[SZÜNETEL] 𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝

03. fejezet - International playboy

- Wow, Kookie teljesen kidőlt! - nevetett Jin és felém mutatott. Lenéztem és vigyorogva bizonyosodtam meg arról, hogy Jinnek igaza van. Jungkook halkan szuszogott, a szája nyitva volt, s míg egyik kezemmel öntudatlanul is az arcát simogattam, ő addig a másik kezemet fogta magához, mint valami plüsst. Nevetségesen aranyos volt.

- Hát nem csodálom! Ma már legalább öt órája csak ezt táncoljuk - tette hozzá fáradtan Jimin. Ezután előkapta a telefonját, s a következő dolog, amire felfigyeltem, az a telefonján levő kamera kattanása. Meg a vaku a szememben.

- Hé, nem adtam engedélyt! - szóltam rá a fiúra, aki a többiekkel együtt nevetett. - Töröld ki!

- Oh, ne már! Olyan cuki, mintha együtt járnátok... - vonogatta a szemöldökét Namjoon, majd éreztem, ahogy Jungkook oldalra fordult és átfogta egyik kezével a combomat. Köszi Jungkook, sokat javítasz a helyzeten. - Hoppá! Kezdenek komolyra fordulni a dolgok... - Imádom Namjoont, de maradjunk annyiban, hogy ezúttal szerencse, hogy Jungkook az ölemben aludt.

- Hagyjátok már szegényt! - szólalt meg a háttérből Yoongi, az én hősöm. De tényleg. Ha a srácok valamivel elkezdtek piszkálni - ami szintén elég gyakori eset volt -, Yoongi volt az első, aki a védelmembe állt. A srácok persze egyből be is fogták, hála neki.

- Köszönöm...

- Látjátok, hogy zavarba jön - kuncogott csukott szemmel, hanyatt fekve Yoongi. Köszi tudtam, hogy rád bármiben számíthatok, Min Yoongi. A srácok kacagni kezdtek, mire csak a szememet forgattam. Szemetek...

Eközben éreztem, ahogy a zsebemben rezeg a telefonom, amit egyidejűleg Jungkook is észrevehetett - hiába nem akartam kivenni a zsebemből, nehogy JK felkeljen -, hiszen amint lepillantottam, már álmos szemekkel nézett fel rám. Elhadart pár szót, majd kissé megemelte a fejét, hogy ki tudjam venni a készüléket a nadrágomból, aztán vissza is tette a fejét, miközben én megnyitottam az üzenetet, amit kaptam.

DIO(n)R🕶
"Ma este mozi?😏"

Nos, igen. Körülbelül két hét telt el azóta, hogy Diont megismertem az egyetemen és mint ahogy az látszik, elég jól alakulnak a dolgok kettőnk között. Talán, Jungkook többek között ezért is féltékeny; na, nem mintha ebbe neki sok beleszólása lenne.

- Mi ez a vigyor a képeden? - piszkálta az arcomat lentről Jungkook.

- Már vigyorogni se szabad? - nyújtottam ki a fiúra a nyelvem, s mire észbe kaptam, a telefonom már a kezei között volt. - Jungkook-ssi, add vissza!

- Ugye nem mész el vele? - kérdezte Kook kissé ingerülten, majd arcomat kezdte el fürkészni. Nem szólaltam meg. - Arról volt szó, hogy ezt a napot velünk töltöd! Velem! - A másodperc töredéke alatt két lábra állt az ölemből és csípőre tette a kezét. Ezelőtt a fiúk már szétszéledtek, szóval nagyjából csak annyit láttak, hogy Jungkook ugrál.

- Egy szóval se mondtam, hogy itt hagylak, Jungkook! - mentettem magam. Jungkook felháborodása teljesen oktalan volt, nem igazán tudtam hova tenni. Ez csak egy hülye üzenet volt.

- De akartál... - jegyezte meg gúnyosan a fiú előttem állva. Ekkor már magam is felálltam és egymással szemben állva vitatkoztunk. Talán már csak a bennem lassan felgyülemlő méreg miatt sem tudtam tovább ülni. Jungkook úgy viselkedett, mint egy nagy gyerek. Semmi értelme nem volt.

Nem szóltam semmit, csak csípőre tettem a kezem kérdőn. Komolyan nem hittem a fülemnek. Korábban is vitáztunk már, de amit ezúttal művelt az teljesen eltért az eddigiektől. Rosszul esett, mi tagadás. Nem az, amiket mondott, hanem ahogyan mondta. Szinte éreztem minden szavában a rosszmájúságot. Ez pedig nagyon nem tetszett.