4.fejezet

444 27 6
                                    

Szóval hol is tartottam? Ah, a meghallgatás következett a második meghallgatás. Ott, ha továbbjutsz mentort kapsz, jöhet az élőshow és megindul a közönségkedvenc szavazás, amit biztos meg fogok nyerni. És, hogy miből gondoltam ezt? Egyrészt én vagyok Nagy Levente másrészt a suli folyosóján sétálva egy halom ember jegyezte meg, hogy szerény személyemre kíván szavazni.

- Nagy Levente! - hallottam a műszakis hangját, aki pillanatokon belül a kezembe nyomta a mikrofont és feltessékelt a színpadra.

- Levente! - szólalt meg az egyik mentor boldogan összecsapva a kezeit. - Örülünk, hogy itt vagy. Kérlek, emeld meg a műsor színvonalát!

- Persze, hölgyem - mondtam majd mosolyogva, valami belső késztetéstől vezérelve rákacsintottam, ami ihletett is hozott magával. Ez lehetne a védjegyem: Levi csintalan kacsintása.

- Ne kacsintgass kölyök, hanem énekelj! - szólt haragosan Márk, kiütve a kacsintásos gondolataimból, mire csak irritáltam elkeztem a számot, de a második versszakra eléggé belejöttem.

Mama said
Fulfill the prophecy
Be something greater
Go make a legacy
Manifest destiny
Back in the days
We wanted everything, wanted everything

Mama said
Burn your biographies
Rewrite your history
Light up your wildest dreams
Museum victories, everyday
We wanted everything, wanted everything

Ha ezt anyám látná, biztos nem arra gondolna a kovácsoljak sorsot magamnak résznél, hogy fitymát hányva a szabályaira énekesnek álljak. Ő világéletében valami kényelmes kis fősulira akart küldeni, hogy legyen egy normális állásom, nem mint amilyen neki van. De szerencsére az állása miatt sosem lenne ideje látni a Pop/Rockszár leszek!-et, ami csak nekem jött jól. Amikor befejeztem a számot a mentorok, kivéve Márk, meghökkenve figyelt. Hát ilyen az én formám.

- Én akkor ezt mind igennek venném - s egyszerűen lesétáltam a színpadról a színfalak mögé, ahol Adri várt, hogy ő jöhessen.

- Nem vagy te egy kicsit, hogy is mondjam... EGOISTA - mondta nevetve Adri. - De mennem kell, már várom, hogy kiderüljön kinek ki lesz a mentora...

Oh Adri, bárcsak ne szólaltál volna meg...

- A következő három ember pedig Nagy Márk mentoráltjai lesznek a nézők jóvótából. A nevek pedig... - ha valamit akkor itt biztos, hogy ezer meg egy imát mondtam el égi segítőmnek, hogy ne kelljen Nagy Márk társaságát élveznem. Értem, ez úgy tűnhet, mintha elítélném a körülbelül 35 éves, undorítóan önimádó balfácánt, de nem így van. - Kelemen Kincső, Horváth Géza és... Nagy Levente!

És ekkor tudtam, hogy mindennek vége. Nem elég, hogy Andri nincs velem, ráadásul pont azzal az emberrel kerültem össze, akivel nem jövök ki. Briliáns! Egyszerűen briliáns!

- A próbák jövőhéttől kezdődnek, addig is a stáb majd rátok fog írni - darálta le a 'mentorom' a tudnivalókat, miközben már a színpad mögött voltunk. - Mehettek majd találkozunk - fejezte be unottan, mire én boldogan felsóhajtva elindultam. - Nagy Levente, ne hidd hogy bármit megtehetsz. Egy rossz hiba és elintézem, hogy páros lábbal dobjanak ki innen.

- Nézd, nem értem miért pikkelsz úgy rám, mint anyám, ha nem vettem meg a napi nutelláját, de örülnék, ha leszállnál rólam. Elvégre semmit sem tettem ellened - raktam sértetten karba a kezeimet.

- Mit fogsz énekelni? - váltott élesebben témát, mint az űrhajó röppályát.

- The show must go on - köptem ki az első számot, ami eszembe jutott.

- Miért? - bombázott a férfi újabb idegesítő kérdéseivel. Komolyan nem tudja mikor hagyja abba.

- Mert a szám akkor iródott, amikor Freddie Mercury már tudta, hogy a halálán van. Ez egy búcsúdal, mellyel elköszön a zenétől és a rajongóitól. Ha pedig feltett szándékod a következő előadásom után kidobni, akkor stílusosan kell elköszönni, nem? - Nem értettem, hogy hogy jegyeztem meg én ezeket mikor vagy egyszer olvastam el, miközben a három hónapig tanult egyenletekből semmi nincs meg.

- Hé, Levi! Nem megyünk el Kemálhoz? - kérdezte Adri ideérve.

- De, már halálosan vágyok egy kis baklavára! - s kihasználva Márk meglepetségét eltűntem Adrival az oldalamon.

- Milyen napod volt? - kérdezte keresztanyám miközben a vacsorát tálalta.

- Borzasztóan fárasztó. Még egy napja vagyok a suliban, de már úgy érzem én lettem a helyi menőcsávó.

- Jaj, akkor ezek szerint tiszta apád vagy! - nevetett fel Lili néni, mire elkomorodtam. Tiszta apám vagyok... Olyan vagyok, mint az apám, akit sohasem ismertem... - Ahogy elnézem az arcodat anyád nem mesélt róla sokat - mondta, de nem várta meg a válaszomat. - Pedig nagyon szerette őt. Persze nem szerelem első látásra volt és ha akkor kérdezel meg, hogy szerintem össze fognak-e jönni, akkor megkérdeztem volna, hogy el ment-e az eszed. Azonban az életnek más tervei voltak többször is.

- De ha anyám és ő szerették egymást... akkor miért nincsenek most együtt? - raktam fel az egymilliós kérdést némi savanyú szájízzel.

- Tudod, hány éves lesz idén Beka? - kérdezte hátradőlve a székében.

- 36 - még ilyet kérdezni? Hogy ne tudnám hány éves anyám?

- És te?

- 18 leszek március 22.-én.

- Akkor most egy szimpla matematika kérdést teszek fel neked. Hány éves volt anyukád, amikor megszülettél?

- Tizen... tizennyolc, ebbe még soha sem gondoltam bele. Talán azért mert soha nem láttam fiatalosnak - rántottam meg unottan a vállamat. - Folyton a munka, munka, munka. Mindig csak dolgozik aztán hazajön és nutellát zabál, mintha az lenne a világ egyetlen étele.

- Szóval szerintem erre minden kérdésed meg lett válaszolva...

- Ki az apám? - kérdeztem nem kerülve a forró kását.

- Nem mondhatom el - válaszolt sóhajtva, miközben beletúrt a hajába - egyrészt anyád a lelkemre kötötte, másrészt jobb, ha tőle tudod meg.

- Mert ő valaha is el akarja mondani... - forgattam meg irritáltan a szemeimet. - Előbb megy el Ausztriába, Bad Eisenkappelbe, valami random hotelbe aludni mint, hogy elmondja ki az apám.

- Valószínűleg igazad van - nevette el magát Lili néni. - Anyádnak érdekes élete volt, el is képzelem, ahogy Má... máris sakkozik valakivel.

- Anya szeret sakkozni? - vontam össze értetlenül a szemöldökeimet.

- Igen, főleg apáddal. Állítólag nagy sakkmeccseket nyomtak le! - röhögött keresztanyám, majdnem megfulladva. Vajon mi ilyen vicces a sakkon? Költői kérdés volt, mert mostmár, hogy kiderült az igazság tudom és hányingerem van tőle.

- Mondhatok valamit? - kérdeztem random módon. Kellett valaki akivel megoszthatom az unalmas életemet és ember hiányában drága Lili néném maradt.

- Persze - biccentett, miközben hátrakötötte a haját.

- De nem mondod el anyámnak, ugye?

- A Pop/Rocksztár leszekről van szó? Mert arról már tudok, mivel egész Budapest rólad beszél. De nyugi, anyádnak egy szóval sem említettem.

- Köszönöm, te egy igazi angyal vagy! - kiáltottam fel megkönnyebbülve. - De a tárgyra térve, Nagy Márk lett a mentorom - mire keresztanyám kiköpte a vízet a szájából és majdnem megfulladt. - Én is így gondolom! Ő, ha nem a legszörnyűbb ember a világon, megyek és elásom magam! Neki, akárcsak anyának, feltett szándéka tönkretenni a nemlétező zenei karrieremet!

Azt hinné az ember, hogy Budai Rebeka és Nagy Márk semmiben sem hasonlít, de amit olvashattátok gyönyörű 'naplómból', ha a gyerekük neveléséről van szó, akkor még a tudatuk alatt is közös hangon vannak.

17 év múlva...Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon