Beside You (c.t.h.) [BEFEJEZETT]

Karácsonyi különkiadás!

Másfél év múlva

Sietve léptem ki a reptér fotocellás ajtaján. A szakadó hótól vizes hajamat fülem mögé tűrtem, miközben a telefonomon hívtam magamnak egy taxit. Mire átverekedtem magam a reptérből kiözönlő tömegen, már ott parkolt az autó.

- Jónapot! Megengedi? – lépett elém egy idősebb férfi és kérdőn nyúlt a bőröndöm felé. Mosolyogva megköszöntem és beszálltam a kocsiba. Miután a férfi is beült lediktáltam a címet, mire az autó elindult Seattle utcáin. Nagyjából negyedóra múlva lassított a kocsi a házunk előtt, mire szorongva pattantam ki belőle. Az első szemeszter kezdete óta nem láttam anyuékat, mert elhúzódtak az évkezdő vizsgáim. A bőröndöm két csíkot húzott maga után a friss hóban. Kisebb gyomorgörccsel a hasamban helyeztem kezem a kilincsre, majd egy nagy levegőt véve léptem be a házba. Értetlen fejjel vettem le a kabátom és a bakancsom.

- Hahó! Valaki – szóltok fennhangom, de mivel nem érkezik válasz elindulok a konyha felé. Kisebb rendetlenség fogad, mindenhol edények, konyharuhák és félig felvágott krumplik voltak szétszórva. Az egészben a sütőben sülő csirke volt a legnormálisabb, de mivel anyuék se híre, se hamva tovább indulok a nappaliba. Halkan lenyomva a kilincset lépek be a szobába, ahol szintén sötét volt, de hirtelen felkapcsolódnak a lámpák és mindenhonnan előugranak szeretteim.

- Meglepetés! – kiáltják egyszerre. Itt van mindenki. Anyu és apu egymás mellett vicsorogva ácsorognak, Luke Lena vállát öleli át Mike és Ashton mellett állva, míg Zyan agglegény létére egyedül támaszkodik neki a kanapénak. Na és Cal…az a fergetegesen ocsmány rénszarvasos sapka van rajta, amit még tavaly karácsonyra adtam neki.

- Annyira hiányoztál – rohan hozzám sírva Lena és szinte rám ugrik. Ajkamat szorosan összepréselem, hogy ne sírjam el magam, de ez azonnal meghiúsul, amikor kicsordul az első könnycsepp, amit még több követ.

- Te is nekem – motyogom nyakába. Lassan elhúzódik tőlem és szipogva visszalépked Luke mellé. Arcomról letörlöm a könnyeket, de teljesen feleslegesnek bizonyul mert a következő pillanatban már anyuék jöttek oda hozzám. Vállukba fúrom a fejem és erősen magamhoz húzom őket.

- Szia húgi – lép elém Zyan és vigyorogva pillant le rám, mire hitetlenül felnevetek. Nyakamnál fogva húz magához és ölel át. – Ha legközelebb is csak ekkor tudsz hazajönni írok egy panaszlevelet az egyetemnek – suttogja, mire mellkasára csapok.

- Majd meglátjuk – eresztek meg egy halvány mosolyt. Egyetlen bátyám is ellép előlem és visszaáll eredeti helyére. Számat rágcsálva pillantok az utolsó emberre a szobában, aki még mindig ugyanott áll mióta megjöttem. Tekintetünk összeakad, szájára féloldalas mosoly ül. Már csak azt veszem észre, hogy mindenki halkan lopózkodva sétál ki a szobából a konyhába. Tekintetem visszavezetem az alig két méterre álló fiúra. Majdnem egy éve nem láttam az egyetem és a banda turnéja miatt, most pedig itt ácsorog egy karnyújtásnyira tőlem.

Nyeltem egyet mikor közelebb lépet. Ajkait beharapva nézett szemembe, egy pillanatra se nézett félre. Szemeim megteltek könnyel. Nem a szomorúságtól, ezek boldog könnyek voltak.

- Besül ebbe a fejem – szólal meg és a fején lévő borzalomra mutat. Hitetlenkedve elnevetem magam, majd, mint valami ágyúgolyó felé rohanok és rá ugrok. Szerencsére Cal számított rám, ezért megtartotta az egyensúlyát és nem estünk el. Lábaimat dereka köré kulcsolom, kezeimmel nyakába kapaszkodok és arcomat nyakába temetem. Izmos karjaival szorosan tartja derekam. Pólója puha anyagát markolgatom és könnyeimmel áztatom nyakánál.

- El se tudod képzelni mennyire hiányoztál – motyogom nyakára, amitől izmai megfeszülnek. A reakciójára egy apró mosoly csúszik ajkaimra.