5.fejezet

500 27 7
                                    

Oh az idő csak úgy röpül, ha nem akarsz Nagy Márkkal találkozni. Már lélekben készültem mindenféle jóízű bevágásokkal. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább maradjunk a hétvégénél, amikor is anyám meglepett azzal, hogy átjött, miközben már nagyban megszerveztem a találkozómat Adrival. Legyünk őszinték... én az első alkalommal belezúgtam Nádor Adriennbe és kár is lett volna tagadnom vonzalmamat a fura lány iránt.

Jó, furának fura (ezért kaptam is egy tarkóracsapást), de kinek nincsenek nem mindennapi dolgai? Valaki lepkéket gyűjt, ő pedig animét néz. Nem hiszem, hogy tudni akarom mi az... és amellett, hogy 500 részes sorozatokat nézz meg napok alatt, annyit tanul, hogy évfolyam első is.
De a másik anomália a szemüvege, amikor a suliban vagyunk egy nagy szögletes szemüveg csücsül az orrán, de amikor énekel sosem láttam, hogy szemüvegben lenne. De hogy engem zavart-e ez? Abszulute nem. Nem vagyok én lány, hogy fennakadjak a hülyeségeken.

- Mit vársz olyan bőszen? - kérdezte anyám furcsán nézegetve, miközben az ablakon kinézve figyeltem az utcát.

- A leendő barátnőmet anya - raktam tarkóra a kezeimet. Ilyenkor annyira imádom a töretlen magabiztosságomat.

- HÉ IDIÓTA, NEM JÓ A KAPUCSENGŐTÖK. ÉS BOCS A KÉSÉSÉRT, DE AZT HISZEM CSALÁDI ÁTOK EZ A NEGYVENÖT PERC - kiabálta Adri miközben beért a látóterembe.

- Lemenjek érted Nádor? - kérteztem csintalanul az ablakpárkányon kihajolva. - Vagy hagyjalak megfagyni?

- Ha, ha, baromi vicces Levente. Nem tudod elrakni az egódat oda, ahol nem találom meg? - kérdezte mérgesen karba rakva a kezét. Cuki volt, ha mérges volt, vagy kawaii, ahogy az ő nyelvén, vagy mi a körtéül mondaná.

- De akkor mi lenne a sok lánnyal az iskolában, akik ezért az egóért élnének, halnának? Biztos összetörnének a hír hallatán.

- Hát én akkor megyek a zongorista fiúhoz...

- MILYEN ZONGORISTA?! ERRŐL NEM VOLT SZÓ! - kiabáltam le neki, mire elmosolyodot.

- Hát igen, a BAZ megyei, kigyúrt zongorista srác csakis rám vár - mondta zsebre téve a kezeit visszaindulva. Ekkor mintha hallottam volna anyámat felhorkanni a háttérben. Biztos visszaemlékezett valami nagyon érdekesre…

- Két perc és ottvagyok! - s ezzel szaladtam is le, mintha épp a világvége lenne. Szóval lihegve leértem és megálltam a szemüveges lány előtt. - Ugye nincs is semmiféle zongorista srác?

- Utállak - jelentette ki a lehető legáltalánosabban.

- Nem is.

- De igen.

- Mondom, hogy nem. Látom, ahogy rám nézel - kontráztam még mindig.

- Nem is nézek rád.

- Ma megcsókollak.

- Akkor csókolj meg most - motyogta a szemeimbe nézve. Voilà, van barátnőm, alig egy hét alatt, ezzel megdöntve apám rekordját. Szerencsére valószínűleg annyira nem sikeres a kapcsolatunk, mint az övék, mert nem hiszem, hogy Adri gyereket várna tőlem, ami a lehető legjobb.

- Menjünk be, mert megfagyok.

- Akkor legközelebb, ne egy gatyában gyere ki - jelentette ki Adri miközben felértünk a lakásba.

- Anya, ő itt Nádor Adrienn. Adri, ő itt az anyám, Budai Rebeka - hogy Adri rájött-e, amint meglátta anyámat? A válasz: nem, csak hogy tovább húzódjon a dráma. Adri csak Bexit ismerte, Budai Rebekaként még soha nem is említette neki az apja, mint később kiderült. Pedig milyen jó lett volna ha akkor kiderül…

- Örülök, hogy megismerhetem! - nyújtotta kezét Adri vidáman. Persze nem lett volna ennyire boldog, ha tudja ki is ő.

- Enyém a megtiszteltetés - és bla, bla, bla, egy csomó női cuccról beszéltek és gondolom ti már várjátok, hogy leírjam mi történt hétfőn.

Hát… a hétfő érdekes volt…

- KOMOLYAN ELMEGYÜNK EGY TETVES BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBA - kiabáltam magamból kikelve, mert én ezt nem bírtam tovább. Nagy Márk egy kiállhatatlan alak, aki úgy gondolta, hogy bevásárlás közben találjuk meg nekem a megfelelő számot.

- Nyugodj le kölyök, ez nem a világvége - forgatta meg szemeit mentorom miközben a Tescoba sétáltunk. Már a kocsiban volt egy rossz érzésem, de itt ez csak egyre erősebb lett.

- DEHOGYNEM! - ellenkeztem haragosan kalimpálva a kezeimmel miközben ő a bevásárló listáját figyelte. - ÉN NYERTEM A NÉPSZERŰSÉGI VERSENYT, A RAJONGÓIM NEM CSALÓDHATNAK.

- Neked nincsenek rajongóid - rázta meg hitetlenkedve a fejét Márk.

- Dehogynem vannak, mert már megalapult a fanoldalam - mondtam tarkóra tett kézzel sétálva a szárazárú osztályon.

- Az nem ér, ha te csináltad - válaszolta eltolva mellettem a bevásárlókocsit.

- De nem én csináltam - kontráztam, majd kiszedtem a kezéből a listát, mert volt egy olyan érzésem, hogy sosem jutok ki innen élve, ha nála marad. - Amúgy meg miért nem a feleséged megy bevásárolni?

- Nincs feleségem - jelentette ki, miközben visszavette tőlem a listát, én pedig elröhögtem magamat. Szánalmas, egyszerűen teljesen szánalmas volt ez a férfi. Aki persze az apám volt, ami azt jelentette én is ilyen szánalmas vagyok. De jó nekem…

- MI? SZÓVAL TE LENNÉL A NAGY MÁRK, A NŐK ÁLMA ÉS MÉG SENKID SINCS? - röhögtem tovább, mire ő csak egy vonallá préselte össze komoran a száját.

- Kölyök, ha nem akarod, hogy kidobjanak a műsorból, ajánlom, hogy tartsd a szád és az egódat is. Másrész… AZ egy hosszú sztory.

- Hát nekem nincs másom csak időm és… - de megakadtam, mert a szemem sarkából megláttam anyámat, ahogy Lili nénivel a női alsóneműket nézik át nagy érdeklődéssel. Csodás, egyszerűen csodás. - El kell tűnnünk innen - jelentettem ki, majd megragadtam Márkot és a kocsit, s arrébb vonszoltam magunkat és közben a szemeimmel kerestem a listán lévő tételeket. Persze elsőnek a Nutellát vettem észre. Szerintem a legjobb Nutella kereső vagyok ezen a világon, hála anyámnak.

- Beavatnál?

- Anyám - kezdtem bele, miközben a nyakamat tekergetve néztem szét, hogy nem-e követett engem anyám - nem tud erről - ekkor Márk mellkasa felé böktem. - És ha megtudja, vége az életemnek. Game over, the end, kampec, FINITO! - váltottam át ideges "ANYÁM MINDJÁRT MEGÖL" módba.

- Kölyök, fogalmazz értelmesebben, mert ez nekem kínai.

- Én ezt az egészet anyám engedélye nélkül csinálom, mert anyám egyenesen megtiltotta, hogy jelentkezzek.

- És én még el is hittem, hogy rendes gyerek vagy.

- Én sok minden vagyok Nagy Márk, de a rendes nincs azon a hosszan taglalt, részletes listán, amit anyám vezet…

- És mi van az apáddal? - Mi a francnak akar mindenki róla tudni? Ha tudta volna, hogy róla van szó…

- Nincs apám - válaszoltam élesen, továbbrángatva őt a külömböző osztályokon, miközben a Halloween közeledtével a Come Little Children hallatszott a rádióból.

- Mindenkinek van apja.

- De én nem tudom ki az, és különösebben nem is érdekel - mondtam, mire ismeretségünk óta először csönd telepedett ránk, aminek kifejezetten örültem. Legalább azt felfogta, hogy semmi kedvem az apámról beszélni, akit nem is ismertem soha.

17 év múlva...Where stories live. Discover now