[SZÜNETEL] 𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝

05. fejezet - For you

Mióta nem lakom a szüleimmel, Do-hyunon kívül nem tartottam senkivel a kapcsolatot. Persze, lehet azt állítani, hogy ez az én hibám, mégis teljesen alaptalan lenne: kölcsönösen nem érdeklődtünk egymás iránt. Anyám teljesen ellenem fordította apát, aki ugyan párszor keres egy hónapban, de valahogy mégsem ezt várja el az ember a saját szüleitől. Igen, talán nekem is máshogy kellene állnom ehhez, ez is benne van a pakliban.

Ami pedig Yujint illeti... nos, hazudnék, ha azt állítanám, hogy a kettőnk viszonya szinte virágzik. Nem, abszolút semmi ilyesmiről nincs szó. Persze szeretem és mindig is szeretni fogom, hiszen a nővérem, de sosem álltunk közel egymáshoz, habár ő nagyon is szeretett volna nem csak a testvérem, de a barátnőm is lenni. Azonban, mikor mindig azt kell tapasztalnia az embernek, hogy a saját nővérében sem bízhat meg, mert mindent kikotyog a szüleinknek... Yujin ez a fajta lány volt. Tudom, hogy nem szándékosan és sokszor tényleg a jószándék vezérelte, de könyörgöm! Már akkor is eljárt a szája, ha egy perccel hamarabb fejeztem be a tanulást.

Többek között ezért is ért hatalmas meglepetés, amikor felkeresett. Bármi megbeszélnivalója akadt, ott voltak neki a flancos barátnői, akik ugyanolyanok voltak, mint Yujin, csak taplók. Gondolom, hogy említeni sem szükséges, hogy kölcsönös volt az utálat.

Szóval, miután beszálltam az autóba, Yujin nem mondott semmit arról, hová megyünk, csak szó nélkül elindult. Alapjában véve engem közel sem érdekelt mások véleménye soha, de ismertem a nővéremet, így attól tartottam, nem lesz elég díszes az öltözékem ahhoz a helyhez, ahová mentünk. Tudom, mennyire fontos számára a jó megjelenés, nem csak a munkájából adódóan, hanem egyébként is. Úgy értem, aki tetőtől talpig Versace cuccokban járkál, annál alap, hogy nem ad lejjebb. Vagy csak szerintem?

A délutáni csúcsforgalomnak köszönhetően majdnem negyedórába telt, mire eljutottunk autóval oda, ahova Yujin menni akart. Azonban kellemes csalódás ért, amikor szembesültem azzal, hogy valójában egy teljesen normális, nem puccos helyre vitt magával, hanem egy esztétikus, letisztult - jó, puccosnak puccos volt, már a levegőben is az elit kávé illata csapot meg - kávézóba. A napokban kimondottan napos idők voltak, ezért gyorsan el is döntöttük, hogy a teraszon keresünk magunknak helyet.

- Jó napot, Hölgyeim! Itallapot esetleg adhatok? - jelent meg a pincérsrác pár perccel később, amint leültünk és kényelembe helyeztük magunkat, folyamatosan tartva hol Yujinnal, hol velem a szemkontaktust. Be kell valljam, nagyon vonzó volt: fiatal, sportos alkat, valószínűleg nem lehetett nálam idősebb pár évnél.

- Igen, köszönjük! - felelt Yujin mosolyogva, majd a srác letette elénk az itallapokat. Meghajolt és továbbállt. - Válassz, amit csak szeretnél! - fordult felém a nővérem és pár centivel közelebb tolta hozzám a füzetet.

Nem sokat haboztam az italok közti válogatással, így egy dinnyés limonádéra esett a választásom. Yujinnal nem sűrűn találkozom, még kevesebbszer megyünk el együtt étterembe, szóval igyekeztem kihasználni az alkalmat. Ha valami rossz dolgot akar velem közölni, legalább tele hassal érjen a csapás. Yujin is hasonlóképpen tett, a pincér pedig már el is tűnt az itallapokkal együtt a kezében.

Szokatlanul gyanús volt, hogy Yujinnal percekig csak csendben mosolyogtunk egymásra, máskor pedig a telefonját bámulta és az óráját nézegette. Általában, amikor ne adja Isten, de összehoz minket az élet ilyen alkalmakra, be nem áll a szája. Persze, nekem nincs ezzel bajom, bár én kevésbé vagyok olyan locsi-fecsi, mint ő. Kyung az egyetlen, akivel nagyon kommunikatív vagyok, de hiszen ő a legjobb barátom, ez pedig szerintem mindent megmagyaráz.

- Na és, mi a helyzet az egyetemmel? Mióta elkezdted, alig beszélünk... - törte meg a csendet egy kis keserűséggel a szájában Yujin. Szégyen vagy sem, de igaza van. A bátyámon kívül sem a szüleimmel, sem Yujinnal nem igazán tartottam a kapcsolatot. Engem nem nagyon érdekelt az, hogy velük mi van, mert már úgyis kívülről fújtam ugyanazt a monológot, hogy kinek milyen jó élete van és, hogy nekem is követnem kellene a példájukat. Hát köszi, inkább nem.