JUST A LITTLE BIT OF YOUR HEART // louis y harry - befejezett

🌷17. FEJEZET🌷

Someone you loved

*Louis szemszöge*

Már egy hete szakítottunk Harryvel. Vagyis, ő szakított velem. Értem én, hogy ezzel csak meg akart védeni, de pont az ellentettjét csinálta, összetört még jobban. A falat, amit pár évvel ezelőtt a szívem köré építettem könnyűszerrel ledöntötte és most építhetem fel újra, de ezúttal valami erősebb anyagot kell keresnem.

Azóta nem megy le egy falat sem a torkomon, ha mégis megpróbálok enni valamit az egyből visszajön. A torkom már nem bírja a sok hányást, mely legtöbbször gyomorsav. A sebeim már valamelyest szebbnek nevezhetőek, bár mikor hozzájuk érek, még mindig sikítani lenne kedvem.

Zayn nagyon aggódik értem, el akar vinni a kórházba, de megmondtam neki, hogy nem szükséges. Máskor is vertek már meg, akkor is begyógyultak, csak idő kell és jobb lesz. A csontjaim még persze nem látszódnak, de eléggé sokat fogytam. Erő sincs bennem, egy élőhalottnak érzem magam minden egyes nap, akinek létezése értelmetlen.

Harryvel azóta nem beszéltünk. Mindennél jobban szeretem, de az évek során megtanultam, hogy ne könyörögjek senkinek. Aki úgy gondolja nem akar többé részese lenni az életemnek, hagyom elsétálni, akkor is ha ezzel tönkreteszem magam testileg-lelkileg.

Minden nap látom az iskolában. Látom, hogy már nem mosolyog, már nem nevet úgy mint pár nappal ezelőtt tette. Szemei alatt hatalmas fekete karikák vannak, haja zsíros az elhanyagoltság miatt, jegyei rohamosan romlanak, amit a tanárok is szóvá tettek, de ahelyett, hogy megkérdeznék, mi baja, inkább mégtöbbet feleltetik szegényt. Néha olyan jó lenne odamenni hozzá, megölelni és a fülébe suttogni, hogy nem lesz semmi baj, de nem tehetem meg.

Egy külső szemlélő csak annyit következtethet le, hogy a mindig életvidám fürtösből egyik napról a másikra egy depressziósnak kinéző srác lett, aki szinte senkivel nem beszél.

Tőlem ezt már megszokták az egy hónap alatt, mióta ismernek, így én nem keltetten túl nagy feltűnést.
Mivel jó barátok lettünk Niallel és Liammel, ezért párszor átjöttek vagy mi mentünk át Zaynnel. Harryvel soha nem szóltunk egymáshoz és tartottuk az öt méter távolságot, ha pedig mégis összegabalyodott a tekintetünk a lehető leggyorsabban fordultunk különböző irányba, mintha elevenen elégnénk egymás lángoló íriszeiben.

Megismerkedtem a másik anyukájával is, nagyon kedves és aranyos. Azt mondták nem értik a történteket, olyan boldog volt Harry, mikor velem volt. Nem mondta el nekik, hogy miért szakított velem. Igazából senkinek nem mondott semmit róla csak annyit, hogy többet nem vagyunk együtt, de ne hibáztassanak engem, ő akarta így.

Nem is viselkedtek velem máshogy. Sem Liamék sem a szülei, amiért nagyon hálas vagyok. Haragudhatnának rám, amiért a fiuk részben miattam lett olyan, mint egy depressziós. Ha éppen másfelé figyelt mindig őt néztem, de ezzel csak a szívemet büntettem meg mégjobban.

Próbálom utálni Harryt, de nem megy. Szeretem és sajnálom. Sajnálom, mert látom, ahogy napról napra egyre rosszabbul néz ki. Tudom, hogy neki is fáj és tudom, hogy bűntudata van, amiért szakított velem, de nem látja be, hogy ezzel nekem rosszat tett.

Gondolataimból a telefonom csipogása zökkentett ki. Nem hívás volt csak egy üzenet. Ugyan ki lehet szombat - rápillantottam a kijelzőre - hajnal 1:37- kor?

Mindenre számítottam csak erre az egy névre nem.

*Hercegnőm üzenetet küldött*

A beceneven kicsit elmosolyodtam. Még akkor állítottam be, mikor együtt voltunk a rózsaszín imádata és a szobájában lévő rengeteg plüssállat miatt. Először bedurcázott és nem tetszett neki, de miután elmagyaráztam, hogy azért állítottam be, mert mindennél jobban szeretem és ő az én Hercegnőm, szerencsére megbékélt vele. Az én becenevem a telefonjában Manóm volt.