[SZÜNETEL] 𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝

05. fejezet - For you

- Unnie, miért hívtál ide? - könyököltem rá az asztalra, miközben gyanúsan pillantottam rá. Természetesen átlátok a szitán, tudtam, hogy ha esetleg érdekli is, mi van velem, akkor sem hívott volna el sehova, max megejtünk egy esti telefonbeszélgetést. Yujin persze kérdőn tekintett vissza rám, mintha teljesen váratlanul érte volna a kérdésem. - Ugyan, ne játszd meg magad! Tudom, hogy nem csacsogni jöttünk ide.

Yujin kínosan elnevette magát, majd vett egy mély levegőt. Már éppen belekezdett volna, amikor megérkezett a pincér a korábban rendelt limonádénkkal. Én egyből lecsaptam az italra, mert már iszonyatosan szomjas voltam.

- Összeházasodunk Seonghoval - bökte ki nemes egyszerűséggel Yujin, én pedig kis híján felszippantottam a szívószálat.

- Tessék? - kérdeztem vissza két köhögés között, mert azt hittem, hogy nem jól hallok.

- Jaj, ne legyél már ennyire pimasz! - mondta Yujin, majd megütögette a hátam lágyan, hogy abba maradjon a köhögésem. - Nem viccnek szántam.

- Mégis mikor? - kérdeztem.

- Ha minden jól megy, akkor a jövő hónap végén - mosolygott a nővérem. - És szeretném, ha te lennél a tanúm. Illetve, az egyik koszorúslány. Ezért is hívtalak ide. Többek között.

Normális esetben nem fogadtam volna el a felkérést, hiszen nem az én világom az ilyesmi, de valami megmozdult bennem, ahogy Yujin elkezdte mesélni részletesen, hogyan történt az egész leánykérés. Ahogy néztem a mosolygó arcát és a csillogó szemeit, nem volt kérdés, hogy mit válaszolok. Talán életemben először éreztem azt, hogy szívesen elvállalom a feladatot, mert a nővéremről van szó.

- Anyáék tudják?

- Jaj, dehogy! Hétvégén akarjuk elmondani - felelte Yujin. - Akkor leszel a tanúm? - nézett rám csillogó szemekkel. Persze, ehhez hozzájárul az is, hogy én leszek az egyik koszorúslány, ami szintén nem az én világom, de egye fene! Milyen testvér lennék, ha nemet mondanék erre?

- Természetesen! - vágtam rá kis gondolkodás után, mire a nővérem szája széles mosolyra húzódott. Felállt gyorsan az asztaltól, majd mellém sietett és szorosan átölelt. Nem egészen emlékszem, mikor lettünk ennyire jóban, de őszintén szólva nem bántam egyáltalán. Miután Yujin visszaült a helyére, nem sokkal hozták a rendelésünket.

Én ugyan nem értek az esküvőkhöz, a szerelemhez meg végképp, de valami nagyon nem stimmelt ezzel az egész helyzettel. Persze, Seongho és Yujin már együtt járnak évek óta - talán már középsuliban is ismerték egymást -, de annyira különösnek tűnt, hogy ennyire megsürgették az esküvőt. Ugyanakkor, kinézem a nővéremből, hogy türelmetlenkedik, illetve van ismeretsége is, úgyhogy ilyen szempontból neki nem nehéz összehozni a saját esküvőjét ilyen kevés idő leforgása alatt. De talán csak én gondolok ebbe túl sokat.

- És hogy-hogy ilyen gyorsan akarod ezt az esküvőt? - kérdeztem meg percekkel később, két falat között elcsámcsogva. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, úgyse fog hagyni a gondolat, amíg valami kézzelfogható választ nem kapok a kérdésemre.

- Hmm, hát... - nyelt egy nagyot Yujin, majd folytatta: - Igazából semmi különösebb oka nincs. Egyszerűen csak nem akarok várni olyan sokáig. Ha már esküvőszervező vagyok, akkor a javamra fordítom - mosolygott rám, majd bekapott egy újabb nagy falatot. Végül is, valamiért teljesen megértem.

Yujin mindig is az a fajta lány volt, aki nem szeretett semmivel várni. Ha valamit a fejébe vett, ahhoz azonnal nekifogott. Voltak persze sokszor elhamarkodott döntései, talán elsőre úgy tűnhet, hogy az esküvőt is elhamarkodja, de Seonghoval már tényleg régóta egy párt alkotnak, illetve, ha a nővérem azt mondja, hogy vele akarja összekötni az életét minél hamarabb, akkor ő azt halálosan komolyan gondolja. Kissé túlzottan elszánt, egy picit bolond szegény, de szerethető, akármennyire is nem volt túl jó a kettőnk viszonya.