A Sötét Árny

1. fejezet

A nevem Melissa Black. A történetem mindenki számára érthetetlen, nagyon kevesen tudnak a létezésemről.

A Moonlight falka tagja voltam még régen, mikor rájöttek az erőmre, elüldöztek. Azóta egyedül élek, járom a városokat. A falkám különlegessége az, hogy mindenkinek a bundája szürke, vagy fehéres szürke színű volt.

A 16. szülinapomon előjött belőlem is a farkas, de mikor átváltoztam, mindenki megijedt tőlem. Ugyanis fekete volt a bundám, és sokkal nagyobb voltam, mint a többi farkas. Gyorsabb, erősebb, az érzékszerveim pedig sokkal kifinomultabbak még az övéjüknél is.

Elmenekültem. A teliholdak borzasztóak voltak. Mivel nagyobb vagyok, így az átalakulás kétszer annyira fájdalmas, ugyanis szó szerint szétszakítják a csontjaim a testemet.

Az ölési vágyam pedig hatalmas. Mindig egy csomó holttestet hagytam magam után, így menekülnöm kellett. 1 éve élek így, nem engedek magamhoz közel senkit, elzárkóztam.

Félek a csalódástól, és hogy elveszítem a szeretteimet. Ezért nincsenek barátaim. Most egy új városba jöttem. Beacon Hills-be.

A város körbe veszi egy hatalmas erdő, így el tudok rejtőzni. Már vettem egy házat, amibe gyorsan beköltöztem. Holnap telihold lesz, ezért figyelnem kell arra, hogy ne bukjak le.

Na igen, ez lesz a nehezebb része.

Úgy döntöttem, inkább beiratkozok a közeli középiskolába. Kifésültem a fekete hajamat, majd felkaptam a bőrdzsekimet, és már indultam is.

Van autóm, de inkább gyalog tettem meg az utat. Szeptember közepe volt, így aznap volt tanítás. Az üres folyosókon sétáltam végig, miközben hallgattam, ahogy a termekben tanítanak.

Éreztem a vérfakasok jelenlétét, így velük vigyáznom kell. Bekopogtam az igazgatóiba, ahol egy gyere után már be is léptem.

Meglepetésemre Jason ült előttem, aki a nagybátyám. 13 évvel idősebb nálam, de mindig is nagyon jó volt köztünk a kapcsolat.

-Mely, hát mi szél sodort erre? -kérdezte miközben felállt.

-Jöttem beiratkozni. -adtam két puszit az arcára. Szorosan megölelt, majd eltávolodott tőlem, hogy megnézzen.

-De hiányoztál, kislány. Mesélj, hogy vannak anyádék? -kérdezte tőlem.

Végig néztem az előttem álló férfin. Apa testvére volt, így rám is nagyon hasonlított. A Black család jellemzője volt a fekete haj, és szürke szemek.

A bátyámmal is nagyon hasonlítottunk egymásra. Jóval magasabb volt nálam, mégis le sem tagadhattuk, hogy rokonok vagyunk.

-Nem tudom. Egy éve elüldöztek, mert más vagyok, mint ők. -mondtam szomorúan.

Láttam a szemeiben, hogy nagyot csalódott a testvérében. Hiába is, mindig én voltam a kedvenc unokahúg.

-Mindig is tudtam, hogy te nem fogsz közénk tartozni. Ha bármi re szükséged van, tudod a számom. -mondta, azzal leült az asztalhoz a papírokat elintézni.

Megbeszéltük, hogy csak jövő héten kezdek, mert mi értelme lenne egy napra bejönni.

-Köszi Jason! -mondtam mosolyogva, majd két puszit adtam az arcára. Ő is felállt, majd az ajtó felé vette az irányt.

-Gyere, bemutatlak az új osztályodnak. -mondta, azzal maga elé engedett. A folyosón végig sétálva megállt egy terem előtt, majd bekopogott.

-Tessék! -kiáltott ki egy nő, Jason pedig benyitott.

Az osztályban néma csend lett. Na igen. A rideg kinézetünk miatt, általában az emberek mindig megfeszültek körülöttünk. Jason is ezért volt jó diri, mert mindenki félt tőle.

-Jó napot, Mr. Black! Mi járatban? -kérdezte a nő.

Az ő testtartása is teljesen megváltozott, mikor rám nézett, csak még jobban nőtt benne a feszültség. Az arcomon szokásosan ott ült a ridegség, ahogy a nagybátyámon is.

A Black family másik ismertető jele a ridegség és a kiismerhetetlenség. Már nagyon régen megtanultam, hogy ne mutassam ki az érzéseimet. Éreztem, hogy vannak vérfarkasok a közelemben.

-Önnek is, Mrs. Smith. Behoztam az új diákot, Ms. Black-et, hogy megismerje az osztályát. -az arcán még mindig semmilyen érzelem nem volt látható, de én ismertem.

Láttam a szemén, hogy mindjárt elneveti magát.

-Üdv, kedvesem, Mrs. Smith vagyok, a matek tanár. Mutatkozz be! -mondta kedvesen.

Az osztályra emeltem a tekintetemet, ahol nagyon sok érdeklődő szempár fogadott. Biztosan sokkal érdekesebb voltam, mint a matek óra.

-Hello, Melissa Black vagyok, most érkeztem a városba. Nem tudok igazából magamról semmit sem elmondani. Van kérdés? -kérdeztem, mire mindenki felrakta a kezét.

Egy fiúnak a szemébe néztem jelezve, hogy kérdezzen.

-Mr. Black az apja? -kérdezte, mire felnevettem.

Nagyon sokan lerakták a kezüket, gondolom másoknak is ez lett volna a kérdésük.

-Még csak az kéne. -hallottam magam mögül, mire hátra fordultam. Jason nézett rám.

-Parancsolsz? -kérdeztem felhúzott szemöldökökkel, mire elnevették magukat az osztályban lévők.

Jason a hátam mögé nézett, amitől néma csend lett. Ha ő ennyivel ekkora tekintélyt szerzett, akkor mi lesz velem? Behódol nekem az iskola?

-Nem, ő csak a nagybátyám. -mondtam nyugodtan. Biccentettem egy lánynak.

-Van barátod? -kérdezte.

-Nincs.

-Mikortól kezdesz itt? -kérdezett újból.

-A jövő héttől. -mondtam, azzal ki is csöngettek. Jason oldalán mentem ki a teremből.

Az iskola folyosóján mindenki megbámult. Csak egyszerűen érzelmek nélkül végig mentünk, majd a kijárat előtt megálltunk. Sokan bámultak minket, de ez most sem érdekelt.

-Örülök, hogy újra láttak tökmag. -mondta, azzal összeborzolta a hajamat. Mérgesen néztem ahogy távolodott, majd utána kiáltottam.

-Menj a fenébe! -mondtam, azzal kiléptem az épületből.

Egy fekete camarót pillantottam meg, amiből egy férfi kémlelt. Éreztem rajta, hogy vérfarkas, de nem törődtem vele.

Kényelmesen haza sétáltam, majd a szobámban bepakoltam azokat, amikre holnap szükségem lesz. Korán lefeküdtem aludni, ugyanis tudtam, hogy holnap nem fogok tudni aludni.