The fallen cloud

Chapter one: The first goodbye I.

Lábaim lassan visznek célom felé, szívemben érthetetlen érzelmek kavarognak. Fülemben még mindig cseng egy mondat, melyet nemrég, még búcsúzásunk előtt szegezett hozzám.
"Lan Zhan, mire legközelebb találkozunk, addigra találj ki egy címet ennek a dalnak!". Már rég van címe.
Üresnek, elhagyatottnak érzem magam, mégis boldog vagyok. Végre Wei Ying is nyugodtan élhet, megbánás nélkül. Nem fogok magamnak hazudni, tisztában vagyok annak tényével, hogy az idő során beleszerettem, viszont mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha útjaink elválnak.
Hiába fűz hozzá a szerelem fonala, nekem Felhőzug az otthonom, ott van rám szükség, ráadásul én vagyok a főkultivátor, elérhetőnek kell lennem. Neki pedig nem való az a kötött, szigorú napirend, amit a klánomnál követni kell. Magától sosem jönne oda, magammal rángatni nincs jogom, illetve még ha a bátyám, Lan klánvezér el is fogadná a helyzetet, nagybátyám, Lan Qiren azonnal kitiltaná őt Felhőzugból és annak párszáz méteres körzetéből.

Ahogy visszaérek, jelentem érkezésem Xichennek, nehogy aggódjon értem, majd a könyvtár pavilon tiltott részlegére elvonulva kezdek kicsit jobban utána nézni a káosz gyűjteményének.
Annak a könyvnek kulcsfontosságú szerepe volt Jin Guangyao leleplezésében, így szeretnék minél többet megtudni róla.
Testvérem is rövidesen csatlakozni fog, tudom. Valószínűleg ahogy belép és megtalál itt, elmosolyodik, lassan megrázza a fejét, majd annyit mond "Makacs vagy, Wangji". Mire gondolatmenetem végére érek, már meg is hallom lépéseit magam mögött. Minden úgy történik, ahogy elképzeltem, túl jól ismerjük egymást. Mikor hallom, hogy újra megszólal, felé fordulok.
-Wangji... Miért nem mentél Wei úrfival?- kérdezi halvány, barátságos mosolyával, de szemei sajnálatot tükröznek. Ha nem lenne gyerekes és a Lan klán szabályaival szembemenő tett, még fogadni is mernék rá, hogy testvérem már sokkal előbb tudta, hogy mit érzek a Yiling Pátriárka iránt, mint én.
Kérdésére nem felelek, hiszen még én is keresem a pontos választ. Végül pár pillanat csend után sikerül egy rövid, elfogadható választ adnom.
-Az életmódunk túl eltérő, hosszú távon nem összeegyeztethető. Így mindenkinek jobb...-mondom a szokásos hangnemben. Látom rajta, hogy elgondolkodik, közben engem figyel.
-Vagy csak félsz a visszautasítástól, elvégre sosem mondtad el neki.
-Inkább élek szabályok között, tiszta lelkiismerettel és messze tőle, minthogy fizikailag mellette, de a szívétől távol, bűnös gondolatok között. Na meg...-egy pillanatra elhallgatok, kellemetlen ilyen nyíltan beszélni egy olyan témáról, ami itt tabunak számít- A múltat lezártuk.
-Éppen ezért lenne ideje teret adni valami újnak.-reflektál azonnal Xichen. Erre már nem tudok mit mondani, így visszafordulok a könyvekhez és folytatom az olvasást. Egy halk sóhaj után bátyám magamra hagy, így elmerülhetek gondolataimban. 

Szinte megállás nélkül a "mi lett volna, ha..." kérdések gyötörnek. A fiatal tanítványoknak, sőt, Wei Yingnek is, mindig azt tanítottam, hogy a tiszta, rendezett elme a lelke mindennek, anélkül könnyen elvesztheted az irányítást tetteid fölött. Most mégis én kerültem olyan helyzetbe, hogy nem vagyok képes uralni magam, nem vagyok képes helyesen gondolkodni. Hiába voltam vele szinte mindig elutasító, ő folyamatosan csak próbálkozott közelebb kerülni hozzám. Ennek meglett az eredménye, bizalmasomnak fogadtam, majd lassan, de biztosan szívembe lopta magát édes, önfeledt nevetése, aggodalmas hangja és nemes gesztusai. Miatta sírtam először, ittam alkoholt és mosolyogtam. Sokszor volt elegem bugyuta elméleteiből, például abból, hogy azt feltételezte, hogy tetszik nekem MianMian, de mára már ezek az apró megjegyzései is hiányoznak. Pedig még csak egy nap sem telt a búcsúzásunk óta. Vajon Wei Ying hogy érez most? Messze jár már? Esetleg megpihent egy közeli városban? Ha jobban ki tudtam volna magamat fejezni, ha elmondtam volna neki érzéseimet, akkor is így alakult volna történetünk? Ha nem lennék ilyen mogorva, lenne esélyem a szeretetére? Nem, ez képtelenség. Mindketten férfiak vagyunk, nekem kötelességeim vannak, neki szabad, kötetlen természete, mindemellett még testvére is megmondta, hogy mekkora nőcsábász. Nem mintha nem lettek volna feltűnőek a másokkal való, indokolatlan flörtjei...

-Hanguang-Jun?-hallom, ahogy az egyik tanítvány, Lan Jingyi keres.
-Megyek!-válaszolom azonnal, közben visszateszek mindent a polcra. Odamegyek a kamasz fiúhoz és megszokott, semleges arckifejezésemmel nézek rá.
-Hanguang-Jun, nem tudja, hogy Sizhui mikor tér vissza? Fontos megbeszélni valóm lenne vele.
-Wen Ninggel ment síremléket állítani Wen Qingnek és a többi, ártatlanul kivégzett családtagjának. Pár napon belül Wen Ning visszakíséri ide.
-Rendben, köszönöm-válaszol halkan, kicsit elbizonytalanodva, majd meghajol. Épphogy elindul, de már meg is áll. Visszafordul hozzám, majd szóra nyitja ajkait, látszik rajta, hogy valami aggasztja.
-Hanguang-Jun, tényleg bízik Wen Ningben? Sizhui...nem lesz baja?
-Nem adott okot bizalmatlanságra.

Jingyi annak ellenére, hogy feltűnően kételkedik Sizhui biztonságában, elfogadja szavaim, majd megy a saját dolgára. Esteledik, de közel sem érzem úgy magam, mint eddig. Bezárom a termet és átmegyek szobámba. Szomorú vagyok és tehetetlen. Még van másfél órám alvásig, viszont hétre vissza kell érnem ide, szóval ha sétálni szeretnék, akkor csak fél órám van. Márpedig én most nagyon szeretnék sétálni egyet. Összeszedem magam és elhagyom Felhőzugot. Lábaim egyenesen a piacig visznek, ahol leplezett lelkesedéssel nézelődök. Egy árus Császár Mosolyát kínál nekem, én pedig készségesen elfogadom, hiszen... hiszen az ivás nem olyan rossz dolog, ráadásul ez Wei Ying kedvenc itala. Na meg mikor utoljára ittam, Wei Ying azt mondta, hogy csak beszédesebb lettem. Belekortyolok, majd elvesztem a kontrollt. A végtagjaim bizseregnek, az egész testemet forróság járja át. Nem lett volna szabad, ez nem helyes! Vissza kell jutnom Felhőzugba, de azonnal! Próbálok sietni, bár nem tudom, hogy külső szemmel mennyire lehetek most gyors. Nehézkesen feljutok a bejáratig, bár már alig vagyok magamnál. Nagyon fáradt vagyok...