Prológus - Kezdődjék hát a dráma!

1.3K 35 6
                                    

(Elkezdtem átírni a könyvet)
Átírva

Hol is kezdjem a történetet? Úristen egy naplót írok. Mennyire lehet ez kínos? Jó nem is egy napló ez csak egy nyamvadt füzet melybe egy történetet írok le. Ez nem az a lányos, csilli-villi nyálfüzet, amibe mondjuk anyám öntötte ki a lelkét olyan idősen, mint én.

De akár kezdhetnénk az alapoknál életem legnagyobb hazugságának leleplezését illetően. A nevem Nagy Levente, a világ legáltalánosabb nevét viselő fiúja és ezt a csodálatos füzetecskét, barátnőm Nádor Adrienn vette nekem, mert megunta, hogy folyton panaszkodom. Jelenleg 17 vagyok, de nem sokáig. Persze amikor elkezdődik azon csodálatos hazugság melybe belekeveredtem, bőven a születésem előtt van.

Ha a sors nem olyan kedves és nem hozza össze a szüleimet azzal rémes Gotye számmal, nem lenne mit mesélnem. Igen-Igen a Somebody That I Used To Know című szám forgatta fel anyám teljes életét. Addig szépen haladt a karrierjével, majd BOOM! és megjelent apám, hivatalos nevén Nagy Márk és gondolta: „Össze kéne jönni Budai Rebekával". Csak ez nem vált be. Nem úgy, ahogy gondolta. Ennek a végeláthatatlan dráma eredményeképp lettem meg én.

Nyilván happy end lenne a dolog, hisz boldogok lennének, meg együtt felnevelnének. Ám itt két világát kereső tiniről volt szó. Anyám, mint egy ijedt, szégyentől fűtött 18 éves, azt tette, amit talán sokan mások is. Elmenekült, felszívódott, mintha sosem létezett volna egy olyan lány, hogy Budai Rebeka. Erről, rólam, csupán Lili néni és a nagymamám tudott. Persze 17 évnyi teljes hazudozás után tudtam meg, miért is áldott meg az ég hanggal és csodálatos kinézettel. Szóval lerántom a leplet és elmesélem, hogy változott meg teljesen az életem egy BIZONYOS nő betoppanása miatt.

A másodfokú egyenletek nem az ember kedvencei, ezért vettük már 3 napja Pont Ilonával, aki a magántanárom volt. Szerettem, mert türelmes volt velem, főleg, hogy kivárta, míg nyávogva megtanulom az egyenleteket. Arra biztatott, hogy teljesítsem a céljaimat, bármi legyen az ára. Viszont a célom felé nem mehettem, mert anyám egyenesen megtiltotta, hogy énekeljek, vagy a zene közelébe kerüljek, bár ebben a Budapest alatti apró faluban nem is tudtam volna megtenni.

De akkor, hogy is ismertem és szerettem meg a zenét? Lehet, anyám próbált távol tartani, ahogy csak tudott, de teljesen kizárni az életemből nem tudta. Még a sajátjából sem. Mikor ebédet csinál, mindig hümmög valamire, nagyon ritkán hallottam tőle olyan sorokat, mint:

Bárki bármit ígér, én, Hullócsillag vagyok.

Emlékeztem a lágy, finom altatódaljaira, amiket énekelt nekem esténként kiskoromban. Olyan szép hangja volt, mondtam neki, hogy úgy akarok énekelni, mint ő. Erre mindig csak megrázta a fejét, nyomott egy puszit a homlokomra és otthagyott, hogy aludjak.

Csupán később jelentek meg problémáink, később kezdtünk elhidegülni egymástól. Tudtam, hogy apám az oka, bár sosem mondta, de logikusan csakis az lehetett. Nem hasonlítottam anyura, egyedül talán az orrunk állása egyezhetett meg. És pontosan ezért láthatta bennem az apámat, akiről ritkán beszéltünk. Ha beszéltünk. Mindig megremegett a szeme és a keze, ha felhoztam, de hallgatott róla, mint a sír. Így nem tudtam ki fia vagyok valójában én.

Az meg mindennek igazából teteje volt, hogy iskolába sem járhattam, mert anyám azt mondta, hogy nem. Nekem ennyi kellett, hogy ebből hamar leszűrjem: Budai Rebeka egy gyáva alak.

Ám én nem voltam az, így éppen ideje volt a saját kezembe vennem a gyeplőt és úgy élni az életemet, ahogy akarom. Még akkor is, ha ezzel megbántom anyámat. Még akkor is ha valami olyasmit szabadítok magamra, amivel nem tudok megküzdeni. Átkelek az álmaimért a poklon is ha kell.

17 év múlva...Where stories live. Discover now