Édes, mint a szerelem

12.

Drága Olvasóim! Nemrég posztoltam ki a 11. részt és már az Édes, mint a szerelem olvasottsága elérte az 1200 olvasószámot, az Egy nyári kaland pedig már 3400 olvasószámnál jár. Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy hétről hétre olvassátok a fejezeteket és rengeteg pozitív visszajelzést kapok és ilyenkor érzem azt, hogy valamit jól csinálok. Nagyon köszönöm Nektek, mivel filozófiám, hogy egy történet olvasók nélkül nem lesz igazi történet. 

És a rövid köszönetnyilvánítás után kezdjünk is bele a folytatásba...

Másnap reggel James karjai közt ébredtem. Nem tudtam miért, de a tegnap este történtek hatása még mindig bennem van. Legfőképpen Michael. Még vele is el kell rendeznem a dolgokat. És talán túl sok volt egyszerre az információ, de boldognak éreztem magam. Talán most éreztem igazán teljes boldogságot, mióta Jamessel szakítottunk, mert valljuk be őszintén, hogy a próbálkozásaim James után nem voltak túl sikeresek. Talán azért sem, mert a lelkünk mélyén vágytunk egymásra. 

James még aludt, így óvatosan kicsúsztam az ágyból és lementem a konyhába egy kávét főzni és valami reggeli után nézni. Nagyiék elmentek nagyapa hugáékhoz 3 napra és addig öcsi is egy haverjánál van, így enyém a ház. Még szerencse, de így is lesz mit elmagyaráznom. A hűtőben találtam egy kis tejet, tojást, így a legkézenfekvőbbenek egy omlett elkészítése tűnt, hozzá paradicsom és tea. Azt hiszem ez bőven laktatós reggeli. Nekiláttam a reggeli elkészítéséhez, de hirtelen valaki hátulról megölelt.

- Jó reggelt - mondta ez a lágy, finom, ismerős hang.

- Jó reggelt - válaszoltam mosolyogva.

- Mi jót csinálsz ? 

- Főztem le kávét és éppen omlettet csinálnék, de te nem hagyod.

- Tiéd a terep - válaszolta megadóan, feltartott kézzel, majd leült az asztalnál az egyik székre.

- Lesz mit megbeszélnünk - törtem meg a csendet - hisz azért ez nem egy tündérmese, hogy hirtelen minden happy lesz.

- Igen, ezzel én is tisztában vagyok - válaszolta komoly tekintettel.

Valahogy megváltozott egy év leforgása alatt. Komolyabb lett. Komolyan tud venni dolgokat és képes eldönteni, hogy ezt mikor is kell tennie. És férfiasabb is lett. Egyszóval remélem nem követjük el mégegyszer ugyanazokat a hibákat, mint egy évvel ezelőtt. A reggelivel hamar elkészültem, majd nekiláttunk enni. Reggeli után elmosogattunk, átöltöztem és leültünk a szobában beszélgetni.

- Mikor akartad megmondani?

- Vártam a megfelelő pillanatot. Bánod? Haragszol?

- Nem haragszok és nem is bánom, de azért ezt nem lehetett volna sokáig húzni. Köszönöm perzse, hogy Michaellel szemben kiálltál mellettem. De miért nem mondtad meg?

- Jobb volt először hátulról szemlélődni. De tudhatnád. Mikor megismertük egymást tavaly nyáron, akkor sem mondtam meg mindent egyből.

- Aztán én meg a kis nyomozó majd összerakom magamnak, hogy mi van.

- Ahogy tetted most is, de most leginkább ezt a szíved tette.

- Ezt hogy érted?

- A szíved húzott hozzám, az én szívem hozzád.

- Oh... Na, de hogy legyen tovább? 

- Hát, ha szeretnéd...

-Szeretném, de...

-De mi - simította meg az arcomat

- De nem szeretném elhamarkodni. Csak szép lassan, mert nem akarok megint ugyanabba a cipőbe esni. Azért a bizalmamat sem nyerted vissza még teljesen.

- Ezzel tökéletesen tisztában vagyok.

- Reméltem. Viszont ha nem bánod nekem Michaellel beszélnem kell a tegnapról.

- Hát legyen, de bármi van szólj. Este nem alszol nálam? Nézhetnénk filmet meg ilyesmi.

- Mgefontolom. Délig szólok.

- Rendben - mosolygott, majd kezébe vette fekete bőrkabátját és fekete napszemüvegét, ammiben írtó dójól néz ki - vigyázz magadra.

- Igyekszem. Te is - mondta és adtam neki egy puszit.

Felmentem a szobába és rögtön elmeséltem Bettynek a tegnap történktektől egészen eddig mindent.

- Az számomra nem újdonság, hogy ő James - mondta közönyösen.

- Hogy mi?

- Ugyan már Bec... Már az elején felismertem. Az biztos, hogy az új sítlusával elég nehéz felismerni, de általános óta ismerem. Másrészt meg baráthoz képest elég óvó volt mindig és figyelmes. Szóval nem volt nehéz rájönni. Ezt el is mondtam neki face to face.

- Mi? Betty engem miért hagysz ki mindenből?

- Mert valószínűleg megint elküldted volna.

- Jó ez lehetséges - gondolkodtam el -, de akkor se kellene előttem titkolózni.

- Figyelj én megmondtam neki, ő megkért, hogy segítsek neki és neked egy szót se szóljak és ehhez tartottam magam. 

- Oh értem.

- És mi lesz Michaellel?

- Hát ezt tisztázni kellene vele. Nem lenne fair tőlem, ha csak fognám és úgy dobnám, hogy nem mondtam meg neki, hogy vége.

- Aha... És mi a nagy terv?

- Azt hiszem felhívom még délelőtt. Estére meghívott magához James, de persze nem mondtam rá rögtön igent.

- Hát csajszi, akkor hajrá, addig hagyj vonalba és hangosítsd ki.

- Oké.

Elővettem a telefonomat és Michaelt tárcsáztam.

Michael: Szia - mondta bátortalanul.

Én: Szia! 

Michael: Azt hiszem...

Én: Beszélnünk kellene.

Michael: Igen. Szóval én nagyon sajnálom a tegnapit és kérlek adj még egy esélyt.

Én: Figyelj Michael  én őszintén még mindig a tegnapiak hatása alatt vagyok...

Michael: Persze, tudom és borzasztóan sajnálom...

Én: Michael bocsi, de ez nem megy így tovább. 

Michael: Akkor most szakítsunk?

Én: Igen. Ez lesz a legjobb.

Michael: De kérlek bocsáss meg, nem fog többet előfordulni. Csak adj még egy esélyt és bebizonyítom.

Én: Michael te egy nagyszerű srác vagy, de ez nem oké. És most ez lesz a legjobb.

Michael: De...

Vonal bontva

- Erőszakos az egyszer biztos. Na, de cdajszi most azonnal elindulok hozzád és megbeszéljük ezt az estét Jamessel.

- Oké, de siess.

- Igyekszem.

A hátralévő időben eltakarítottam a romokat és beraktam egy mosást. Betty hamar megérkezett és nagyon rá volt pörögve az estére. Talán kicsit túlságosan is...