Az Ifjabbik Tapmancs - Book 3: Az Azkabani Fogoly(Harry Potter Fanfiction)

A griffjogász

Egyikünk sem kételkedett Hermione jó szándékában.
Jó, kivéve Ront, de hát tőle, nem akarom megsérteni, nem is vártam sok empátiát, főleg hogy pont azért ajánlottam oda neki a Tűzvillámomat, mert neki sem jutott sok a testvéreitől, akik folyton szekálták.
Viszont egyedül én voltam az, aki nem neheztelt rá. Nekem mondjuk könnyebb dolgom volt, hisz továbbra is egy világbajnok seprű hevert az ágyamnak támasztva, Harry pedig néhány röpke óráig a világ legjobb modelljével magának mondhatta már előre a cikeszt, és már abban sem lehetett biztos, hogy egyáltalán viszontlájta valaha a Tűzvillámját. És hát egyrészt mégiscsak egy TŰZVILLÁM, ráadásul így most megint seprűtlenül maradt, habár így sincs nagy gond, szimplán az enyémet fogja majd használni a meccs alatt.
De ezt még nem mondtam el neki, mert a két fiú és a Hermione közti ellentét annyira élesnek látszott, hogy egyenlőre nem kezdtem békítő hadjáratba, mert még Harryn is láttam, hogy zavarja az, hogy Hermione mellett állok az ügyben.
Ron pedig... hát Ron az Ron.
Szétszedni egy vadonatúj Tűzvillámot, ez az ő szemében felért egy emberiség elleni bűntettel, és épp ezért, ha Hermione nagyritkán fel is tűnt a klubhelységben, tüntetően levegőnek nézte és összefont karokkal ciccegett.
De persze a lányt sem kellett félteni, gőgősen felhúzott orral trappolt el Ron mellett mindig, és teljesen hidegen hagyta a vöröshajú lekezelő viselkedése.
Én meg hát mit tudtam tenni.
Nem tagadhattam le, hogy végtelenül hálás voltam Hermionénak, amiért ezt csinálta, hisz hogy lehettem ilyen ostoba, hogy nem rakom össze a kirakós darabjait, ami nagyon is egyértelmű: a drága ajándék, a nekem címzett névtelen levél...
Utólag is bizseregni kezdett a tenyerem a félelemtől, hacsak eszembe jutott, talán épp attól mentett meg a lány, hogy a kezeim a Tűzvillámot szorongassák, ami elátkozva karambolozik bármivel ami az útjába került.
Első osztályban amúgy is megtanultuk, hogy jobb óvatosan hozzáállni a megbuherált seprűkhöz, hisz Mógus is így tette el majdnem láb alól Harryt a meccsen.
Ráadásul most apámról van szó, aki bármit megtenne, hogy likvidálja Harryt, hisz nem hogy gonosz, de eszelős és bosszúszomjas is, tipikusan az az ember, akinek már nincs vesztenivalója, és pont ezért muszáj végtelenül óvatosnak is lennünk.
Ezt próbáltam Harry fejébe is belesúlykolni amikor épp nem a könyvtárban gubbasztottam Hermionéval a törvénykönyveket bújva, de ő makacs volt akár egy öszvér.
Ekkor megpróbáltam más úton megközelíteni, és elmagyarázni neki, hogyha nem marad óvatos és megöleti magát mielőtt Blacken bosszút állhatna, nos... Kegyetlen volt, de úgy ahogy bevállt, a fekete hajú fiú már sokkal kevésbé fújt Hermionéra, mint Ron.
Aki viszont annyira nagy pukkancs lett, hogy egymagában elég volt ahhoz, hogy távol tartsa Hermionét a társaságunktól. Bármikor felajánlottam neki, hogy pihenjünk kicsit fent a klubhelységben, a fejét rázta, és fontos határidőkről motyogva a vastag kötetekbe temetkezett. Az ürügyét meg is értettem volna, hisz nekem is a szívem megszakadt Csikócsőrért és mindent bevetettem volna, hogy megmentsem, ha nem csúszott volna ki a száján néha-néha egy "Ron"-nak hangzó szócska.
Szóval így a szünetem jobbára arra ment el, hogy össze-vissza rohangáltam; hol a könyvtárba körmöltem ki fontos dátumokat Hagrid ügyéhez, hol a vadőr kunyhóba szaladtunk át Hermionéval meglátogatni és friss infókkal traktálni az emlegetett óriást, hol a klubhelységbe sakkoztam egyet Harryvel és Ronnal, vagyis inkább Harryvel, ugyanis Ron passzív-aggresszívan állt hozzám is, miután kijelentettem, hogy Hermione igenis jól és felelősségteljesen cselekedett. Hol pedig sértetten csörtettem fel a szobába kiszellőztetni a fejem, mikor Ron erre hozzám vágta, hogy csak azért mondom ezt és védem Hermionét, mert valójában így hogy elvették a seprűt, rájöttem mennyire menő, és nem akarom neki adni, ezért McGalagony döntése felmentett az enyém alól.
Ezen az agyament vádaskodáson úgy felidegesítettem magam, hogy nem is álltam le Ronnal veszekedni, mert féltem ha Pitonra rárobbantottam a szobáját, akkor Ront egyenesen kirepítem a kastélyból.
Majdnem neki álltam ismételten egy hosszú, magamba forduló agyalásnak, mert volt min, eléggé megbántott, hogy Ron ezt kinézi belőlem.
Már sorakoztattam volna fel a tényezőket amik miatt ezt feltételezi, vagy hogy hogyan tegyem jóvá, amikor a hófehérbe öltözött tájról és a jégvirágos ablakról az íróasztalomon heverő viharvert pergamen kupacra tévedt a tekintetem.
Egy-két napi kutatómunka gyümölcse volt, a varázslény kivégzési szabályrendszerről és mindenféle protokollról ami segíthet Csikócsőr ügyében. Csoda ha eltudjuk majd olvasni, olyan kapkodva írtam össze, hisz minél előbb megoldást akarok találni, így bármit amiben csak szerepeltek a kulcsszavak, már a papírra firkantottam. A kezem fájt a körmöléstől és az ujjam televolt piros csíkokkal a lapozgatás miatt, de készen álltam a mai délutánomat is a keresésre áldozni, sőt akár az egész napot, ha most nem lenne megbeszélve, hogy lemegyünk Hagridhoz, és a mai anyagot átnyálazzuk együtt, hátha találunk valami hasznosat.
Így hát lenyeltem a Ron iránti haragomat, és az asztalhoz lépve felnyaláboltam a papírkupacot, lehetőleg annyira a mellkasomhoz ölelve amennyire lehet, hogy egy fecni se szökhessen meg, és nehézkesen elindultam az ajtó felé.
Átvágtam a folyosón, majd lelépkedtem a csigalépcsőn, aminek történetesen sikerült az utolsó fokában megcsúszni, és előre dőltem, és egy béna zuhanás után térdre estem, a lapok pedig egytől egyig fehér árvízként peregtek szét a klubhelység padlóján.
- Jól vagy? - pattant fel a fotelből Harry azonnal, és aggodalmas arccal odasietett hozzám.
- Igen, igen - fújtattam idegesen, és ha bár csúnyán bevertem a térdem, abban a pillanatban a szétszóródott lapok sokkal jobban felidegesítettek, ezért kicsit gorombán lerázva magamról Harry kezeit aki mellém térdelt és próbált felsegíteni, négykézláb kúszni kezdtem és összeszedegettem a pergameneket.
Harry látva, hogy most nem olyan segítségre van szükségem amire gondolt, sietve csatlakozott a szedegetéshez, és pár perc alatt végeztünk is.
Mindketten felegyenesedve leporoltuk magunkat, én pedig hálásan és a flegma viselkedésem miatt bűntudatosan néztem Harryt, aki felém nyújtotta a gyűrött lapokat.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm és ne haragudj - hadartam, miközben igyekeztem a térdemen egyenletes rakásba tolni a papírokat, így idétlenül ugráltam Harry előtt féllábon.
- Ugyan - legyintett, majd a sok pergamenre meredt. - De hova ez a sok minden? Szünet van, még ráérsz tanulni szerintem...
- Vagy csak annyi időt töltesz Hermionéval, hogy már te is kezdesz stréberré válni - vetette oda Ron, aki igazi tahó módon terpeszkedett a kandalló előtt egy nagy adag mindenízű drazsét majszolva, és füle botját sem mozdítva mikor elestem.
Dühösen meredtem rá, vicsorogtam, és ha szemmel ölni lehetne, a fiú a vörös szőnyegre csuklott volna.
- Hagridhoz megyek, segíteni Csikócsőr ügyében, ahogy azt MINDEGYIKÜNK megígérte neki - csattantam fel, és szikrázó szemekkel végigmértem a fogadott öcsémet.
Már torkig voltam azzal, hogy mindenkit lekezel, csak mert nem kapta meg az áhított Tűzvillámomat, amit okkal koboztak el, mert megátkozva küldte az a gyilkos, aki holtan akarja látni a legjobb barátját.
Néha nem értem, hogy gondolhat Ron ennyire mindig csak magára.
- És ha gondolod, jöhetnél te is, mert Hagrid a TE barátod is, és számít a segítségedre! - morogtam, de Ron makacsul meredt a lángokba, épp hogy a válla feszült meg kicsit, elárulva, hogy neki is van lelkiismerete azért...
Már kezdtem bizakodni, amikor ezt azzal a mozdulattal el is temette.
- Hogy azzal az árulkodós némberrel legyek? Kösz de kihagyom... - azzal lekezelően intett a portré felé, mintha ezzel kizavarhatna a saját házam klubhelységéből.
A haragtól lüktetni kezdett a halántékom.
Behunytam a szemem, és mély levegőt vettem, és direkt nem próbáltam meg halkan kifújni.
Aztán Harryre villantottam egy erőltetett vigyort, ami inkább vicsornak sikerült, a fiú hátrébb is hőkölt kissé.
- Harry? - kérdeztem, egyértelműen utalva arra, hogy őt is szívesen látnánk.
A fiú nyitotta a száját, majd a szeme sarkából Ronra nézett, aki ekkor a kanapé háttámláján áthajolva egyenesen őrá meredt, és undok képpel a fejét ingatta.
Harry nyelt egyet, majd ismét szólásra nyitotta a száját, és zavartan kapkodta a tekintetét köztem és Ron között.
Már majdnem megszólalt, amikor feltettem a tenyerem.
- Értem én - csak ennyit mondtam, és magamhoz ölelve a papír kupacot, a portré felé szaladtam.
Nem akartam Harryt ilyen helyzetbe hozni, mert tudtam, hogy pontosan olyan mint én: szeret pártatlan maradni Ron és Hermione gyerekes veszekedéseiben, és már megszokottá vált, hogyha ezek ketten megint egymásnak ugranak, akkor amíg áll a hidegháború, én Hermionéhez ő pedig Ronhoz szegődik, hogy egyiket se utálják ki végleg a négyesünkből.
És ez így volt jól, így nem akartam Harryt arra kényszeríteni, hogy választania kelljen a két legjobb barátja között, inkább támogatom mint harmadik.
Viszont nem állhattam meg, hogy amikor kitártam a lovag festményét és kimásztam rajta, oda ne pirítsak Ronnak egy utolsót:
- Szép kis barát vagy, Ron - azzal elégtételként elraktározva az arcát amin mintha bűntudat csillant volna, megindultam a folyosón, ahol az első lépcsőkorlátnál támaszkodva ott várt Hermione, vállán átdobott táskával és korláton türelmetlenül kopogó ujjakkal.
- Mi tartott eddig? - förmedt rám, mikor odaértem mellé, a hideg miatt pulóverem ujját igazgatva.
- Egyébként be is jöhettél volna - biccentettem szememet forgatva a klubhelység felé, utalva rá, hogy ugyanolyan gyerekessé kezd vállni, mint Ron.
Cserébe egy olyan pillantást kaptam, amitől védekezően feltettem az egyik kezem, majd inkább nem feszegettem tovább a lány idegeit, csöndben baktattam utána a kihalt falak közt, le a lépcsőkön át az előcsarnokba.
Előre megborzongtam, hisz ráláttam az ablakokon át a hó borította rétre, és már a folyosón folyamatosan rázott a hideg, ezért kioldottam a derekamra kötött kabátomat, és belebújtam, ahogy átbaktattunk a hatalmas helységben, ami csak úgy visszhangzott tőlünk, olyan üres volt.
Kilöktük az ajtót, ami beletelt pár percbe ugyanis a vállunkat lehorzsolva kellett nekifeszülnünk, úgy be volt fagyva, hogy bizony erős rúgásra sem nyílt ki, annyit értem el vele, hogy amikor végre jeges reccsenéssel kinyílt, bicegve léphettem ki a hóba.
Vádliig ért a fehér dara, szóval három lépés után át is ázott a cipőnk, tele lett olvadó darabkákkal, de legalább mikor a rét feléhez értünk, annyira átfagyott a lábunk, hogy meg sem éreztük.
Átküzdöttük magunkat mellkasunk köré kulcsolt kézzel a maradék távon, közben meg-megbotlottunk nagyobb hóbuckákban, vagy fűcsomókban amit a nagy fehér takaró miatt nem vettünk észre.
Nagy nehezen odaértünk a vadőr kunyhóhoz, és átfagyott ujjakkal és vacogva dörömböltünk be rajta.
Hagrid döngő léptei hallatszódtak, majd az óriás kitárta az ajtót, mi pedig meg sem várva, hogy az rendesen kinyíljon, berontottunk rajta, én persze sántíva,ugyanis megint sikerült a rozoga lépcsőben megcsúszni.
Hagrid nevetve tántorodott hátra, ahogy szinte kiszakítottuk a keretéből az ajtót.
- Ilyen hideg van kint? - kérdezte az óriás szórakozottan, miután becsukott utánunk, majd feltűrte foltos ingjének ujját, és a tűz fölött fortyogó kannához lépett. - Jó, jó nem szóltam! - nevetett fel öblös hangján, miután én a kunyhó kellemes fülledtségére nagyot sóhajtottam, majd a kérdésére olyan gyilkos pillantással ráztam ki nadrágomból a havat, hogy egy kisgyerek sírva is fakadt volna, ha így nézek rá.
Hermionéval a kezünkbe leheltünk, majd elindultunk, hogy helyet foglaljunk az asztalnál, ami neki sikerült, nekem pedig kevésbé, mert Agyar nagyokat vakkantva rohant elő Hagrid ágya mellől, majd felágaskodva rám vetette magát, én pedig egyensúlyomat vesztve bucskáztam a földre. A csizmám csikorogva csúszott ki alólam, és mivel olvadt havas is volt, pillanatokon belül levegőért kapkodva találtam magam háttal a padlón, és a lélegzésben nem segített Agyar sem, aki a mellkasomra támaszkodva hajolt le hozzám, forró nyelvével teljesen eláztatva az arcom.
- Eh, Agyar, csihadj már le! - jelent meg felettem Hagrid bozontos feje, majd vastag ujjaival erősen megragadta a kopója nyakörvét, és lerángatta rólam, én pedig zihálva ültem fel, majd amikor nagy nehezen újra normálisan tudtam lélegezni, kabátom ujjával amennyire tudtam, letöröltem a kutyanyálat a képemről, majd Hagrid felém nyújtott tenyerébe kapaszkodva hagytam, hogy felrántson. Persze az erőviszonyok miatt a lábam elhagyta a földet és a hatalmas kar húzása miatt Hagrid hasának pattantam, onnan pedig nagy küzdelemmel csak megálltam.
Utána kimerülten az asztalhoz botorkáltam, majd levágtam magam a legközelebbi székhez, és onnan lehajolva kotortam össze a másodjára szétszórodott lapkupacot.
A padló egyébként televolt karcokkal, látszott, hogy egy nagykarmú hippogriff lett Hagrid állandó lakótársa.
A hátamat masszírozva lecsaptam a jegyzeteket az asztalra, és szememet forgatva rendeztem őket amennyire lehet egyenles kötegbe, ugyanis nem tett jót nekik a folyamatos esés, mindegyik gyűrött volt mint egy használt papírzsepkendő.
Mondjuk úgy is mindegy volt, emlékezetből igyekszem majd beszélni, hisz az én írásképemet senki, még én sem tudom elolvasni mindig, főleg így...
Sóhajtva hagytam hogy nagy puffanással az asztal lapjára essenek, még Hermione egy rendezett jegyzetet szedett elő a mappából amit hozott.
Irigyen megforgattam a szemem, majd szórakozottan körbe néztem a csöpp lakásban, a kicsit viseltes fa lambérián, a sok rongyból összevarrt színes takarón, edényen, mindenféle hússal és varázslénytáppal zsúfolt polcon és viseltes kis kandallón, majd figyeltem ahogy Hagrid égés foltokkal teli sütőkesztyűben leemeli a tűzről a kannát, majd az elénk készített csorba bögrékbe beletölti a gőzölgő italt.
Én meg sem vártam hogy a filter kiázzon rendesen vagy egyáltalán amíg rendesen teletöltődik, kezemet a meleg porcelán köré kulcsoltam, és türelmetlenül magam elé rántottam az edénykét.
A forró víz így nagy cseppekben permeteződött az asztalra és a kezemre, amit így nyüszítve kaptam el, majd halkan átkozódva legyezgettem a lapjaimat, amikre szintén jutott.
Hagrid és Hermione horkantva néztek össze, nekem pedig még csak fel sem kellett emelnem piros arcomat a jegyzeteimből, hogy tudjam, nevetnek.
Idegesen megmasszíroztam a homlokom, majd tudatosult bennem egy fajta hiányérzet, amit még egy szobaszemle után azonnal tudtam mi okoz.
- Hol van Csikócsőr? - kérdeztem, és a hangomban lapuló aggodalmat meg sem próbáltam leplezni.
Hagrid azonban csak legyintett lapátkezével, majd levágta magát mellém, amitől az egész kunyhó megremegett.
- Kiengedtem kicsit repkedni, szegénykém már majd beleőrült az unalomba. Okos állat, nem fog bajt keverni, érzi a kicsi pára, hogy valami nincs rendben... - szipogott a vadőr, fekete szemeiben kövér könnycseppek csillogtak.
Hagrid hajlamos volt arra, hogy a fenevadjait cuki, bolyhos ölebnek állítsa be és jóval okosabbnak vagy gyöngédebbnek mint azok valójában, ő még egy mantikórba is újszülött kismacskát látna, de Csikócsőrrel kapcsolatban kivételesen semmi jelét nem mutatta túlzásnak és nem is feltételeztem volna. Az a hipogriff valóban egy csodálatos teremtmény.
A szívem összefacsarodott a gondolatra, hogy egy ilyen csodálatos lényt bárki is ki akarna végeztetni, és nekem is kaparni kezdett a torkom.
- De minden rendben lesz, pont ezért jöttünk most ide! - erőszakosan végig húztam mutatóujjam a szemem alatt, hogy a legkisebb keletkezett könnyet is eltüntessem, és elszántan szétterítettem a jegyzeteimet az óriás előtt.
- Nem tudom elégszer megköszönni... - hüppögte Hagrid, és nehéz karját átdobva vállam felett, magához karolt. Én pedig a súlya alatt küszködve de megtartva a biztató mosolyom, egy ideig veregettem a hátát, majd léghiány miatt elhúzódtam, és megköszörültem a torkom.
- Szóra sem érdemes, alap dolog - mosolyogtam össze a vadőrrel és Hermionéval, majd megpróbáltam megkeresni a lapomat amit elsőnek szántam, de a félig elázott és meggyűrt köteget nézegetve felhagytam a bevezető fogalmazásommal, inkább kitúrtam a piros jelölésekkel teli listámat, amúgy is jobb ha minél előbb átrágjuk magunkat a fontos dolgokon, hogy belekezdhessünk Hagrid védőbeszédének írásába.
Mikor nagy nehezen kitúrtam a keresett darabot, már emeltem is magam elé, és szememmel kikutatva az első pontot, már vettem a levegőt az olvasáshoz, ám ekkor Hagrid zavartan közbeszólt, összekulcsolt kezeit az asztalra téve.
- Hol van Ron és Harry? Mostanában nem jöttek le veletek... - kérdezte finoman, mint aki sejt valamit.
Nekem torkomra forrott a szó, és dadogva Hermionéra néztem, aki osztva a döbbenetemet, szégyenében nagyon nyelt.
- Öhm... ehm... - makogtam.
- Dolguk volt. - bökte ki a göndör hajú, majd bosszúsan összefonta kezeit a mellkasán, és félrenézett.
Még mindig érzékenyen érintette a fiúk felháborodása, de esze ágában sem volt neki kezdeményezni a békülést.
Hagrid összevonta szemöldökét és gyanakodó arccal nézett ránk, de nem kérdezett többet.
Én váltottam egy utolsó sokat mondó pillantást a lánnyal, majd habogva kezdtem bele abba, mit fogunk most csinálni.
- Szóval... - köhögtem zavaromban. - Én most felolvasom a pontokat, amik alapján az ítéletet eldöntik egy ilyen tárgyaláson, és te megmondod melyik igaz Csikócsőrre. Ezeket feljegyzem, és utána azok alapján megírjuk a fellebezést. - aztán a barátnőmre biccentettem. - Hermione addig pedig átolvassa a walesi esetet, és megkeresi mik voltak a felmentő körülmények, amik passzolnak most is, és azt is beleírjuk. Jó pontnak számít ha tisztában vagy régi esetekkel is! - emeltem fel a mutató ujjam, mire Hagrid elkomolyodott arccal bólogatott.
- Rendben - egyezett bele az óriás.
Hermionával mindketten diszkrét biccentéssel nyugtáztuk a választ, aztán ő a saját papírjai fölé görnyedt, elgondolkodva tekergetve az egyik tincsét.
Én pedig a kabátom zsebébe túrva előhúztam egy tollat, és a listát az asztalra téve Hagridra majd a szövegre néztem, és belekezdtem.
- Csikócsőr bűnös előéletű állatnak számít? - kérdeztem.
- Hogy érted? - hőkölt hátra a vadőr.
- Malfoy balesetén kívűl volt bármilyen balhéja? Támadt meg mást? - válaszoltam.
Hagrid olyan felháborodottan rázta busa tincseit, mintha máris vádolnék.
- Soha! Soha, soha! - csapott az asztalra felcsigázva, mire a csészék nagyot ugrottak, én pedig ijedtemben belerúgtam a székembe. - Mindig illedelmes madár volt, soha nem támadott meg senkit!
Sebesen leírtam, és mivel tudtam, hogy a hippogriffek helyes kezelése benne van a viselkedéstanjukban, ezért ezzel a vádló, Lucius Malfoy is tisztában kell, hogy legyen.
- Azt tudjuk, hogy egytől tízig a hippogriffet hatosba és hetesbe sorolják, legalábbis a likvidáláson, a veszélyességi szint szerint - írtam fel nyelvem hegyét koncentrálva kidugva. - Szóval jó lesz, ha beismered, hogy lehet nem kellett volna egy ilyen veszélyes állattal kezdeni az első ilyen órát de...
- Csikócsőr nem veszélyes! - mordult fel Hagrid.
- Én ezt tudom - emeltem fel a kezem csitítóan. - De nem nekem kell ezt bizonyítanod, hanem azoknak, akiknek kedvez ha rosszul jössz ki az ügyből. - emlékeztettem szigorúan.
Hagrid becsukta a száját és szomorúan de együttműködően bólogatott.
- Szóval ezt jobb lesz, ha beismered, mert jobb ha nem próbálsz Malfoyékra hárítani mindent. Túl korrupt az egész bagázs hozzá, de ha alázatosan elmondod a te és az ő hibáikat is, nagyobb esélyed lesz megnyerni a pert. - zártam le ezt a pontot, majd a következőre néztem.
- Milyen állapotban volt Csikócsőr az óra elején és pár órával előtte? - kérdeztem a következőt.
A vadőr zavartan pislogott.
Sóhajtottam, majd kifejtettem:
- Ideges volt? Volt jel arra, hogy mi történik majd? Hogy megtámadja Malfoyt?
- Nem! - horkantott, majd dühösen rám pirított. - De te is ott voltál, láthattad!
Megint figyelmeztő arcot vágtam.
- Én tudom, de ne felejsd el, nem nekem kell Csikócsőrt igazolnod. - emeltem fel a mutatóujjam. - Tehát akkor teljes mértékben elmondható, hogy csak akkor került felfokozott állapotba, miután Malfoy felhergelte?
Hagrid bőszen bólogatott.
A következő ponthoz gondolkodás nélkül írtam le a szöveget. Tisztán emlékszem, Hagrid teljesen érthetően elmondta, hogyan kell kezelni az állatokat, mit szabad és mit nem, szóval ezen a ponton kaján vigyorral biggyesztettem a végére, hogy a felelősség teljes egészében Malfoyé.
Ilyen és hasonló kérdéseket tettem fel Hagridnak, szorgosan, szóról szóra leírva mindent amit mond.
Habár elég nehéz ellensúlyozni azt a részt, hogy miért egy ilyen veszélyes(nek vallott) állattal kezdte az egészet és kavarta meg a tananyagot, Csikócsőr előélete tiszta volt mint a frissen mosott lepedő, egészséges volt, megkapta a protokollnak megfelelő idomítást ahogy a szöveg fogalmazott, és semmilyen ügy miatt nem került még hasonló helyzetbe, tehát priusza sincs.
A kezem már sajgott a végére, de muszáj voltam mindent szó szerint leírni, hogy a leghitelesebb és hatásosabb védőbeszéddel rukkoljunk elő, ez mindannyiunk érdeke volt.
Mikor végeztem az utolsó sor lekörmölésével is, miszerint Hagrid azonnal megakadályozta a bajt és Malfoy azonnal megfelelő ellátásban részesült, megállt a pennám a lap felett, szívárványos tintával (egyszerűbb volt a megbűvölt pennámat elhozni, azt úgyse használom órán és külön tinta sem kell hozzá) becsöpögtetve a sarkát, nekem pedig görcsbe ugrott a gyomrom, mert eszembe jutott a tenyeremen a seb, amiből csak egy alig látható finom fehér hegecske maradt, de hirtelen nagyon viszketni kezdett. De nincs baj, senki nem tud róla... nem fogom beleírni, nem, muszáj megmentenem Csikócsőrt, ezt a titkot ha kell a sírba is magammal viszem.
Hermione kiszúrhatta, hogy elkezdtem a jobb tenyeremet nézegetni, mert óvatosan megszólított:
- Flower...
A hangra azonnal felkaptam a fejem, és nagyot nyelve néztem rá, ökölbe zárva a kezem. Aggódó szemeibe néztem. Megráztam a fejem, és eltereltem a témát:
- Találtál valamit a walesi hippogriffről?
A lány egy utolsó pillantást vetett arra, ahogy visszahúzom a kézfejem a kabátujjamba, majd letett róla, és bólogatott.
- Igen - motyogta, majd ránk nézett, ujjbegyeit tárgyilagosan összeérintve. - A hippogriffet egy gróf kérésére hergelte fel pár szolga, szórakozás szempontjából. Ők is tudták, hogy ez nem helyes, szóval ez stimmel a mi ügyünkkel. Viszont rátámadott ugye az emberekre, de nem lett sérülés, a gróf időben szétválasztotta őket. - húzta el a száját a lány, mire Hagriddal mindketten bosszúsan motyogva dőltünk hátra, Hermione azonban leintett minket. - De ugyanúgy támadott, viszont ugyanolyan ártatlan előéletű volt mint Csikócsőr. Szóval ezt mind beleírhatjuk és ha példának felhozod, akkor még műveltnek is fogsz tűnni Malfoyékkal szemben, és csomó vádat semlegesíthetsz, ha jól fogalmazod meg.
- De én nem tudom jól megfogalmazni... - dünnyögte a vadőr.
- Segítünk, ezért vagyunk itt. - tettem a karjára a kezem. - És tanúskodunk is.
Hermione szorgosan bólogatott.
Hagrid szemébe könnyek szöktek, és szipogva nézett ránk, miközben zsebében zsepkendő után kutatott.
- El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok... Köszönöm! - tört ki heves sírásban, majd hangosan a koszos lepedőbe trombitált amit ingje mellső zsebéből rángatott ki.
Hermionával összenézve legyintettünk, és már pironkodva mondani is kezdtük volna, hogy semmiség, de Hagrid mérgesen feltette a kezét.
- Ne mondjátok, hogy semmiség! - förmedt ránk. - Nélkületek eddig se jutnék el! Hihetetlenül hálás vagyok, és igenis látom, hogy sok munkát fektettek bele! Csodálatosak vagytok... - áradozott, és még áradozott volna tovább, szakállán csüngő könnycsepekkel és kipirult arccal, de ekkor érdes, kaparászó hang érkezett az ajtó irányából, amire mindannyian megugrottunk a székünkön és a szálkás, kopott fadarabra néztünk.
- Óh! - csapott a homlokára az óriás. - Hazaérkezett! - azzal olyan hévvel pattant fel a székéből, hogy az nagyot csattanva hátraesett, én pedig majdnem előreestem, ahogy a hasával felállva eltolta előlem az asztalt, amin könyököltem.
- Kicsoda...? - kérdeztem értetlenül kapkodva a szétszóródó lapjaim után, Hermione hasonlóan cselekedett.
A választ hamarosan meg is kaptam, ahogy Hagrid átkocogott falrengető tempóban az ajtóhoz, majd kitárta azt.
A keretben pedig nem más állt, mint Csikócsőr.
A hippogriff kecses alakja ott magasodott az ajtóban, deres, szürke tollait és íves szárnyait hópihék fedték be lágyan, fényes csőrét csattogtatva gazdájához bújva turbékolt, karmos lábain bekocogva a házba.
Lófarkával hadonászva pár szárított hagymát levert a polcról, de Hagrid ezzel mit sem törődve ölelgette az állatot, majd a zsebébe túrva egy nyers húsdarabkát nyomott a hippogriff csőrébe, aki elégedett nyammogva lenyelte a falatot.
Értelemmel ragyogó, borostyánsárga szemeivel körbe pásztázta a kunyhót, majd egyenesen rám nézett, felszegve fenséges madár fejét.
Vijjogás szerű hang tört fel torkából, miközben nyelvét kidugva felborzolta a tollait, majd szárnyával lesöpörve egy nagy adag teazacskót, hozzám furakodott, mit sem törödve a felborított székkel az útjában, és hatalmas fejét a vállamra tette, majd hozzám dörgölte.
A bőrömnek nyomodó puha, meleg tollak, és ahogy a nyakára sikló kezemmel éreztem a torkából jövő elégedett burrogást... egyszerűen minden gondom elszállt, és átfagyott orrom hegyét gondtalan kacajjal fúrtam a pofijához.
Hermione és Hagrid mosolyogva nézték, ahogy Csikócsőr a fülemet nyalogatja, én pedig belé csimpaszkodva felemelkedek a székből.
- Te is hiányoztál pajti igen! - gügyögtem az állatnak, miközben kezemmel igyekeztem már a második adag nyálat letörölni magamról. Kicsit hátrébb léptem és inkább előre görnyedtem, mielőtt a vastag, kampós karmok rátaposnak vagy kiszakítják a cipőmet. - Képzeld, épp megnyerünk neked egy ügyet... - mormogtam vigyorogva a vattánál is puhább tollpihékbe, miközben Csikócsőr közelebb húzódott, nyakát a vállamba fúrva, és finoman csipkedve a kabátom kapucniját.
És mintha az állat tudná miről beszélek, hálásan felburrogott, majd még közelebb bújt.
És ahogy aznap dolgavégzetten a háttollaiba fúrtam az ujjam és a lehető legközelebb öleltem magamhoz, elhittem, hogy tényleg minden rendben lesz.