám kellemetlenül, de félbeszakítottam.

- Igen, mesélte anya, hogy eltörtél az arcán egy egy Topjoyos (ez egy nem fizetett promóció) üveget. De nem rólad van szó, hanem rólam.

- Levi ez... ez nem megy - vakarta meg idegesen a tarkóját. - Apád nem akar látni.

- ANYA MOND HOGY KIBASZOTTUL VICCELSZ?! MEGHALOK ÉS APÁM NEM AKAR LÁTNI? MIFÉLE SZAROS DRÁMÁZÓ PÁR VAGYTOK TI? AMÚGY HOGY VAN KÉPE EHHEZ? HA LEGKÖZELEBB MEGLÁTOM ÉN TÖRÖK EL AZ ARCÁN EGY TOPJOYOS ÜVEGET!!! - pattantam ki az ágyból dühösen, csak hogy rájöjjek állni még mindig nehéz dolog és úgy összecsukoljak, mint egy rongybaba. - MÉG ÁLLNI SEM TUDOK. REMÉLEM BÖRTÖNBE KÜLDIK AZT A ROHADÉKOT, AKI ELÜTÖTT!

- Nyugalom - guggolt le mellém anya, megfogva a vállamat. - Ha látni akarod Márkot, akkor megkeresem neked.

- De nehogy úgy állíts be nekem, hogy nem beszélted meg vele a dolgokat.

- Értelek kapitány! - nevette el magát, ahogy megölelt a szőnyegen ülve. Csak akkor vettem észre, milyen rég is nevetett.

Juj ez a rész túl rövid és komoly lett, bár ki tudja, lehet hogy csak én gondolom így (kérlek erősítsetek majd meg). Köszönöm a sok kommentet, mostantól tervezek többre válaszolni is, amikor időm engedi.
Csillag-chan

17 év múlva...Where stories live. Discover now