Édes, mint a szerelem

15.

- Micsoda Betty? De mikor, hogy? Mi történt?

- Kérlek Becc, ne kérdezzetek, de mi Jackekel úgy döntöttünk, hogy elköltözünk. Amikor este elmondtam anyáéknak teljesen kiakadtak.

- De basszus Betty csak 21 éves vagy. És még az élet előtted áll. Kérlek ne rontsátok el most.

- Nem Becc ez a végleges döntésünk.

- De Betty... Nem csinálhatod ezt! Nem csinálhatod, hogy mindent hátra hagysz és elmentek! Ez nem te vagy!

- Kérlek Becc értsd meg! Csak annyit kérek, hogy 50 dollárt adj kölcsön. Visszaküldöm, ahogy meglesz az első fizetésünk.

- Betty ugyan már ne csináljatok hülyeséget! Üljetek le a szüleiddel megbeszélni, de ez nem megoldás.

- Jó éjt Bec!

- Betty várj! Betty - de már nem válaszolt az üzenetre.

Felnézve a mobilomból, miután átutaltam Bettynek a kért összeget, láttam, hogy James is akkor tette félre a telefonját. Kb. hajnali kettőre járt az idő. Nemsokára kelhetünk.

- Gondolom tudod - mondtam neki.

- Igen - mondta letörten.

A hosszúra nyúlt csendben a könnyeim elkezdtek lefolyni az arcomon.

- Hé Becc - húzott magához James - minden rendben lesz. Ezt még ők sem gondolták át. Reméljük megváltozik a döntésük.

- Nem akarom elveszíteni a legjobb barátnőmet - zokogtam.

- Nem is fogod - mondta, majd elkezdte simogatni a fejem és hirtelen álomba merültem.

Reggel 7-kor James ébresztett, de ahogy hallottam a hangjából nem szívesen tette.

- Kicsim - puszilt meg - jó reggelt, lassan indulnunk kell.

- Öhm... Oké, fent vagyok - mondtam, mint aki egy átbulizott este után csak egy órát alszik.

Lassan összekészültünk, az úton pedig csendben voltunk. Tudtam, hogy James se aludt sokat, ezért hagytam koncentrálni a vezetésre. Mikor megérkeztünk egyből kiszúrtam az öcsémet, aki azonnal odaszaladt üdvözölni.

- Szia Bec - ölelt meg - látom nem sokat aludtál.

- Az nem kifejezés.

- Minden oké?

- Majd elmesélem - mondta James kimentve engem a szituációból, majd bepakoltak a csomagtartóba.

Megkerestem a kijelentekzési pultot, majd miután mindent aláírtam beültem a kocsiba és elindultunk haza. James és az öcsém a fociról beszélgettek végig, ez most jól is jött egy kis figyelem elterelésnek. Mikor megérkeztünk öcsi egyből kipattant a kocsiból és berohant nagyiékhoz. Én is és James is kiszálltunk. James elindult az öcsém cuccaival a szobájába, én pedig leültem a tornácon.

- Bejösz - kérdezte.

- Pár perc - ígértem.

Nem forszírozta a dolgot. Bement én pedig Bettyt próbáltam hívni, de sikertelenül. Hagytam neki hangüzenetet is, de tudtam nem fog válasz érkezni.

Belépve a házba Betty szüleivel találtam szembe magam. Na, csak ez hiányzott.

- Jó napot! Miben segíthetek?

- Kérlek mondd meg, neked biztos megmondta a mi kicsi Bettynk, hogy hol van. Nem veszi fel a telefont sem - zokogta Betty anyukája.

- Sajnos én sem tudok róla semmit. Elmondta mi a baj, mire készülnek és kölcsönkért 50 dollárt. Azóta semmit nem tudok én sem - mondtam álmosan és elcsigázottan.

- Nem tudod mégis merre mehettek?

- Fogalmam sincs. Soha nem mondtak egy kedvenc helyüket sem.

- Azért ha megtudsz valamit értesíts minket.

- Mindenképp. Viszlát!

- Viszlát!

Miután kimentek a házból nagyi a reggelihez megterített mindenkinek.

- Gyere Bec, egyél valamit te is.

- Rendben, azonnal jövök, csak ledobom a táskámat.

Felmentem a szobámba és végigdőltem az ágyamon. Egyszerűen jobban esett most aludni, mint reggelizni. Perceken belül el is ragadt a mély álom.

- James szemszöge-

- Hol lehet ez a lány - kérdezte Bec nagymamája.

- Felmegyek megnézem a szobájában.

- Köszönöm kedvesem - mondta.

Felmentem a lépcsőn, bementem Becc szobájába és láttam, hogy barátnőm mélyen alszik. Gyorsan besötétítettem, elindítottam a klímát és betakartam egy pléddel, majd egy puszit nyomtam a fejére.

- Ne tessék várni - szóltam leérve az étkezőbe - elaludt.

- Szegénykém, mennyire megviselheti ez az egész - mondta aggódva a mamája.

- Biztos rendbe jön minden. Betty nem egy buta lány  - mondta a nagypapája, majd mindenki hozzálátott a reggelijéhez. 

Miután mindenki megreggelizett Becc nagyija egy tálcát nyomott a kezembe, hogyha felkel Becc egyen valamit. Este hét fele járt már az idő mikor Becc elkezdett mozgolódni...

- Becc szemszöge-

Hirtelen álomba merültem, de így is olyan volt, mintha csak öt percet aludtam volna. Már fent voltam, de a szememet nem nyitottam még ki. Nem ment.

- Jó estét álomszuszi - adott egy gyors csókot James, majd a párnába temettem a fejemet.

- Csak még 5 percet - mondtam álmosan, mire James nevetésbe tört ki.

- Az az öt perc már kb. dél óta tart.

- Miért mennyi az idő?

- Este hét.

- Hogy mi - néztem fel értetlenül.

- Fáradt voltál ez érthető.

- Jó, de akkor is.

- Inkább nyugodj meg és egyél. Nagyid küldött fel kaját.

- Nem vagyok éhes.

- Becca! Most azonnal eszel vagy addig innen ki nem mész. Ezt ki nem fogod találni - mondta James ellentmondást nem tűrően.

- Jó jó - mondtam a szememet forgatva.

Nagyi tonhalas szendvicset küldött paradicsommal meg egy kis narancslevet. Hamar elpusztítottam az egészet, aminek James szemlátomást nagyon örült.

- Na, ezt szeretem - mondta mikor befejeztem, majd letette a tálcát a szemközt lévő asztalra,

- Van valami hír?

- Semmi - húzott magához. - Tudom nehezen érint ez az egész, de itt vagyok melletted akármi van. Rám mindig számíthatsz.

Egy bólintással nyugáztam szavait, majd bekapcsoltunk egy Netfilxes filmet. Már nem is emlékszem rá olyan hamar elnyelt újra az álom.