A Sötét Árny

7. fejezet

Eltelt egy hét. A két hétvégét és a hétköznapokat pihenéssel és kutatással töltöttem. Jason otthon pihent, így tartottuk a kapcsolatot. Érdekes volt bele olvasni a vérvonalunk első tagjának az életébe.

Nelli is sokat szenvedett, mivel nehéz volt bujdosnia abban az időben. Talált egy férfit, aki szerette, majd később tőle született Aiden és Patrick.

A két fiú ikrek voltak, és nagyon szoros kapcsolatban álltak. Az apjuk a születésük előtt halt meg, így az anyjuk nevét örökölték. Nelli árva volt, nevelőszülőknél nőtt fel, ugyanis a szüleit megölték kiskorában.

Volt benne szó arról, hogy gyorsabb, mint a többi farkas, erősebb, nagyobb, és az érzékszervei kifinomultabbak. Ezeket én is tapasztaltam, ezért tovább olvastam.

Évekkel később arra is rájött, hogy képes irányítani a vérfarkasokat, attól függetlenül, hogy a falkájába tartozik-e. Ez logikus magyarázat arra, hogy teliholdkor a vérprérit irányítani tudtam.

Megtudtam, hogy a vérem gyógyító hatású, így konkrétan halhatatlan vagyok. A harapásom viszont halálos másokra, mert tele van méreggel fogaim, amit csak a vérem képes meggyógyítani.

48 órával a harapás után az illető halott. Teljesen ledöbbentem, mikor ezeket olvastam, bár nem tesztelhettem még le őket, elég valószínű, hogy én is bírok ezekkel a képességekkel.

Nem értem a naplóknak a végére, de úgy döntöttem, hogy most már ideje lenne iskolába menni. Reggeli után felvettem a szokásos szerelésem, majd elindultam az iskolába.

Most is megbámultak, és a tekintélyem is megmaradt. Mintha nem is hiányoztam volna egy napot sem. Ekkor megpillantottam Scottot a csapatával, a fiú pedig amint meglátott, felém akart jönni.

-Hagyj békén,és menj órára! -suttogtam a szemébe nézve, majd hirtelen irányt változtatott.

Teljesen meglepődött, de szerintem nem csak ő. A barátai érdeklődve figyelték, én pedig egy lusta mosollyal tapasztaltam, hogy egy biztosan működik.

Megszólalt a jelző csengő, én mégis magabiztosan lépkedtem az igazgatói felé. Kopogás nélkül nyitottam be, mire a helyiségben lévők rám figyeltek. Jason az asztal mellett állt, míg a másik férfi heves vitatkozott vele.

-De ha mondom, hogy volt benne egy levél, és most nincs ott! -üvöltötte el magát.

-Mi folyik itt? -kérdeztem.

-A kedves úriember itt Peter Hale, és lopással vádol minket. -mondta szarkazmussal a hangjában.

-Mert elloptátok! És még is kicsoda ő? Valaki McCall bandájából? -kérdezte idegesen Peter.

-Ember, nyugodj már le! Egyébként Melissa Black vagyok, és nem tartozok senkinek sem a kis bandájába. -mondtam érzelemmentes hangon.

Ő már is nyugodtabb hangon folytatta a beszédét, amit Jason meglepődve figyelt.

-Rendben, de akkor is tudni akarom, hogy mi történt! Odaadtam neked a Bestáriumot, aminek a végében volt egy levél elrejtve. Te visszaadtad tegnap úgy, hogy nincs benne a levél! -mondta a szemünkbe nézve.

Jasonre néztem, aki megrázta a fejét, de én a dzsekim zsebéből elővettem a levelet. Peter érdeklődve figyelte a mozdulatomat.

-Erről van szó? -kérdeztem. Peter kikapta a kezemből, majd gyorsan beleolvasott, és felnézett.

-Igen! Mit keresett nálad? És ne felejtsd farkaska, hogy nem tudsz nekem hazudni. -mondta Peter gyanúsan.

Mondjuk azután a levél után én is gyanúsan néztem volna magamra.