Rajongás az őrületig✓

4

Az idei év első hópelyhei hullottak az égből. Idén kissé későbbre várták az igazi telet. Szokatlanul meleg volt, és közrejátszott abban is, hogy a tél a vártnál enyhébb volt. Pedig erre, Maine fele igazán kemény fagyok voltak, főleg január közepén.

Alig pár utcával odébb jártam az otthonomtól. Kissé fura volt Dover - Foxcroftot gyalog megtenni. Hozzászoktam, hogy mindenhová autóval járok. Szinte ismeretlen fogalommá vált a gyalogos közlekedés a jogsim megszerzése óta. De most nem igazán éreztem szükségesnek, az a cím, amerre tartottam csupán öt percre volt sétával. Ritkán jártam errefelé.

Kisöpörtem egyre rakoncátlanabb tincseimet az arcomból. Reméltem, hogy a fodrász érti dolgát.

Kiskorom óta Mr. Fletcherhez jártam hajnyírásra, viszont neki túlságosan betelt a naptára. Mikor felhívtam, csak egy hónappal későbbi időpontot tudott adni. Nekem viszont annyi időm nem volt, addigra már teljesen eltakarta volna az arcomat a hajam és folyamatosan ki kellett volna söpörnöm az arcomból. Így eldöntöttem, hogy felhívom a városban nemrég megnyílt másik fodrászszalont. Irma adta meg a telefonszámot, és nem győzte dicsérni a munkájukat. Mondtam magamnak, egy próbát megér. Mikor felhívtam a szalont, és közöltem, hogy sürgős hajnyírásra volna szükségem, akkor a vonal túlsó végén egy nő jókedvűen azt mondta, hogy szerencsém van, nemrég mondta le egy kliense az időpontját, így hétvégére helyet tudott nekem szorítani.

Megérkeztem a megadott címhez. Megálltam azzal a céllal, hogy egy pillanat erejéig végigpásztázzam tekintetemmel a házat. Ütött-kopott volt, ráfért volna egy festés. A ház falait deszkák fedték, amikről le volt peregve a fehér festék. Két ajtóval is rendelkezett a ház. A jobb oldali a fodrászathoz tartozott, az üvegablakán ki volt akasztva a Nyitva tábla. A bal oldali bejárat minden bizonnyal a ház lakrészébe vezetett.

Még sok évvel ezelőtt a fodrászat helyén kisállatbolt állt, amit Mr. és Mrs. Houston vezetett. Egy idős házaspár voltak, akik pár évvel ezelőtt meghaltak. Mr. Houston rákkal küzdött, és miután eltávozott, pár hétre rá, Mrs. Houstont elvitte egy szívroham. Különös, amikor ilyen sztorikat hallok az idős párokról. Egyes emberek szerint létezik olyan, hogy bele lehet halni a megszakadt szívbe.

Mielőtt mélyebben is belementem volna bármiféle elemezgetésbe, elindultam a szalon fele. Benyitottam és első benyomásra semmi kifogásolnivalót nem vettem észre. Jóval kisebb ugyan a helyiség, mint Mr. Fletcheré, de tiszta és rendezett volt.

A jobbomon levő hölgy egy korosodó nő hajával ügyködött éppen, aztán felnézett egy pillanat erejéig.

– Szia! Fáradj be, nyugodtan! Helyezd kényelembe magad.

A meleg és barátságos hangja egyértelművé tette, hogy vele beszéltem a telefonon korábban. Tehát nem voltak alkalmazottai vagy segédje, úgy, mint Mr. Fletchernek vagy Mrs. Nolannek.

Eleget téve a kérésének, lehuppantam az egyik krémszínű fotelba és keresztbe raktam a lábam. A szalont kezdtem el jobban felvértezni. Nem sűrűn jártam ide, mikor kisállatokkal foglalatoskodtak, talán ezért se találtam bármiféle emlékeztetőt arról, hogy valaha kutyákat, macskákat és a játékait árultak itt. Ha még a külsőleg el is hanyagolták a házat, azért látszott, hogy a szalont rendbe tartották. A falakat frissen festett fehér festékkel fedték le, és több helyre lazacszínű selymet aggattak dekoráció gyanánt. Az egyik ajtóra is volt egy függönyszerűség aggatva, ami azt sejtette, hogy a ház lakrészébe vezetett.

Otthonosnak éreztem a helyet, olyan barátságosak. Mrs. Fletcher fodrászata az ellenkezője volt. Hideg színek, sok csillogó tárgy, amiből áradt a profizmus.