вe aware.

10/ т r a g a c ѕ

Ahogy felültem a kanapéról minden létező csontom megroppant.
Fájt mindenem, de legalább kevésbé voltam olyan rossz lelki állapotban mint tegnap.

Drew még mindig az ágyon feküdt.
Felálltam a kanapéról és közelebb sétáltam hozzá.
Leguggoltam az ágya mellé, majd ismét megnéztem a pulzusát. Sokkal erősebb volt, mint tegnap. Neki is jót tett a nyugodt alvás.

Felálltam Drew mellől, majd a konyhába mentem. Sorra megnéztem a szekrényeket egy kis ennivaló után.

Akárki is lakott itt, jól felszerelkezett.

Az egyik szekrényből kivettem egy chilisbab konzervet majd egy villa után kutattam a fiókban.

Visszamentem a kanapéhoz, majd a lábaim felhúzva leültem.
Felnyitottam a konzervet és beleszúrtam a villámat.

Tekintetem a kanapé előtti újságokra vándorolt. Felemeltem egyet a földről. Vadász újság.

Drew mocorogni kezdett, mire rá kaptam tekintetem. Nyöszörögve kinyitotta a szemét és ijedten körbenézett.
Letettem a babot a kanapéra majd felé siettem.

"Jó reggelt." guggoltam mellé.
"Kijutottunk?" mosolyogva bólintottam egyet, mire ő megkönnyebbülve lesütötte a szemét.
"Éhes vagy?"
"Mint egy farkas."

Ismét a szekrényekhez léptem és felsoroltam a bennük található dolgokat.

"Jó lesz a bab."

Kivettem egy villát neki is a fiókból, majd az ágyba vittem neki.

"Köszi."

Magamhoz vettem a sajátomat is és felültem mellé az ágyra.
Csendben eszegettük a chilisbabunk.

"Gondolod hogy itt lehetnek?" hallatszott hirtelen kintről.

Drew feljebb ült, majd mutatta, hogy maradjak csendben.

A kilincs lenyomódott, de mivel én tegnap azt jó alaposan bezártam, így nem jártak sikerrel.

"Ha be is jöttek az öreg kinyírta volna őket. És minket is ki fog ha nem tűnünk el innen azonnal."

Az emberek léptei távolodni hallatszottak, ezért gyorsan felálltam és kinéztem az újság papírok közötti apró résen.

Két őr volt a táborból.

Visszafordultam Drew felé. Az arca megkönnyebbülést tükrözött. Hátradőlt az ágyban, mire én visszanéztem a lyukba.

Egy szemmel találtam szembe magam, ami feljebb mozdult és egy száj vette át a helyét.

"Engedj be." tátogta.

Ijedten Drewra néztem.

"Van itt valaki." suttogtam. "Azt kéri engedjem be."
"Dobd ide a fegyvert az ajtó mellől."

Úgy tettem ahogy mondta, majd az ajtóhoz léptem. Elhúztam a széket és kinyitottam a zárat.
A személy az ajtó előtt türelmesen megvárta míg lassan kinyitom azt és kikukucskálok rajta.

Egy idős bácsika állt ott a puskájára támaszkodva.

"Utoljára az unokáim zártak ki a saját kunyhómból." lassan bebicegett, majd lehuppant a kanapéra.
"Magáé a faház?" ült fel Drew.
"Akkor magáról beszéltek az őrök."

Az öreg egy pillanatig Drew és köztem kapkodta a tekintetét, majd a térdeire támaszkodva előre dőlt.

"A kannibál táborból szöktetek meg?"

Bólintottam, mire az öregre szörnyülködve a fejét rázta.

"Tönkretették a kocsinkat, majd túszul ejtettek minket." mesélte neki Drew. "Mi megúsztuk, de elszakadtunk a barátainktól."
"Undorító, hogy egy katasztrófa hogy előhozza a szörnyet az emberekből."
"Azok akiknek ilyen oldala van, nem emberek." rázta a fejét Drew.

Az öreg csendben végig mérte Drewt, majd felállt a kanapéról.

"Remélem azért nem fosztottatok ki teljesen."
"Két konzervet vettünk el. Sajnáljuk."
"Ugyan. Abba még nem halok bele. Nektek amúgy is nagyobb szükségetek van rá. Ti még visszafordíthatjátok a történteket. Én már kevésbé."

Az öreg elővett egy barack konzervet, majd az asztalra tette.

"A kanapén vannak a kulcsaim. Vigyétek el a tragacsot."

Kérdőn összenéztünk Drew-al.

"Ugyan nincs rá szükség." ellenkezett Drew.
"Azt mondtátok elszakadtatok a barátaiktól. A tragaccsal majd megtaláljátok."
"Magának is szüksége van autóra..."
"Majd szerzek egyet a kannibáloktól. Mit gondoltok a mostani kocsim honnan van?"

Az öreg megvillantotta hiányos fogsorát, mjad felnyitotta a konzervet.

"Ha akarjátok vihettek magatokkal konzerveket is."
"Így is sokat tett értünk..."

Az öreg rájött, hogy más úgyse fogunk elfogadni így csak bólintott egyet.

"Mentsétek meg az emberiséget gyerekek."

Drew bólintott, majd odabicegett a bácsihoz és kezet fogott vele.

"Köszönünk mindent."
"Ugyan gyönyörűm. Tudod, az unokámra emlékeztetsz... Amint megláttam a szemeid, azt éreztem, minta ismét őt láttam volna."

Drew kezét átvetve a nyakamon elindultunk ki a házból.
Még utoljára visszanéztünk az öregre, aki intett nekünk egyet és kiléptünk a házból.

A tragacs amiről beszélt egy kicsit rozsdásabb pickup volt. A hátuljában szerszámok voltak, amiket a tornácra tettem. Ha már a kocsijától megfosztjuk legalább a szerszámait hagyjuk meg szegénynek.
Drew beszállt a vezető ülésre, majd megvárta, hogy az összes szerszámot kitegyem a kocsiból.

"Keressük meg a többieket."