Rajongás az őrületig✓

8

– Én még sosem voltam lerészegedve – jelentette ki Olivia, mialatt hazafelé gyalogoltunk.

– Sosem? – kaptam fel a fejem meglepve. Illetve lefelé. Ő és Julie apró termetűek voltak, a vállamig érhettek maximum.

– Soha – mondta kurtán, mintha nem szívesen beszélne róla.

Éppen hazafele sétáltunk, mikor kaptam egy hívást Dannytől, aki péntek estéhez hívően, már egy buliban volt és a hallottak alapján elég jól érezte magát. Még nem részegedett le ájulásig, amúgy is korán volt ehhez, viszont jó úton járt ahhoz, hogy az legyen. Ez mi sem bizonyította jobban, mint a kép, amit küldött magáról. Elnevettem magam, mikor megláttam a képet. Éppen egy spicces pillanatát sikerült megörökítenie és el is küldenie nekem. Nem is tudom, hogy miért osztottam meg Oliviával, sőt azt sem, hogy miért mentem vele haza. Nekem a bulin kellett volna lennem, Dannyvel együtt, de valamiért nem fűlt hozzá a fogam.

Mikor megmutattam Oliviának ő is kacagásba tört ki, majd megkérdezte, hogy ez a péntek esti buli ivászat címen. Elmagyaráztam neki, hogy ez már amolyan rituálé a dover-foxcrofti fiataloknak. Leisszuk magunkat a sárga földig, hogy aztán ne emlékezzünk rá és aztán macskajajjal és hiányos emlékekkel ébredjünk az ágyunkba. Vagy egy idegen helyen. Olivia ekkor jegyezte meg azt, hogy ő még soha nem volt berúgva.

Ami teljességgel hihetetlen volt számomra. Hisz még Julie is –, aki Adam állítása szerint egy angyal – bevallotta, hogy tizenhat évesen, mikor is egyedül volt otthon, hirtelen megcsappant a családi borkészlet. Kapott némi letolást másnap érte, habár Julie próbálta letagadni, hogy nem ő volt.

– Hát ez jó – jegyeztem meg, majd szórakozottan felnéztem a csillagos, ámbár kissé felhős égre.

– Ne gúnyolódj!

– Nem gúnyolódtam. Csupán nehéz felfogni, hogy van olyan, aki kiskorúként nem esik át öntudatlan állapoton.

– Nem mindenkinek mozgatja meg a fantáziáját az ital – mormogta az orra alatt.

– Nem is kell. Elég meghúznod az üveget és az elintézi helyetted – feleltem halvány mosollyal.

– Nem attól él szerintem az ember igazán, ha ittas.

– Ó, dehogynem – elleneztem, majd beugrott a legutóbbi est mikor felöntöttem a garatra. Úgy egy hónapja történhetett, mikor is egy buliban vettem részt, nagyjából meg voltak az emlékképeim róla. Egy sörpongban vettem részt, amit csúnyán el is vesztettem a párommal együtt, aki egy dögös, nagy dudákkal rendelkező csaj volt. Legalább az vigasztalt, hogy ő vele szép pillanatokat élhettem át. Habár nem ismertem és a csókolózáson kívül nem jutottunk messzebbre. Valamint volt egy őrült ötletünk, mikor is, a hideg, őszies időben ruhástul beugrottunk a közeli patakba. Mire másnap felébredtem nem csak egy macskajajjal, hanem egy megfázással is gazdagodtam. De legalább jó buli volt.

– Lehet, hogy te így érzed, de akkor él igazán én szerintem az ember, mikor teljesen tudatosan éli át a pillanatait – térített vissza a valóságba Olivia.

– Uncsi ­­­­­­­– sóhajtottam egy nagyot a kijelentése hallatán.

– Nem lesz az, majd amikor rájössz, hogy nem csak jó hatással lehet az emberre – felelte Olivia olyan módon, hogy muszáj volt vetnem rá egy pillantást. Olyan komolysággal mondta mindezt, mintha pontosan tudná, hogy miről beszél. Valamiért az az érzésem támadt, hogy tudna többet is mesélni erről. És erre rá is akartam kérdezni, mikor is egy ismerős hang megállított minket.

– Hová a séta, fiatalember?

Mosoly jelent meg az arcomon mikor megláttam a hozzánk igyekvő Irmát, aki éppen az úttesten kelt át, miután meggyőződött arról, hogy nem jön egy kocsi sem.