Rajongás az őrületig✓

15

– Sikerült szereznem neked egy jégtömlőt – jelent meg a jobbomon Olivia és felém nyújtotta a jeges tárgyat. Elvettem tőle és az arcomhoz szorítottam. A nagy része egész biztosan belilult, de nem foglalkoztam vele. Olivia tett pár lépést és leült mellém. Behunytam a szemem és próbáltam ellazulni. A rendőrségen voltunk éppen, a kihallgató szoba mellett. Tehát annyira nem ment könnyen.

Alig pár perce jöttem ki. Gyors menet volt. Miután kiütöttem az Olivia apjának nevezett személyt, rögtön telefonált a rendőrségre az anyja. Őt rögtön a kórházba szállították, hiába bizonygatta azt, hogy jól van. Hármunk közül neki voltak a legsúlyosabb sérülései és fennállt a veszélye, hogy belső vérzés is lehet, így nem volt nagyon beleszólása. Amint végeztünk a rendőrőrsön, oda megyünk. Oliviával aggódtunk miatta.

– Jól vagy? – suttogta vékony hangon, a néma folyosón azonban könnyű volt kiérteni.

– Túlélem – feleltem, majd felé fordultam. Az arca jobb oldala meg volt duzzadva és véraláfutások kezdtek megjelenni rajta. Felemeltem a kezemet és óvatosan végigsimítottam az arcán. – Inkább az a kérdés, hogy te jól vagy. Oli, szörnyen megrémültem...

– Tudom. Nem kellett volna hazakísérned – felelte, és a szája lekonyult, mintha sírásra készen állna újra.

– Miről beszélsz? Ha nem jövök, akkor az az őrült félholtra ver titeket.

– Már hozzászoktunk.

A kijelentése megdermesztett. A kezem visszazuhant az ölembe. Olivia tekintete ide-oda járkált.

– Már egy ideje fennállt ez az állapot, mielőtt elköltöztünk New Yorkból – felelte Olivia nyúzott hangon.

– Egész pontosan mennyi ideje?

– Úgy öt-hat éve – vont vállat, mintha csak azt kérdeztem volna tőle, hogy milyen idő lesz holnap. – Előtte is elég csúnyán bánt anyámmal. Folyton kiabált vele, főleg részegen. Aztán elkezdte őt ütni, ami rendszeressé vált. Sokáig én se tudtam róla. Anyám bezárt a hálószobámba, hogy kimaradhassak belőle. Pár évvel ezelőtt, mikor megelégeltem ezt az egészet, próbáltam megvédeni anyut. Azt hittem, hogy legalább én szent fogok lenni az apám szemébe. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Hitetlenkedve csóváltam meg a fejem a szavak hallatán. Hat éve... hatévnyi szenvedésnek voltak kitéve. Egy alkalom is bőven sok, de még több egyenesen maga volt a pokol.

– Voltak jó pillanatai. Néha úgy viselkedett velünk, mint egy szerető apa és férj. Ilyenkor azt hittük, hogy minden rendbe jöhet. De mindig visszacsúszott és sokat ivott. Apám minket okolt, amiért egy belvárosi, lelakott panelben élt, nem pedig valamelyik puccos lakosztályban a harmincadik emeleten. – Itt megállt, láthatólag próbálta visszanyelni a könnyeit. – Egyetemre járt, amikor megismerkedett anyámmal. Másodéves volt a NYU-n, mikor anyám teherbe esett velem.

Itt megállt, hogy vegyen egy mély levegőt.

– Apám szerette volna biztosítani az anyagi megélhetést. Pluszmunkát vállalt a diákmunka mellett és beköltözött anyámmal az emlegetett panellakásba. Anyám szerint nagyon keményen dolgozott abban az időszakban, szinte alig látta. De apám egyre jobban kezdett szétesni. Ekkor találta meg azt, ami képes volt színt varázsolni az életébe. Az alkoholt.

Éreztem, hogy ennek a mesélésnek csúnya vége lesz és látszott is Olivián, hogy nagyon nehezen találja a szavakat. Sajnáltam őt mind azért, amit át kellett élnie. Öntudatlanul is a kezem az övére siklott, nyugtatás céljából. A hatása nem maradt el, mert Olivia elég erőt érzett a folytatáshoz.