COLORS. ➵ Harry Styles [BEFEJEZETT]

5. Fejezet

Felicity Morgan

Az idegesség teljesen szétárad a testem minden egyes pontjára, ahogyan egyre közelebb érünk a bejárathoz. A hétvége elteltével sem tudtam kiverni őt a fejemből, se ajkainak ízét és érintését. Sosem csókolóztam még, ezáltal teljes ismeretlen számomra a helyzet. Egyáltalán jelentett neki valamit, vagy csak a késztetés vezényelte amiért olyan közelkerültünk egymáshoz.

Amber szokásos társaságát adó diákok most is ott ácsorognak, ahol mindig, és hiába félek az újra találkozástól, tekintetemmel rögtön őt kezdem keresni. Óvatosan megfigyelem mindegyiküket, majd az udvaron is körbepillantok, de sehol sincsen. Vegyes érzések kezdenek kavarogni bennem, egy részem hiányolja, másik pedig megkönnyebbül, hogy nem kell látnom. Az igazság az, hogy Harry kicsit sem az a személy, aki mellett képes lennék elképzelni magam. Ő a szöges ellentéte mindannak, ami én vagyok, mindössze a rajzolás az, ami összekötne minket. De egyébként is, mit gondolok? Hogy egyetlen csók után már akar is engem? Hisz nem is ismerem, nem is tudom bízhatok-e benne.   

- Hé Morgan. - szólít vezetéknevemen az Amber mellett álló, fekete hajú srác, mire rögtön felé kapom a fejem. Honnan tudja egyáltalán, hogy hívnak? Hisz soha nem beszéltünk, ha beszélek is, sosem tisztelnek annyira, hogy figyeljenek rám. - Péntek este lesz egy buli, nem jössz el? - kérdezi, és én rögtön szóra nyitom a szám, hogy szokásos kifogásaimat elmondjam.

- Nem is tudom, elég elfoglalt vagyok aznap. - kezdek bele, és ez még talán nem is nagy hazugság, hisz lehet Harry aznap akar majd lerajzolni engem, ha egyáltalán még akarja ezt az egészet a történtek után. Ha nem is, én legalább betudom majd fejezni a rajzot, amit elkezdtem.   

- Ugyan, jó móka lesz! - tárja ki karjait, mintha ezzel elérné, hogy higgyek is neki. - Ott lesz Amber is. - mutat a mellettem álló lányra ki heves bólogatások közepette, kérlelve összeteszi tenyereit, alsó ajka lekonyul, meghatásért cserébe. - Na meg a kis modelled is. – mondja miközben beleszív a cigarettájába, mire nekem görcsbe rándul a gyomrom az említett jelző hallatán. Tényleg senkiben sem lehet bízni manapság. Csalódottan Amberre pillantok, és ha lenne elég bátorságom, akkor most számonkérném. Azonban tisztában vagyok azzal, hogy az nem kicsit lenne megalázó nem csak számára, de számomra is, így elnyomva magamban még a gondolatát is ennek fordulok vissza a fiú felé, ki türelmetlen arckifejezéssel még mindig a válaszomat várj.

- Nézd ... - keresem az újabb kifogást, de ekkor mellém lép valaki. A többiek mind kiegyenesednek, és szinte vágni lehet a feszültséget körülöttünk. A levegő a mellkasomban ragad, mikor oldalra pillantva felismerem az illetőt.

- Nem hallottad? - kérdezi keményen a vele szemben álló fiútól. - Nem ér rá! - válaszolja helyettem is.

- Szerintem van a cicusnak saját szája, nincs szüksége tolmácsra. - lép közelebb a srác, mire Harry állkapcsa megfeszül. - Amúgy is olyan kis csinos a szája, kíváncsi lennék mit tud még vele csinálni. - jegyzi meg szemtelenül, tekintetét kitartóan Harryn tartva, és testtartásából arra következtetek csak arra vár, mikor robban a bomba, Harry személyében. A szemeim elkerekednek, és legszívesebben elfutnék szégyenemben, amiért így megalázott mindenki előtt. A mellettem álló fiú egy hirtelen mozdulattal ragadja meg a számomra ismeretlent a kabátja gallérjánál, és annál fogva löki neki a mögötte lévő téglafalnak.   

- Ha még egyszer így beszélsz róla, megbánod! - sziszegi, én meg csak pislogni tudok a történtek láttán. Nem számítottam volna arra, hogy pont ő fog megmenteni, és bár nem támogatom az erőszakot, mégis hálás vagyok a határozottságáért. Miután Harry elengedi a srácot, felém fordulva megragadja a felső karom, és a parkoló felé kezd el húzni. Nem kell megerőltetnie magát, követem őt amilyen gyorsan csak tudom. Sokkal alacsonyabb vagyok, mint ő, ezáltal sokkal lassabb is.