вe aware.

7/ ѕ т a r r

Drew Odellre támaszkodva bicegett az erdő keskeny ösvényén, míg Ty szorosan mellettem haladt.
Nagyon sántított az egész helyzet, így jobbnak gondoltuk együtt maradni, hogyha arra kerül sor megvédhessük egymást.
Felettünk ronda szürke felhők kezdtek gyülekezni a szél pedig néha-néha arrébb lökött, olyan erővel fújt. Kezdett összeállni miért volt olyan szép, csendes idő az elmúlt pár napban, és hogy miért nem történt semmi. Ez volt a vihar előtti csend.
A karomat dörzsölgetve baktattam Anderson mögött, aki folyamatosan a száját jártatta a táboráról, hogy sikerült felfedezniük egy víz tisztító rendszert. Hogy mekkora területen milyen módszerekkel termesztenek zöldségeket és milyen kedves kis közösséget építettek. Őszintén nem nagyon érdekelt miről makogott. Fontosabbnak tartottam, hogy megjegyezzem az utat vissza a kocsihoz, esetleg felterepezni a környezetet.
Nem akartam sokáig maradni és egészen biztos voltam abban hogy nem fogunk kíséretet kapni a távozásunkhoz.
Ahogy közeledtünk, úgy bukkantak fel sorra a figyelmeztető táblák, jelezve hogy fegyveres őrzés alatt áll a terület.

Remek.

"...Kerítéssel láttuk el az egész tábort, ami hát nem éppen a legerősebb, de a célnak megfelel. De már tervben van a megerősítés is..."

Ty megforgatta a szemét, majd rám nézett. A tekintetéből rengeteg mindent le lehetett szűrni. Idegesítette Pete. Fáradt volt. De legfőképpen le akart lépni.
Hátra fordultam Odellékhez. Drew a szemét lesütve bicegett, Odell pedig a lehető legjobban igyekezett átvenni magára Drew súlyát, hogy a srácnak még kevésbé fájjon a lába.

"Gyökér." Drew a jobbik lábával ugrott egyet, hogy ne botoljon el a gyökérben.
"Ne aggódj, fiam. Mindjárt ott vagyunk." szólt hátra Anderson Drewnak, mire az morgott valamit.

Anderson nem kamuzott. Tényleg pillanatokon belül ott voltunk a tábor kapujánál.
Látszott rajta, hogy ők rakták össze. Bár az érdekelt volna hogyan sikerült ide szállítaniuk azt a hatalmas tolóajtót, és ezt a rengeteg drótkerítést, de féltem, hogy Anderson félreértette volna az érdeklődésem.
Anderson hangjára egy őr lemászott a megfigyelő toronyból és beengedett minket.
Nem csodálom, hogy Anderson egész úton a helyről beszélt. Tényleg lenyűgöző volt. Kisebb faházak és sátrak voltak sorokba rendezve, a szerencsésebbeknek pedig a lakókocsikörben jutott hely. Elszórtan ültetvényes területek hevertek, szorosan mellettük pedig fasorok. Az alma, körte és cseresznye fák voltak többségben, de barack fából is láttam egy párat.
Egy nő és egy férfi épp egy gyerek csoportot próbált meg átterelgetni előttünk, de a gyerekek meglepődve figyeltek minket. Többjükön kíváncsiságot, néhányukon pedig félelmet láttam. Idegenek voltunk számukra. Féltek tőlünk. Koszosak voltunk, sebesek és határozottan nem közéjük valóak. Én is megijedtem volna tőlünk ha gyerek vagyok.

"Gyere fiam, elkísérlek a gyengélkedőbe." Anderson átkarolta Drew vállát, majd még mielőtt elmentek volna odafordult az egyik őrhöz. "Doug, kísérd el őket a konyhára, és szólj Magdának, hogy adjon nekik valamit vacsora előtt, aztán pedig ugorj be Felixhez, hogy az úton hever egy autó, amit meg kéne javítani..."

Az őr bólintott, majd tisztelgett Andersonnak, majd elindult, utánunk szólva, hogy kövessük.
Ty megragadta a karom és megvárta míg az őr előrébb halad, majd közelebb hajolt.

"Ah, nagyon sánta nekem a hely." súgta oda nekem Ty. "A pasasról lerí, hogy valami szociopata állat, a többiről pedig, hogy agymosott. Láttad a gyerekeket? Mint valami droid birkák, úgy vonultak sorba... Drewnak bekötik a lábát és itt sem vagyunk."
"Igen? És hogy tervezel egy sántával eltűnni? Nem láttad, hogy szegény mozdulni is alig tud?" vonta fel a szemöldökét Odell, aki ezek szerint észrevette, hogy sutyorgunk és ő is közelebb jött.

Az őr viszont észrevette, hogy nem vagyunk mögötte, úgyhogy megfordult mi pedig gyorsan úgy tettünk mint a rossz turisták és mosolyogva forgolódtunk és mutogattunk körbe, majd szabadkozva, hogy mentségünkre szóljon, hogy nagyon szép a tábor, felzárkóztunk az őrhöz.
A konyha nem volt túl messze a bejárattól, sőt alig volt pár perc sétára.
Kifejezetten tetszett az ötlete. Facölöpökre terítettek hatalmas összevarrt vásznakat, amiket kívül a földbe vertek. Mint egy sátor.
Belül fesztiválokon használt, összecsukható asztal és padsorok hevertek majd a végükön, mint a kínai éttermekben, ilyen többválasztékos tároló edényes kiszolgáló pult. Na és ezt hogy hozták ide?

"Magda!" kiáltott az őr, majd mikor nem válaszolt senki, ismét kiabálni kezdett csak hangosabban.
"Lebetegedett. Én viszem a műszakát." lépett be egy körülbelül velünk egy idős lány, ott ahol az előbb mi jöttünk be. Vállig érő szőke, kusza haja és nagy kék szemei voltak. "Miben segíthetek?"
"Pete most találta őket az úton. Adj nekik enni."

A lány bólintott, majd mikor az őr elhaladt megrázta a fejét. Ránk nézett, majd szólásra nyitotta a száját, de végül, mint aki meggondolta magát visszacsukta és inkább minket megkerülve bement a konyha részre.

"Maradt egy kicsi az ebédből, üljetek le, hozom."

Odell és én leültünk a legközelebb lévő asztalhoz, míg Ty velünk szembe.

"Jó. Drew helyre jön és eltűnünk." tárgyalt Odell.
"Már ha addig nem ölnek meg minket."
"Csak nem..." hátradobtam a vállamat csikiző copfomat, majd előrébb dőltem. "Ha együtt maradunk nem tudnak nekünk ártani. Eszünk. Kérünk kaját Drewnak és és elmegyünk hozzá."

Eközben a lány visszatért a kezein 3 tányért egyensúlyozva.

"Kérhetünk a barátunknak is? Ő a gyengélkedőn van." kérdeztem meg kedvesen mosolyogva a lánytól.
"Biztos vagyok benne, hogy Pete már elküldött egy nővért." a lány letette elénk a tányérokat. "Jó étvágyat."

Megköszöntük, majd kiosztottuk magunk között az evőeszközöket.
Ty épphogy a szájához emelte a piros színű kotyvalékot, máris a pólóján landolt. Ösztönösen az egyik szalvétáért nyúltam, hogy odaadjam neki, de a kezem hirtelen megállt a levegőben.

Meneküljetek.

"Francba... Raven adj egy szalvétát kérlek.... Raven."

Odell közelebb hajolt hozzám, majd mikor meglátta mi van a szalvétára írva kikapta azt a kezemből.

"Meg kell találnunk Drew-t!"