9. Fejezet

1.4K 119 16
                                    

Fejemet enyhén oldalra biccentem, a vásznat enyhén eltolva magamtól majd ismét a mellettem lévő telefonra pillantok melynek képernyőjéről egy smaragdzöld szempár néz vissza rám. Pár másodpercig csak figyelem a képet, és gondolataim megint össze-vissza cikáznak, és mint mindig, most is többnyire körülötte. Az a bizonyos nap óta nem igazán történt velünk akármi ami arra utalna, hogy ami most köztünk van, az bármi komoly.

- A francba. - kiált fel a velem szemben ülő Amber, kirántva gondolataim közül. Gyorsan radírja után nyúl, hogy az elrontott vonalakat eltűntesse. - Komolyan nem tudom elhinni, hogy a tanárnőnek pont Oliverrel kellett összeraknia. Egyszerűen olyan előnytelen képek vannak róla, plusz nem is néz ki valami jól. - enyhe undorral az arcomon hallgatom barátnőm megvető szavait, melyekkel abszolút nem értek egyet. Volt már alkalmam Oliverrel dolgozni, és szerintem nagyon kedves és igazán tehetséges. - Mi van veled és Harryvel? A múltkori eset a sulinál eléggé meglepett mindenkit. - vált olyan gyorsan témát, hogy hirtelen fel sem tudom fogni hogy jön ez most ide.

- Mi ... mi csak. - szavaim elakadnak, hisz magam sem tudom mit mondhatnék. Hogy mik is vagyunk mi? Fogalmam sincs. - Ő csak egy [...] jó barát. - válaszolom végül, mire Amber ellenkezően felhorkant.

- Szó szerint felkente szegény Zaynt a falra, nekem ne mondd hogy nincs köztetek akármi is. - mondja, és közben egy pillanatra se néz fel rám. Ekkor eszembe jut Zayn. És a buli.

- Kérdezhetek valamit?

- Akármit. - motyogja válaszképpen.

- A szombati bulin ott volt? - teszem fel a kérdést, mire meglepetten rámnéz.

- Kicsoda? Harry? Ja igen. - mondja majd visszafordul a rajzához. Hirtelen felnevet. - Eléggé lerészegedett a végére. - szemeim elkerekednek szavai hallatán, és próbálom azokat felemészteni. Szóval engem megakar óvni, de magát nem?

- Oh. - csak ennyit tudok hozzáfűzni, majd én is folytatom a rajzom. Egy kevés igazítás után már készen is von a teljes vázlat, és most azon törhetem a fejem milyen technikát fogok alkalmazni. Mindenféle képpen színeket szeretnék használni, a grafika nem igazán az én világom. Nem is szeretem, és nem is igazán tudok tökéletes munkát létrehozni, az apró skiccek kivételével.  Megvan. Akvarell festékkel fogok dolgozni. Gyorsan lemászok az ágyról, majd az azzal szemben levő szekrényből előveszem a festéket, egy ecsetet és egy plusz alvatellpapírt a színek teszteléséhez.

- A konyhában leszek. - fogom magamhoz a dolgokat. - Ha keresnél. - kijelentésemre csak egyszerűen megvonja a vállát, majd visszafordul a rajzához. Megindulok a konyhába, s minden egyes lépcsőfok megtétele után egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek a gondolataimba. Tehát Harry elment abba a buliba, és le is részegedett. De miért is agyalok ezen annyit, hisz nem a barátom és szerintem soha nem is lesz. Harry és én annyira mások vagyunk, és erre itt az élő példa. Ő neki mások az életcéljai, ahogyan nekem is. Nem vinnénk sokra. Fejemet enyhén megrázom a fejem, ezzel kirántva magamat gondolatmenetemből. Lerakom a cuccokat az étkezőasztalra, majd elrendezem őket. Pár percig csak ülök és gondolkodok hogyan is csináljam. Nem először alkotok akvarell festékkel, de nagyon értékes festék és könnyen ellehet rontani a munkát ha nincs előrre megtervezve. Megragadom az ecsetet, s úgy döntök először a szemeit festem meg. Azokat a gyönyörű zöld szemeit.

"A szemeidért megmutatnám ki vagyok és mi van a szívemben."

A hangja visszhangként cseng, és mellkasomra az aggodalom hatalmas súllya ereszkedik. Vajon mit csinálhat most? Annyira belemerültem ismét a gondolataimba hogy észre se vettem hogy végeztem mindkét szemével, és a szeme körülötti résszel is. Azok a csúnya sötét foltok a szeme alatt, melyek tudom miért vannak ott. Tudom hogy rémálmai vannak, mert nekem is voltak. Miután apa elment, csak újra és újra megálmodtam a veszekedésüket, és ahogyan kilépett az ajtón. Éjszakákat maradtam fent.

- Én készen vagyok. - jelenik meg hirtelen Amber a konyha bejáratánál. Tekintetemet rögtön ráemelem, és ekkor látom hogy már minden dolgát összeszedte. - Holnap akkor értemjössz reggel? - kérdezi. Válaszul bólintok, majd finoman elfektetem az ecsetet az asztalon. Felállok és az ajtóhoz lépek hogy kikísérjem. - Akkor én most megyek. Majd találkozunk. - köszön el, majd kilép az ajtón.

***

Tekintetemmel ismét őt keresem, de nincsen sehol. Se az udvaron nem volt ott mikor megérkeztünk, sem az aulában, sem a termünkben. Egy sóhaj következtében sétálok a szekrényemhez, hogy jelenleg fölösleges dolgaimat bepakoljam. Táskámat átlendítve oldalamon keresem ki belőle a kulcsot, majd miután megtalálom kinyitom. Másodpercek elteltével szemem sarkából látom hogy valaki a mellettem lévő szekrénynek dől. A szívem hevesebben kezd el verni, és egészen addig nem merek ránézni míg ki nem pakolom a dolgaimat. Miután végzek, bezárom a szekrényt majd az illetőre nézek, és amikor egy ismeretlen kék szempárral találom szembe magam, rájövök hogy esélytelen hogy ma lássam Harryt.

- Szóval te lennél az a lány akit Harry rajzolgat ugye? - kérdezi a semmiből, én meg szemöldökeimet ráncolva nézek vissza rá.

- Ne haragudj, de nem igazán tudom hogy ki vagy. - szorítom rajzfüzetemet közelebb mellkasomhoz. Soha nem láttam még ezt a fiút, még csak egy kicsit sem imerős.

- Louis vagyok, Harry kedvenc mostohatesója. - mondja, és nekem eszembe jut hogy Harry említette, hogy van az apja feleségének egy fia, akit nem igazán kedvel. - Szóval te vagy az a bizonyos lány, akit Harry állandóan rajzol? - ismétli meg kérdését, mire én válaszul bólintok.

- A nevem Felicity. Egyébként. - felelem, mert már rossz volt hallgatni, hogy csak egy lánynak hív. - És igen, én lennék.

- Aha, na majd még biztos találkozunk Felicity. - löki el magát a szekrénytől majd távozik. Mi a fene volt ez?




Sziasztok!
Új rész, remélem tetszett!
Kérlek hagyj nyomot!
All the love. x

COLORS. ➵ Harry Styles [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now