24. Fejezet

1K 89 24
                                    

Harry Styles

Minél közelebb sétál, a feszültség annál jobban érezhető a levegőben. Ajkait ismét mosolyra húzza, majd mikor már teljesen előttünk van, kinyújtja a kezét Felicity felé, ki bátortalanul ugyan, de viszonozza a gesztust. Desmond kezén csókolja a lányt, mire az állkapcsom továbbra is megfeszül, nagy a kísértés, hogy ellökjem tőle, és megtiltsam azt, hogy akár egy ujjal is hozzáérjen.

- Ugyan a feleségemnek volt már alkalma találkozni veled, engem csak most ér a megtiszteltetés. - mondja, és egy kedves mosoly jelenik meg az arcán, de amint rám pillant, annak teljesen más jelentése lesz. Mintha élvezné, amit csinál. - Én Des vagyok, te meg bizonyára ...

- Felicity. - felelem a lány helyett, ki emiatt küld felém egy szúrós pillantást. Nem hiszem el, hogy annyi emlegetés után még mindig nem tudta megjegyezni a nevét. Desmond felvonja a szemöldökét, majd megfordulva elindul a ház felé.
- Nyugodj meg Harry, kérlek. - simítja kezét mellkasomra Felicity, majd azt az ellenállhatatlan tekintetétét rám emeli. - Menjünk. - biccent a ház felé, mire én bólintok, majd - kezemet még mindig a derekán tartva - elindulok a ház felé. Az ajtóban ekkor megjelenik Katherine, hatalmas mosollyal az arcán. Felicity nem győzi viszonozni azt, sem az ölelést mely azután következik.

- Már vártunk titeket. - áradozik, miközben tekintetét végig vezeti a mellettem álló lányon, majd rajtam. Tekintetéből csak úgy sugárzik az elítélés, mely mellé társul orrának enyhe felhúzása. Tudtam, hogy ez lesz, hogy nekik nem lehet sose megfelelni. - Louis is nemsoká csatlakozik, csak még van pár elintézni valója. - közli, miután már mind bent álltunk a házban. Felicity idegesen lépked egyik lábáról a másikra, miközben végig simít a rajta lévő fekete ruhán, mely elárulja, hogy zavarban van. Közelebb lépek hozzá, majd ajkaimat szorosan halántékára nyomva megcsókolom, tudva, hogy ezzel mindig meglehet nyugtatni.
- Gyönyörű vagy. - suttogom utána, mire rám néz, és ki sem kell ejtenie a szavakat, a tekintetéből kiolvasom mennyire is hálás az általam kimondott szavakért. Egy gyors csókot nyomok az ajkaira, de esélyem arra már nincsen, hogy kezemet arcára simítva elmélyítsem azt, ugyanis Katherine hangja zavarja meg a pillanatot, amint annak örül, hogy csodálatos fia is csatlakozik hozzánk.

- Ő itt a fiam, Louis. - dicsekedik, miközben átkarolja a vállát.
- Volt már alkalmunk találkozni. - jegyzi meg a mellettem álló lány, és hangja számukra lehet kedvesen cseng, de én tudom az igazi lényeget a szavak mögött.
- Louis, aki mindenbe beleüti az orrát. - jegyzem meg, mire Felicity megszorítja a kezemet.

- Nem Harry. - csóválja meg a fejét mostoha bátyám. - Louis, aki szereti kezében tartani a dolgokat. - vonja fel szemöldökeit büszkén, és ha most Felicity nem fogná a kezem, esküszöm neki mennék.

- Ismeritek egymást? - kérdezi a lánytól, torkát köszörülve, mire Felicity bólint. - Oh hát persze, hisz egy suliba jártok. - nevet fel a nő.

***

Felicity Morgan

A vacsora egész jól telik, néhány kínos pillanatot leszámítva. A mellettem ülő Harry egy falatot sem evett eddig, mely nekem sem adja meg nagyon a kedvet ahhoz, hogy táplálkozzak. Inkább csak titokban egymás kezét fogjuk az asztal alatt, hallgatva a család többi tagjának roppant érdekes beszélgetését.
- És gondolkodtál már minek szeretnél továbbtanulni, Felicity? - szögezi nekem hirtelen a kérdést Desmond, mire a vér is meghűl bennem. Nem magától a kérdéstől, hanem a hangsúlytól, melyből kiveszem, hogy valami értelmes válaszra vár.

- Mindenféleképpen az alkotóművészettel szeretnék foglalkozni. - felelem, reménykedve, hogy jó választ adtam, de ő csak rezzenéstelen arccal néz rám, melynek láttán nem fűzök sok reményt ehhez a témához.

- Nem gondolkodtál azon, hogy valami értelmes tantárgyat vigyél tovább? Rajzolni lehet hobbiból is, nem kell feltétlenül azzal foglalkozni. - tanácsolja, mire enyhe bűntudat kezd el úrrá lenni rajtam. Eszembe jut, amit Harry mesélt nekem nemrég. Hogy mennyire azt akarja, hogy Harry ügyvéd legyen.

- Legalább neki ne mondd meg, mit csináljon. - jegyzi meg indulatosan Harry, mire mindenki felé kapja a fejét. Próbálom lenyugtatni, de túl későn, ugyanis kezét kirántva szorításomból felkönyököl az asztalra.

- Ne kezd megint Harry! Te is tudod, hogy amit mondtam, az a legjobb választás! - szól rá az apja, mely hiba volt. A fiú azzal a lendülettel pattan fel, a szék felborul mögötte a hirtelen mozdulattól, nagyot csattanva a földön. A szemei szikrákat szórnak a dühtől, mellkasa erőteljesen süllyed és emelkedik a szapora levegővételeitől, mellyel nyugtatni próbálja magát.

- Harry állítsd le magad! - kiállt rá a nő is, szalvétáját az asztalra csapva, melynek hatására én állok fel a helyemről. Nem kezelhetik Harryt örökké úgy, mint egy kisgyereket. Már van olyan idős, hogy saját döntéseket hozzon, ők pedig lehetnének olyan érettek, hogy nem vetik meg a fiút értük, csak mert azok a saját jogát szolgálják, nem az övéiket.

- Mennünk kell! - ragadja meg a csuklómat, majd a kijárat felé kezd el húzni. Gyorsan felkapjuk a cipőnket, kizárva a szüntelen hangot, mely a nevünket kiabálja. A kocsihoz érve elfog egy ismerős érzés, utálom, hogy Harrynek minden elől menekülnie kell. Bárcsak megtudnám ezt változtatni.
Beülve a kocsiba Harry azonnal elhajt, de pár másodperc vezetés után félre kényszerül állni, mert képtelen magát megnyugtatnia.

- Sajnálom. - nyöszörgi szinte némán, melynek hallatán érzem, ahogyan a szívem először ketté, majd mikor szipogni kezd apró darabokra törik. Fejét a kormányra hajtva engedi ki fájdalmát, melyek forró könnyek formájában folynak végig arcán. - Sajnálom, hogy miattam örökké ennek kell történnie. - kiálltja elfojtott hangon, majd hátradől az ülésben. Ajkamat harapdálva figyelem tettét, és közben gondolkodok mit is tehetnék. Egy hirtelen mozdulattal nyúlok le, hogy kikapcsoljam a cipőmet, majd annak levétele után mászok óvatosan az ölébe, két térdemet elhelyezve közvetlen combjai mellett.

- Nézz rám kicsim, kérlek. - fogom közre arcát, fejét megelve elérem, hogy szemeimbe nézzen. Beceneve hallatán mintha szemeibe egy halvány láng pislogna, de nem elég ahhoz, hogy tüzet is gyújtson, mely azt mutatja rendben van. - Nem a te hibád, semmi sem a te hibád! Nem tehetsz arról sem, ami ma történt! - mondom neki, mire ő megnyalja ajkát, melyek még mindig lefelé görbülnek. Láttam már feldúltan, mérgesen, csalódottan, és legvégül ugye összetörten. De nem ennyire, mint most. - Te csak kiálltál az igazadért, ezt sose sajnáld! - bíztatom, mire szorosan magához von, arcát elrejtve nyakhajlatomba.

- Szeretlek. Annyira szeretlek. - motyogja, és próbál közelebb bújni, bár amennyire lehetséges. - De egy valamit nem mondtam el még neked.

- Harry. - szólítom meg lágy hangon. - Nem szükséges most, ha nem akarod. Ráér akkor, amikor te készen állsz. - nyugtatom meg, de ő ellenkezően megrázza a fejét.

- Ha nem mondom el most, máskor nem lesz hozzá erőm. – mondja, mellyel hiába értek egyet, nem adom a tudtára, helyette némán tartva vele a szemkontaktust várom hogyan is dönt. - Az apám visszakar költözni Chelmsfordba. - mondja, mire nekem a torkomban ragad a levegő.








Sziasztok!
Tudom, rövidebb rész a szokásosnál, de azért remélem tetszett!

Hagyj nyomot ha elolvastad!

Take care,
All the love. x

COLORS. ➵ Harry Styles [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now