6.fejezet

408 22 5
                                    

- Szóval nem tudod ki az apád - elmélkedett Nagy Márk miközben nagyott kortyolt a söréből.

- Igen, de nem megmondtam, hogy nem érdekel? - vágtam vissza. Már hetek teltek el a Tescos incidens óta, de még mindig ezen a témán lovagol, amikor éppen nem gyakorlunk. Ja, ahogy az várható volt nem estem ki. Ráadásul holnap hallgat meg gyakorlás közben az a Körte fazon is, hála Bekának és Zsuzsnak, akik szintén ott lesznek. Az én két legynagyobb rajongóm.

- Kit nem érdekel az apja? - kontrázott. Valószínűsítem az alkohol megoldhatta a nyelvét, mert ezután be nem fogta a száját.

- Engem - mutattam magamra. - Ő egy seggfej volt: otthagyta anyámat, elment valahova és vissza sem tért. NA MEG GYEREKTARTÁSIT SEM FIZET. De szarok rá. Engem Adri érdekel és nem a faterom.

- A barátnőd? Nekem is volt barátnőm - mesélte kissé ittasan és dőlöngélve a széken.

- Ja, vagy pár száz akár ezer is. Ki tudja - rántottam meg a vállaimat.

- De senki sem tudta überelni Bekát - mondta álmatag hangon, valamin nagyon gondolkozva.

- Milyen Bekát? - kérdeztem tudva, hogy részegen ebből az emberből szinte bármit ki lehetne szedni.

- Hát Budai Rebekát!

- Hé, anyámat is így hívják! - nevettem fel. Persze, miért is nem jövök rá. De valljuk be, én sem voltam már teljesen józan.

- Szóval volt ez a Rebeka, aki aláírt egy szerződést, amit nem olvasott el rendesem ezért le kellett smárolnom a Sombody that i used to know után, mert hát... ez a showbusiness.

- Az a világ legpocsékabb száma - nevettem fel.

- Hát az volt életem hete. A csaj nagyon kiakasztó tud lenni. Egyszer palacsintával dobálóztunk a konyhájában.

- Palacsintával? - ez volt az a pillanat, amikor egyébként tényleg tudatosult bennem, hogy Nagy Márkkal sörözök. Persze, hogy csak ezt az idiótát dobálhatják meg palacsintával. Még a barátnője sem bírta őt...

~~~

Miközben én és Márk nagyban söröztünk, mert végre valamennyire egy hullámhoszra kerültünk, addig anyám, aki most otthon volt az isten háta mögötti faluban, ahol laktam, kapott egy telefonhívást, ami felgyorsította a dolgokat.

- Halló, itt Budai Rebeka beszél - vette fel anyám teljes természetességgel a telefont, hiszen munkája miatt sokszor hívják fel.

- Nyilván nem vártad, hogy felhívlak - szólalt meg egy férfihang a vonal másik végén, ami miatt anyám falfehérré vált. - De lenne egy kérésem.

- Nem tartozok magának semmivel. Úgy léptem ki a kiadótól, hogy szabad vagyok. Legfőképpen meg maga ne várja el, hogy teljesítsek bármit is amit akar, azok után amit azon a nyáron lerendezett.

- Ez egy magánjellegű kérés, amit teljesíteni fogsz ha nem azért mert én adattam ki a lemezeidet, akkor azért mert különben szép címlapsztory lesz, hogy Nagy Levente, a Pop/Rocksztár leszek! nyertesesélyese nem más, mint Márk fia.

- Gyűlőllek Balogh - köpte anyám a szavakat a telefonba. - Mit akarsz tőlem? A pénzemet? A dalszövegeimet?

- Azt akarom, hogy fellépj a műsorban...

~~~

Végül a csevegésem Márkkal addig tartott, míg a telefonom csengőhangja meg nem zavart. Anyám volt az, ezért azonnal felvettem.

- NAGY LEVENTE! - ordibálta a telefonba. - HOGY VOLT KÉPED JELENTKEZNI ARRA AZ IDIÓTASÁGRA?

- Ki ordibál veled a telefonon? - jött Márk kérdése.

- Anyám az és azt hiszem meg akar ölni... - suttogtam, mire a mentorom kikapta a kezemből a telefonom.

- Hé - szólt bele Márk a telefonba, mire mélyre elástam volna magamat. Meg fogok halni még azelőtt, hogy lehetne zenei karrierem. - Nyugalom, a fia még életben van és gondolom még ez sokáig is így lesz, a sajtó tuti, hogy nem fogja szétcincálni. Na, csá - majd lerakta a telefont és a kezembe nyomta. - Probléma megoldva, kölyök.

- Te most részegen rávetted anyámat, hogy hagyjon versenyezni?

- Dehogy - rántotta meg a vállait. - Azt oldottam meg, hogy nem fog megölni.

- Jaj, igazi életmentő vagy! - vékonyítottam el a hangom miközben összeszedtem a cuccaim. - Megyek szembenézek a szörnnyel, míg tart az általad varázsolt jókedve.

- Kölyök - szólt Márk utánam, mire visszapillantottam felé - tudod annak idején sok idiótaságot követtem el a média miatt. Akkor senki nem volt mögöttem és pont ezért nem engedlek a média közelébe. Túlzottan is magamra emlékeztetsz - mire értetlenül összevontam a szemöldökeim - bár talán egy fokkal érettebb vagy, ezért jár a pirospont - mire akaratlanul is elmosolyodtam.

- Kössz - majd kiléptem és hazafele vettem az írányt, hogy anyám ha nem is megöl, örök szobafogságra ítél.

~~~

Mikor hazaértem anyám a lakásban trappolt idegesen Lilivel kiabálva, de amikor megpillantottak abbahagyták a veszekedést.

- Nyilván más esetben rettenetesen dühös lennék... - kezdett bele anyám, de félbeszakítottam.

- A telefonban még dühös voltál.

- Én elfelejtem a részeg barátodat, te meg, hogy kiabáltam - kontrázott karba rakva a kezeit. - Beszélnünk kell. Komolyan.

- Apáról van szó? Visszajött? Felhívott? - jöttem izgalomba hirtelen. Persze azt mondtam Márknak, hogy nem érdekel, de abban a szent pillanatban nagyon érdekelt a dolog.

- Nem - rázta meg a barna haját anyám. - Vagyis nem teljesen.

- Anyád úgy érti apád miatt most bajba került. A szokásos - forgatta meg nénikém a szemeit.

- Annak idején amikor akkora voltam mint te - rakta kezeit a vállaimra - aláírtam egy hülye szerződést, ami mindent megváltoztatott.

- Magyarul megismerte apádat. Beka, ez a fiú 18 lesz és nem 5. Mond el neki.

- Szóval a volt kiadóvezetőm felhívott és kért tőlem egy szívességet, amit be kell tartanom, mert egy rohadék.

- Várjunk egy pillanatot - tartottam fel a mutatóujjamat értetlenül. - Te... egy kiadónál dolgoztál? Énekes voltál? TE?

- Igen, tudom váratlan meg minden - mire Lili nénikém röhögni kezdett a háttérben. - De nem mondhatod el senkinek.

- Jó, nem is hiszem, hogy gyakran előjön majd téma gyanánt, hogy énekes voltál régen.

- Nem, úgy értettem, nem mondhatod el senkinek, hogy én vagyok az anyád.

- Mégis mi van?

17 év múlva...Kde žijí příběhy. Začni objevovat