A Farkas és az Oroszlán

Jon

A hó már napok óta szüntelenül esett a Fekete Várnál. Az időjárás nem kedvezett a seregnek, ami Jon levelére gyülekezett Végső Menedéknél. A vár várnagya felajánlotta, hogy befogadja a gyülekező katonákat. Nincsenek sokan, de elégnek kell lennie. Jon még abban bízott, hogy amint kiderül, hogy Robb él a Boltonokat támogató urak is átálnak, hiszen Észak nem felejt.
Néha azonban elfogták a kételyek, mivan, ha a levelet nem a fivére írta. Ha az egész csak egy csapda, ami Deresnél vár a seregre. Olykor az is eszébe jutott, hogy mégiscsak Robb írta, de lehet, hogy még a halála előtt. Azt se tudta, hogy mit csináljon, ha a sereg összegyűlt Végső Menedéknél. Induljon meg Deres ellen vagy várjon a következő parancsra? Nem tudta, mert nem érkezett újabb üzenet.
Kételyeit azonban nem mutathatta ki, erősnek kellett lennie Christine előtt, aki mindennél jobban szerette volna hinni, hogy Robb él és ő külde a parancsot.
Viszont Jonnak az Őrség felé is voltak kötelezettségei, előttük is magabiztosnak kellett tűnnie, főleg most, mivel áthozott több ezer vadat a Fal déli oldalára. Ez a legtöbb testvérének nem tetszett, ők még nem értették, hogy egy oldalon állnak a szabad néppel és azzal, hogy ott hagyja őket, csak az igazi ellenség, a Mások seregét növelnék.
Jont nagyon kimerítették a feladatai, nem bírt tovább koncentrálni, ezért elhatározta, hogy pihenés képpen meglátogatja Christine-t és a gyerekeket. Az ikrek egyre nagyobbak és élénkebbek lettek. Joanna már most az ujjaköré csavar bárkit, kedves, fogatlan mosolyával és tündéri arcával, kétségkívül bájos hölgy lesz, ha felnő. Ned nagyon kíváncsi természetű, mindent a szájába akar venni, vagy megérinteni, egy percre se lehet egyedül hagyni. Ráadásul mindketten utálják, ha nem rájuk figyelnek és egy másodperc alatt tudnak változtatni ezen. Jon rajongott értük, Robb biztosan nagyon büszke lenne a gyermekeire, ha látná őket, de Jon pont ezért csinálja, hogy a fivére láthassa őket.
Az ajtó előtt megállt és kopogott, csak azután lépett be miután Christine kiszolt, hogy szabad.
A szobában kellemes meleg idő volt. A lány éppen Nedet ringatta, hogy végre elaludjon, a már alvó Joannára Brienne figyelt.
- Jon! - köszöntötte mosolyogva Christine még mindig a fiát ringatva - Segítesz, a herceg megmakacsolta magát és nem akar aludni.
A lány meg se várva a válaszát Jon kezébe nyomta az apróságot. Ned érdeklődve nézte az új, de ismerős arcot. Gesztenyebarna haja egésszen megnőt, kék szeme fáradtan csillogott. A parancsnok folytatta a ringatást, már egésszen belejött az idő alatt, amíg itt voltak, de nemsokára menniük kell, ha minden jól megy, mire elérkezik a tél már Deresben lesznek és Robb is ott lesz vekük. A tél pedig közeledik.
- Felkészültél az indulásra? - kérdezte a lányt.
Úgy tervezték, hogy Christine és a gyerekek Brienne-el együtt holnap indulnak Végső Menedék felé és Jon is elkíséri őket, csak a biztonság kedvéért. Ott majd meglátják mi lesz, ha úgy döntenek elindulnak harcolni, Christine és az ikrek a várban maradnak biztonságban.
- Igen. - felelte - Már mind késszen állunk, valószínűleg ezért nem tud aludni Ned, ő is izgatott. Várod már, hogy találkozz apával, igaz? - nézett a picire.
A kisgyerek nem tudott válaszolni, de nem is kellett. Jon már megbeszélte Christine-nel, hogy ne nagyon élje bele magát, ha esetleg tényleg Robb írta a levelet és még él, akkor se lesz ott, Végső Menedéknél, túl kockázatos lenne átkelnie az egész Északon, a Boltonok között.
- Ha bármire szükséged van még nyugodtan szólj. - ajánlotta.
- Köszönöm! - mosolygott rá - Mindent köszönök! Nélküled nem is tudom, hogy mi lenne velünk.
- Boldogulnál, hiszen erős vagy és kitartó.
Christine keserűen felnevetett.
- Nem mentem volna sokra az erőmmel a Boltonok vagy a Lannisterek között a gyerekekkel. Biztonságra volt szükségem, rád.
Jon meghallotta az egyenletes szuszogást, ami a karjai közül jött.
- Elaludt. - mondta.
Christine mellé lépett és óvatosan átvette a fiát.
- Remélem sose nő meg és megy el háborúzni. - mondta, zöld szemei tele voltak félelemmel.
Jon nem tudta, hogy mit is felelhetne erre, de nem is kellett, mert Joanna felsírt. Christine óvatosan lefektette Nedet és felemelte a lányt és ringatni kezdte.
- Csak egyszer aludnátok egyszerre! - sóhajtotta.
A parancsnok nem akart tovább zavarni, csak mégegyszer elmondta, hogy mikor indulnak és megkérdezte, hogy szükségük van-e valamire, bármire az indulás előtt. A lány megnyugtatta, hogy nincs, végül Jon elhagyta a szobát.
Kint már sötétedett és egyre hidegebb lett az idő, még a havazás is elállt. Az udvaron egy kisebb csoport álldogált, de nem törődött velük. A szobájába érve leült az asztalhoz és a tenyerébe temette az arcát, tudta, hogy pihennie kellene, de képtelen volt rá. Holnap indulnak és egyre csak az járt a fejében és az, hogy talán viszont láthatja Robbot. Mit is mondott Melisandre úrnő? Hamarosan újra látod a fivéredet. Lehet, hogy mégse Nedre gondolt?
Gondolataiból egyik testvére szakította ki.
- Parancsnok Úr! Jöjjön gyorsan! Benjen Stark visszatért! - mondta.
- Benjen bácsi? - kérdezett vissza hirtelen, de már fel is állt a székről és követte Vick-et az udvarra.
Ugyanaz a kis csapat állt ott, akik az előbb, Jon gyorsan közéjük lépett, de sehol se látta a nagybátyját, amikor megfordukt, hogy megkérdezze, hol is van Benjen Stark valami hideget érzett a gyomránál és erős fájdalom nyilalt belé.
- Az Őrségért! - mondta Vick.
Jon meglátta a kést és másoknál is volt.
- Az Őrségért! - léptek hozzá sorban és egymás után belé mártották a késeket, a negyediket már nem is érezte, sőt az esést sem, csak a hideget.
- Szellem...

Következő részből:

Catelyn

- Beric mentette meg a fiút, R'hllor akaratából.
- És hol van Beric? - kérdezte Catelyn.
Thoros kortyolt még egyet.
- Meghalt. - felete röviden.
- Hogyan? - Catelyn már több történetet hallott Dondarion haláláról, de eddig még mindegyikre rácáfoltak, most viszont egykik bajtársa mondta és a hír igaznak tűnt.