Egy lány, akinek apa nélkül kellett felnőnie.
Egy apa, aki új életet kezdett a munkája miatt.
És egy fiú, akinek kezd beindulni a karrierje.
De mi történik, ha ők mind egy helyre kerülnek?
Minden megváltozik, vagy ugyan úgy folytatódik tovább?
Ha kí...
" Nagyon szerettem azt az embert. Ő volt az én szőke hercegem. A szél a szárnyaim alatt. Ő volt az ok, és az egyetlen ok, amiért fel akartam kelni reggelente.- Fern Michaels "
*~*
~ Giada Gianni szemszöge ~
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ott állt és csak nézett rám. Mintha egy pillanatra ledermedt volna az egész világ. Nem számított, hogy ordibálás, kiabálás volt körülöttünk. Csak ő volt és én, senki más. Nem tudtam, mit tehetnék. Még pislantani is elfelejtettem egy pillanatra.
Történt már ilyen valaha veletek? Igen? Nem? Ez olyan érzés, hogy igazából szavakkal kifejezni nem is nagyon lehet. Ha még is el kéne ezt mondanom, talán úgy fogalmaznék, hogy megdermed a világ. Amikor nem számít 1 egész percig semmi sem. Az sem, hogy kivel és hol vagy. Látod az Ő arcát. A tekintete annyi mindent el tud árulni. Meglepődöttség, szomorúság. Nem tudsz mit tenni. Még levegőt is alig mersz venni, hátha akkor tovaszáll ez a pillanat.
Igen, sokat szenvedtem. De nem Charles miatt. Így utólag rájövök, hogy nem ő volt az ok. Talán túl gyorsan történt velünk minden. Hirtelen jött az új munka, nem volt esélyem sem megszokni, amikor is jött Ő. Először bunkó volt, még is éreztem valamit. Az idő haladt, olyan gyors volt minden. Egyik pillanat jött a másik után. Mi átugrottunk mindent. Kimaradtak a randik, a mozis esték, a vacsik. Egyből a közepébe vágtunk. Egy idegen országban voltunk kettesben. Nem volt az, hogy este a randi után hazakísér és elbúcsúzik tőlem akár egy csókkal vagy valami hasonló. Durr a közepében jártunk. Közös karácsonyozás, együttalvás, minden.
Már az elején meg kellett volna állnunk. Találkozgatni. Randizgatni. Jobban megismerni egymást. De munkatársként minden más volt. Nem volt időnk kideríteni, hogy illünk- e egymáshoz. Ez volt a hiba. És mihez vezetett? Szakítottunk, elküldtek a csapattól, elköltöztem egy idegen országba. És mennyi idő is volt ez? Alig fél év. Túl gyors volt minden. Ezért nem haragudhatok Charlesra.
Éreztem valamit iránta. Hogy szerelem lett volna? Nos, ezt nem tudom. Imádtam a mosolyát, a hangját, a szemei csillogását, amikor a vezetésről beszélt. De nyálas vagyok, jézus.
Tudjátok, ez alatt a fél év alatt olyan sok embert ismertem meg. Kimi, Max, Lewis, és még sorolhatnám. Annyi híres ember. Kiderült, hogy ki az apám. Vicces, hogy pont köze van a Forma 1-hez is. Eddig keserű szájízzel gondoltam vissza erre a helyre. Hogy itt romlott el minden. Még is most, hogy lehetőséget kaptam egy újrakezdéshez, mosoly jelenik meg az arcomon. Hogy miért? Azt csinálhatom, amit annyira szerettem mindig is. Mérnök lehetek. Megismerhetem az egyik legjobb csapat működését. Nehéz ezt most kimondanom, mert soha nem gondoltam volna, hogy akár egyszer is ezt fogom tenni, de megismerhetem az apámat is. Aki elhagyta az anyámat, nem tudva, hogy a gyerekét várja, családot alapított és élte az életét. Nem haragudhatok ezért rá. Kitudja mi lett volna, ha megtudja létezem. Talán anyával maradt volna, és én is ebben a világban nőttem volna fel. A Forma-1 világában. Nem tudhatjuk. Egyet azért biztosan tudok. Esélyt kell adnom neki. Lehet, még valami jó is kisülhet belőle.
