Forever and Always |✓|

》13.fejezet - Az adoptáció megfontolása《

-De… - kezdtem döbbenten.

-Végülis… - nézett rám Shawn. - Nem olyan rossz ötlet.

-De Shawn… - kezdtem újra.

-Figyelj, amúgy is szülők akartunk lenni, mielőtt összeházasodunk. És mivel tudom, hogy egy ideig nem akarsz terhes lenni… - állt meg egy pillanatra. - Nem látom akadályát, hogy ne adoptálhatnánk…

-Várj… várj. Most komolyan beszélsz? - néztem rá döbbenten.

-A lehető legkomolyabban - bólintott.

-D-de… Shawn! Nem adoptálhatunk csak úgy! - mondtam.

-Ugyan miért ne? Elég idősek vagyunk már hozzá és a hely is megvan rá! - érvelt.

-És hogyan tartanánk el? - kérdeztem még mindig szkeptikusan.

-Mindkettőnknek van munkája, nem de? - tárta szét a kezét.

-Igen, de… de az adoptáció egy nagyon hosszú folyamat! - mondtam.

-Maya, nem te voltál az, aki azt mondta, amikor Cam a terhességed ellen volt, hogy készen állsz rá? - kérdezte.

-Ilyet nem mondtam! - vágtam rá.

-A lényege ez volt. Akartad a gyereket, fel akartál nevelni egy csöppséget! - emlékeztetett.

-De akkor is! Adoptálni? - kérdeztem.

-Téged is adoptáltak - vágta rá.

-Igen, de csak mert meghaltak a szüleim!

-Pontosan! Lehetőséget adtak neked az újrakezdésre! Egy jobb életre! - mondta.

-Ez igaz, de…

-Maya… Azok a gyerekek ott az árvaházban ugyanolyanok, mint te voltál! Csak egy családot akarnak! - érvelt tovább az igaza mellett Shawn és miközben mi ezen vitatkoztunk, teljesen megfeledkeztünk Rachelről és Cameronról.

-És mégis hogyan mondanád el a kisgyereknek, hogy "hé, a szüleid elhagytak, de mi adoptálunk!"? Ugyan Shawn, ezt muszáj átgondolnod újra! - érveltem a saját igazam mellett.

-Nem kell, hogy olyan kicsi legyen! Örökbe fogadhatunk egy 5 évest is! - vágta rá.

-Aha, hogy aztán rögtön suliba járassuk, úgy, hogy szinte nem is éltünk vele! - vontam össze a szemöldökömet.

-Miért ne? Nem mintha nem lennénk rá képesek!

-Shawn, elég. Nem értelek - ráztam meg a fejemet.

-Miért inkább lennél terhes azok után, ami történt? - kérdezte mostmár ő is összehúzott szemöldökkel.

-Nem, persze, hogy nem! Nem három hónap után! - ráztam meg a fejem újra.

-Pont ez az! Az adoptálás az egyetlen megoldás, amire gondolni tudok! - mondta.

-De, Shawn! - szóltam rá.

-Miért vagy ennyire az adoptálás ellen? Maya, ők is megérdemelnek egy új esélyt! Egy jobb életre, egy jó családra! - magyarázta.

-Azért Shawn, mert mi van, ha nem fog szeretni minket?! Mi van, ha nem leszek jó anyuka? Ha nem leszek jó szülő? Mi van, ha utálni fog azért, mert eltitkoltuk előle, hogy adoptáltuk? - kérdeztem, elmondva a legnagyobb félelmeimet.

-Ugyan, Maya! Miért ne lennél jó anyuka? - kérdezte döbbenten.

-Nem tudom! De… félek, hogy nem lesz meg az a kötelék, ami akkor lenne, ha én szültem volna! - mondtam halkan.

-Maya… - lágyult el Shawn.

-Mi van, ha… meg akarja majd ismerni az igazi szüleit? - kérdeztem. - Mi van, ha vissza akar majd menni az árvaházba? Én… én nem tudnám elviselni, hogyha kialakulna a szeretetem és a kötődésem iránta, és ő meg nem viszonozná! Én csak egy jó anya akarok lenni… csak szeretném szeretetben felnevelni a gyerekemet… - suttogtam szomorúan.

-Maya, ez nem fog megtörténni! - mondta átölelve a vállamat.

-Ugyan! Honnan tudod? - kérdeztem.

-Csak tudom és kész. A gyerek szeretni fog és… és nagyon jó anyuka leszel! Mert őszinte és szerethető ember vagy! Higyj magadban! És higyj bennünk - fogta meg a kezemet. - Nem véletlenül szerettem beléd, nem véletlenül kértem meg a kezed. Szeretlek Maya és családot szeretnék alapítani veled! Úgyhogy kérlek, hagyd abba a kételkedést. Tudod, hogy mindketten meg fogunk tenni mindent annak érdekében, hogy a gyermekeink (legyenek azok vérszerinti vagy adoptált) jól érezzék magukat és egy szerető családi környezetben nőljenek fel - magyarázta. - Kérlek Maya.

-Shawn, én… tudod, hogy nagyon szeretlek. És, hogy sosem kételkedek a döntéseidben vagy épp az ép eszed kérdésében - utaltam az egyik kiskori emlékünkre, mire Shawn kuncogni kezdett. - És bár sosem fogom abbahagyni a kételkedést… bízom benned. Úgyhogy… ha tényleg, nagyon szeretnél most egy gyereket, akkor… beleegyezem abba, hogy adoptáljunk - mondtam ki.

-Tényleg Maya? - kérdezte egy gyengéd mosollyal.

-Persze - bólintottam. - Érted bármit.

-Köszönöm - ölelt át, majd egy gyengéd csókot nyomott az ajkaimra. - Szeretlek.

-Én is téged - mosolyodtam el.

És akkor realizáltuk, hogy mindezt egy éppen babát váró pár előtt beszéltük meg, akik nem mellesleg a testvéreink.

-Wow… - pislogott Cameron.

-Egyetértek - biccentett Rachel.

-Hehe… bocsi, hogy ezt végig kellett néznetek… és hallgatnotok - nevettem kínosan.

-Nem, dehogyis! Egy fontos leckét tanultunk meg ebből - legyintett azonnal Cameron.

-Ó, oké - vontam vállat.

A következő pár órát még velük töltöttük, majd nagyjából öt órakor hazaindultunk és közben megbeszéltük, hogy mit hogyan fogunk csinálni.

♡♡♡♡♡♡♡♡
Gaaah… Annyira sokáig tartott, amíg végre ihletet szereztem. De örülök, hogy legalább páran olvasták az előző fejezetet. Köszönöm, hogy még mindig vagytok💜
Remélem, hogy ez a fejezet is tetszett💜 Nemsokára találkozunk😉💜
♡♡♡♡♡♡♡♡