BnHA Oneshot /Kérések zárva/

♎️Aizawa Shota x Reader

Koizumi311

Igazából eszembe jutott egy kis extra. Azért remélem tetszik. Ha a többi csillagjegyre van igény, akkor szóljatok. 

♎️Mérleg♎️

Hősök? Gonosztevők? Mit számít ki mit akar? Hiszen nekik ugyan az fontos. Uralni az egész világot és a másik felet elnyomni. Ha az egyensúly megszűnik a világ rendje felborul és akkor az egész emberiség porrá vész.És talán én vagyok az egyetlen, aki ebbe beleszólhat. Nem vagyok se jó, se gonosz. Az egyetlen, amire vágyom az, hogy a világ egyensúlya megmaradjon. Az emberek a Libra nevet adták nekem, hiszen a sajátomra nem emlékszem azóta, amióta megkaptam a képességem. Az előtte lévő időből semmilyen emlékem nem maradt meg. Átlag embernek tettetve magamat jártam az utcákat és undorodva néztem végig, ahogyan a hősök a gonosztevőkkel harcolnak. Ilyen nevekkel illetni egymást. Honnan tudhatjuk, hogy a hősök a jók? Mi van, akkor amikor a hősök rossz útra tévednek. Semmit nem tudhatsz biztosra. Az egyetlen, ami biztos, az, hogy ha baj lesz akkor az én köröm következik. A hatalmam hatalmas. Néha érzem az ereimben, ahogy áramlik. Ez nem szuper erő. Ez hatalom. A tudósok azt mondták genetikai mutáció, ami felemészti a szervezetemet. Bárki, aki az akaratom ellenére közel jött felrobbant. Mintha lenne bennem valaki, aki nem hozzám tartozna és hatalmas ereje van. 

Lassan sétáltam az utcán, amikor egy fekete ruhás ember belém szaladt. Sikeresen a földre estem. Mérgesen felnéztem arra a férfira, aki éppen a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Nem nézett ki se hősnek, se gonosztevőnek, ezért elfogadtam a kezét és felálltam, majd tovább mentem. Nem volt senkire se szükségem, hiszen mindenkit bántok magam körül. De ez a férfi teljesen másnak tűnt és velem maradt. Megtudtam a nevét, de sosem hívtam rajta. Mindig kitaláltam valamit. Napok, hetek, hónapok teltek el és bármilyen fájdalmat elviselt mellettem. Tudta kontrollálni a lényemet, de nem mondtam el neki az igazat. Én vagyok a Világ B terve. Milyen gázul hangzana ez már ennyi idő után. De foghatom arra, hogy akkor nem bíztam benne, de elkellett volna mondanom....

Viszont akkor már késő volt. Ahogy az idő telt jól éreztem vele magam, de a hősök és a gonosztevők most túlzásba estek. A városok sorra omlottak össze az emberek meghaltak, megsérültek, de alig tudtak elmenekülni. Elakarták nyomni a másik felet életek árán.

Éreztem ahogy a szél erősen belém kap és szinte viszi magával a törmelékeket. Emberek vérének a szaga áradt a levegőben, ami lehetővé tette, hogy a zár, ami mindent bennem tartott most szabadjára engedjem. Azokat kell menteni, akinek ehhez semmi közük. 

A levegőbe emelkedve a csata fölé emelkedtem, mire szembe jött velem egy óriási nő, aki azt hitte, hogy a másik félhez tartozom és ok nélkül megtámadott. Gonosz vagy jó? Mi a különbség. Mind csak megakar halni hősiesen... 

- Ne érj hozzám. - mondtam, amikor a keze éppen csak hozzá ért. 

Nem öltem meg. Az nem lenne stílusos. Inkább elvettem az erejét és a magasból hullott alá az embereknek. Minden tekintet erre szegeződött. A csata helyszínén csend uralkodott. Senki nem tudta kihez tartozom. De nem is volt baj. A hajam feketére változott és megnőve az össze embert megérintette. 

- Az embereknek nincs szükségük szuper erőre. - mondtam, majd sorra pusztítottam el az ellenállókat. Már nem volt visszaút. Ma az összes szuper erő eltűnik erről a világról. Mindenkinek sokkal jobb lesz.

Viszont az emberek nem adták fel. Megtámadtak én, pedig már meg sem éreztem. Hiába sebeztek meg a vérem elvesztése sem érdekelt. Le akartam győzni őket, hogy a világ megint nyugodt legyen. 

Kezdtem elveszíteni az önuralmamat, ami nem jelentett jót. Viszont mielőtt ez megtörtént volna megláttam azt a fekete ruhás férfit... 

- Aizawa? - néztem rá mosolyogva. Lejjebb ereszkedtem, mire kinyújtotta a kezét. Elakartam fogadni, de ekkor egy ember oda kiabált:

- Eraserhead, ne érj hozzá! Meghalsz!

Hős?! Ő egy hős? Átvert? Ő is csak átvert. A tudósok is és ő is. Senkinek nem kell egy ilyen ember. De azt hittem ő más... Tévedtem... Könnyes szemmel elnevetettem magam. Tudtam, hogy a cérna most szakadt el. Tudtam, hogy a szemeim feketére változtak. Most már nem volt számomra visszaút. 

- Nyugodj meg. - kiáltotta a férfi, de ezzel csak még jobban feldühített. 

- Hazug. Olyan hazug vagy, mint mindenki. - mondtam és rajta mértem le az első csapást, de elugrott. 

Hiába próbáltam bármit kitért előle. De nem ez volt az igazi baj. Egyre közelebb jött hozzám. Közelebb és közelebb. Egészen addig, amíg belém nem kapaszkodott és magához nem rántott. Lágyan az ajkait az enyémhez érintette, mire magamhoz tértem. Az összes dühöm elszállt. A bennem fortyogó sötétség visszatért és egy jó darabig nem is fog előjönni. 

De az emberek hatalomra vágynak. Minden, ami erősebb náluk azt maguknak akarják. a megmaradt hős megakart ölni. Éreztem, ahogy a golyó áthasítja a levegőt, majd egy erős rántás. A férfi testébe fúródott a golyó, amit én érdemeltem volna. Láttam a haldokló testét, de a testem nem mozdult. A vér egyre erősödött. Segítenem kellett. Teremts és pusztíts. Ez a létem értelme. 

Minden erőmet összeszedtem és a férfit a magasba emelve egy burokba tettem, ami meggyógyította a sebét. Visszaadtam mindenkinek az erejét és eltűntem az életükből. 

Mai napig senki nem tudja mi volt a szándékom, de nem mernek nagyobb harcba kerülni, mert félnek, hogy Libra megjelenik. A sötét pusztítógép, akit megvédett egy hős, majd megmentette az életét a lány. Micsoda Dráma.

A fény hatására fájdalmasan nyitogattam a szememet. Pár pillanatig nem láttam semmit, majd ahogy megláttam a fekete hajú férfit az ablakban megnyugodtam és elmosolyodtam.

- Nem haltál meg. Hála istennek. - mondtam és a párnába temettem a fejemet. 

- Neked köszönhetem. Nem Istennek.

- Meglehet. 

- Mi a neved?

- Libra.

- Az igazi.

- Nem tudom. Nem emlékszem rá.

- Akkor legyen (T/N)-chan, amíg ki nem derítjük.

- Nem kell. Ez tökéletes. - mosolyodtam el és lassan az összes emlékem előre tört.

- Mi vagy te?

- Nem tudom. Egy olyan ember teremtett minket, aki az egyensúlyt akarta és ezért hatalommal ruházott fel minket, ami mindennél hatalmasabb... Pusztítás és teremtést kaptam én.

- Minket?

- Igen. Tizenketten vagyunk. A csillagjegyek tulajdonságával felruházva.

- Értem. Szóval egy Isteni hatalommal rendelkező nőt szeretek. - mondta mosolyogva és közelebb hajolt. Vöröslő fejemet a párnával akartam eltakarni, de fölém támaszkodott ezzel elérte, hogy ránézzek. - (T/N)-chan. Szeretlek. - mosolygott, majd megcsókolt.

- Én is szeretlek. - mondtam és magamhoz öleltem. Lehet nem is vagyok olyan szerencsétlen.