Egy lány, akinek apa nélkül kellett felnőnie.
Egy apa, aki új életet kezdett a munkája miatt.
És egy fiú, akinek kezd beindulni a karrierje.
De mi történik, ha ők mind egy helyre kerülnek?
Minden megváltozik, vagy ugyan úgy folytatódik tovább?
Ha kí...
" Egy különös dolog, amit a Forma-1 nyújt neked, hogy tudod, mindig veszélynek vagy kitéve. A sebesülés veszélye, a halál veszélye. Ez az életed részét képezi, és neked mindkét arcodat, a szakértőt is és a rideg magatartást is el kell dobnod magadtól. És én túlságosan szeretem ahhoz, hogy eldobjam magamtól.- Ayrton Senna "
*~*
Átlagos élet. Átlagos hétköznapi nap. A hét olyan gyorsan elment, hogy szinte észre sem vettem. Péntek révén ma csak fél 2-ig dolgozom. Egy monacói cégnél vagyok PR Manager. Nos, sokan azt hiszik, hogy csak telefonálgatok és rendezvényekre járok nap, mint nap. El kell, hogy szomorítsam őket, mert sajnos nem így van. Én rendezvényeket, sajtó tájékoztatókat szervezek, figyelek a cég webes oldalainak helyes üzemelésére, kutatásokat végzek a még jobb működésért. Egy szóval futkosok egész nap tablettel a kezemben. Eléggé nehéz munka, de én még is valamiért szeretem. Szeretek mindent kézben tartani.
Jaj, ne haragudjatok be sem mutatkoztam. A nevem Giada. Giada Gianni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez, de James Bond- osra sikeredett (mellbeveregetés). Hivatalosan monacói származású vagyok, Monaco- ban születtem. Édesanyám olasz, édesapám ő, nos, kitudja milyen. Soha nem ismertem őt. Mikor kiderült, hogy anya terhes, elhagyott minket. Soha nem is találkoztam vele, amit így utólag nem is bánok. Ha ő nem lett volna, talán most nem is tartanék ott, ahol. Miatta akartam valaki lenni, hogy lássa, kit hagyott el. Mindig is meg akartam mutatni, hogy ha esetleg valami folytán, de lássa, hogy nem egy senki vagyok.
Kis koromban elég nehéz volt nekünk anyuval, mert amellett, hogy el kellett tartania minket, még fel is kellett nevelnie engem. Folyton dolgozott volt, hogy alig láttam őt. Ezért is akartam minél többet tanulni, hogy ne kelljen a megélhetés miatt aggódnunk. Először elvégeztem az jármű mérnöki szakot, lediplomáztam belőle. Mindig is imádtam az autókkal foglalkozni, így jött ez. Szerettem az autókat bütykölgetni, tervezni.
Még sem ez a szakma volt a befutó számomra, hisz még akartam valamit. Valami mást. Így jött a sajtós szakma és a PR Manager, amiben ma is dolgozom. Egy nagy monacói céghez jelentkeztem 1,5 éve. Először csak, mint asszisztensként tengettem napjaimat, majd úgy fél éve léptettek elő.
Nos, most jön az a kérdés, hogy hány éves is vagyok. Akár hiszitek, akár nem, csak 23 éves leszek jövő márciusban. Hogy ezt, hogy sikerült ennyi idő alatt összehoznom? Nos, a mérnöki mellett csináltam a PR Manager- t, míg a sajtóst csak pár hónapja végeztem el. Tudjátok, mint hobbi. Ez lennék tehát én.
De, hogy ne legyen olyan unalmas ez a történet, így el is kezdeném az izgibb résznél. Ahogy már, mint az elején írtam, egy szeptemberi pénteki nap volt. Emlékszem hideg csípős szél fújt aznap délután. Egy tárgyalás miatt siettem vissza a céghez 5 órára (már 2-kor haza tudtam menni pár iratért). Fontos emberek jöttek a főnökömhöz egy megbeszélésre. Nekem is részt kell vennem rajta. Igaz, ritka az olyan alkalom, hogy ilyeneken részt vehetek, hisz nem ez a fő munkaköröm, de most külön megkértek erre. Még beszédet is tarthatok. Ki mondana erre a lehetőségre nemet?
