A Farkas és az Oroszlán

Robb

Deres meglehetősen kihalt volt, miután Eddárd nagyúr lányaival, fél udvartartásával és a vendégekkel együtt távozott. Robb fáradtan sóhajott, mihelyt az utolsó lovas is elhagyta a várat, a fiú már hajnal óta talpon volt, parancsokat osztogatott az udvaron, hogy gördülékenyen menjen a munka.
A király nem hagyott sok időt az apjának, hogy Bran betegágyánál legyen, két nappal később kiadta a parancsot az indulásra, mondván, Deres ura ugyse tud mit tenni. Az apja pedig követte a parancsot.
Nehéz volt mindent kézben tartania, de igyekezett mindent úgy csinálni, ahogy az apja tette volna.
Először a féltestvérétől, Jontól búcsúzott el, a fiú a Falra ment, hogy az Éjjeli Örséget szolgálja. Nehéz volt elválniuk, hiszen mindig is közel álltak egymáshoz, de azzal vígasztalta magát, hogy legalább Jon nem megy olyan messze, mint az apja. Az elköszönés gyors volt, mert Jonnak még el kellett búcsúzni Aryától.
Robb csak egyetlenegyszer hagyta el az udvart, amikor elindult megkeresni Christinet. A lány az Isten erdő óta nem beszélt vele és sose volt egyedül, ahogy most se, de nem mehetett el úgy, hogy nem búcsúzik el tőle. Amikor meglátta a lányt éppen törpe nagybátyjával sétált a folyosón. Győnyörű volt, mint mindig, sötétzöld ruhát viselt, ami kiemelte zöld szemeit. Ha jól emlékezett, akkor is zöld ruha volt rajta, amikor először meglátta és most is, amikor lehet, hogy utoljára látta. Hosszú aranyhaja a vállára omlott.
Megállt előttük és egyenesen Christine szemébe nézett.
- Beszélnünk kell.
A hercegnő félve Tyrionra pillantott. Az Ördögfióka megforgatta a szemeit.
- Két percet kaptok, annyi kieshet a másnaposság miatt. - mondta, majd elfordult és kinézett az ablakon.
Robb gyorsan megragadta a lány kezét és behúzta a legközelebbi szobába.
- Robb... - kezdte volna a hercegnő, de a fiú közbeszólt, hiszen olyan rövid idejük volt és neki annyi mindent kellett mondania.
- Maradja, Christine! - kérte a fiú - Nem kényszeríthetnek máshoz, ha itt maradsz.
Christine szomorúan a fiúra mosolygott és megsimította az arcát, a szemébe könnyek csillogtak.
- Bár megtehetném! - mondta - Nekem nincs választásom. Az anyám világosan a tudtomra adta, hogy akár önként megyek akár nem, de benne leszek a kerekes házban, amikor indul és az most lesz. - lágy csókot lehelt a fiú szájjára - Ég veled!
- Nem mehetsz el! - mondta a fiú és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta a lányt, csak akkor váltak szét miután meghallották az ajtó nyitódást.
- Khm... Nem akarok udvariatlan törpe lenni, de ez már három perc volt. Mennünk kell. - mondta, majd visszament a folyosóra.
Christine elindult az ajtó felé, miközben könnyeit törölgette. Már az ajtóban volt, amikor Robb utánna szólt, valamit még tudnia kellett a lánynak.
- Szeretlek!
Christine az ajtóban megtorpant, de nem nézett vissza, hamarosan az ajtó becsukódott utánna és Robb egyedül maradt. Nem lehetett itt sokáig még el kellett búcsúznia húgaitól és az apjától.
Ők már az udvaron vártak rá. Aryát ölelte meg legelőször.
- Vigyázz magadra! És csak rosszat haljak rólad. - suttogta a lány fülébe, aki erre felnevetett.
- Te is. Hiányozni fogsz.
Robb Sansát is magához ölelte. A húga ma is rendkívül csinos volt.
- Bűvöld el őket Királyvárban, és ha Joffrey rosszul bánik veled, csak küldj egy hollót és már ott is vagyok. - ígérte, Sansa rámosolygott, de egyből a herceg védelmébe kelt.
- Joffrey sose bántana, a királynéja leszek!
A fiú bólintott, majd az apjára nézett. Nem tudta, hogy neki mit mondhatna.
- Minden rendben lesz! - mondta az apja - Most erősnek kell lenned, te leszel a Stark Deresben. Meg tudod csinálni. - mosolygott rá.
- Köszönöm.
Végül apa és fia is megölelte egymást és nem sokára elindultak délre.
Robb először Bran szobájába ment. Ott minden ugyanúgy volt, mint eddig. Az öccse sápadtan és legyengülve aludt az ágyában, az anyja pedig ott ült mellette. A fiú azt se tudta, hogy mikor aludt utoljára, ha aludt egyáltalán. Végül otthagyta őket, mert ugyse tudott semmit se tenni.
Fáradtan leült az egyik asztalhoz a nagyteremben. Az arcát a tenyerébe temette és egy pillanatra lehunyta a szemét, amíg meg nem zavarták.
- Elmentek. - jelentette ki Theon Greyjoy, mintha Robb nem tudná.
- El. - bólintott fel se nézve.
- Akarsz beszélni róla? - ült le mellé fogadott fivére.
Robb fáradtan felnézett rá.
- Mégis miről?
- A hercegnőről. - mondtha, mintha egyértelmű lenne, hogy rá gondol - Amikor hóembert építettünk, már azt hittem, hogy nyert ügyed van, de most mégsincs itt.
- Nincs.
- Nem hiszem el, hogy mindent úgy kell kihúznom belőled!
- Mégis mit akarsz hallani? - csattant fel Robb - Megcsókoltam, aztán kiderült, hogy valaki másnak a mennyasszonya és mi soha nem lehetünk együtt.
- Hagyta magát elcsábíttani, úgy, hogy valaki más mennyasszonya? - kérdezte Theon.
- Nem, ő is csak most tudta meg. - magyarázta Robb.
Theon elgomdolkodott a hallottakon, majd megveregette a barátja vállát.
- Ez nem jó. Legalább tudod ki csapta le a kezedről?
A fiú megrázta a fejét.
- Nem, de nem is akarok többet rá gondolni.
Nyolc nap telt el a kijelentés óta és Robb nem is nagyon ért rá, hogy Christinere gondoljon, annyi feladata volt Deresben és Rickon is folyton vele volt, attól félt, hogy ő is eltűnik, mint a többiek. Catelyn úrnő pedig még mindig nem volt hajlandó otthagyni Bran szobáját. Miután Robb megunta próbálta elmagyarázni az anyjának, hogy Bran már túl van az életveszélyen és inkáb Rickonnak van szüksége rá és neki is. Próbálkozik, de egyedül nem megy.
Aztán minden olyam gyorsan történt kigyulladt az egyik épület, valaki megpróbálta megölni Brant, az anyja kijött a  fia szobájából és megsem állt Királyvárig, mivel úgy gondolták a kés a Lannistereké volt és erről Eddard nagyúrnak tudnia kell.
Nemsokkal anyja távozása után Bran, mindenki nagy örömére kinyitotta a szemét.
Robb pedig szépen lassan megtanulta irányíttani a várat és lakóit. Most ő volt a Stark Deresben.

Következő részből:

Christine

Miközben a Vörös Toronyban sétálgatott vagy Sansával és a barátnőjével beszélgetett valahogy nem találta a helyét a városban, mint azelőtt, Robb előtt.