The Half blood princess

Nincs olyan, hogy véletlen

A meglepettségtől hirtelen kiment a vér és az erő a lábaimból, majd összeestem. A halott varázsló most már tényleg és véglegesen halott volt. Csak ott feküdtem a hátamon és a holttestet néztem. Nem lehet velük végezni, még ártani sem lehet nekik! Egyedül a gyilkos átok az, ami fog rajtuk. Ez volt tehát Blackwood újabb csapdája.. ugyanis ahhoz a varázsigéhez nem kevés akaraterő és lélekjelenlét szükséges. Csak az használhatja, aki már ilyen szinten áll a mágia tanulásával, azaz már minimum 5 éve tanul itt... ez nagyon rossz hír. Eddig sem voltunk sokan, most még kevesebben leszünk harcképesek. A kissebbek csapdákat állíthatnak, amivel lelassítják őket, de másra nagyon nem tudjuk használni őket..

-Állj föl!- hallottam egy parancsoló hangot, majd egy sápadt kéz nyúlt felém, amit azonnal elfogadtam.

-Honnan tudtad?- kérdeztem a suli romos falait nézve. Az alak aki segített még mindig a hátam mögött állt. Hangja olyan érdes volt a hosszú és fárasztó csatározástól, hogy nem tudtam ráismerni.

-Csak ráhibáztam.- lódított egy vállrándítással. Ebből jöttem rá.. a stílusából. Megfordultam, hogy a szemébe nézhessek- Nézd... nem kellett volna sárvérűnek hívnom téged. Messze te vagy az egyik legjobb varázsló, akit ismerek. És..- csattant a kezem az arcán. A srác a fájó ponthoz kapott, majd meglepetten rám nézett. Egy pillanat alatt elmosolyodott- Oké.. ezt megérdemeltem.

-Lesz most egy kis időd... cáfolj rá!- hátat fordítottam neki és futásnak eredtem. Amennyire a szemem sarkából láttam, követett, de azért fenntartotta a látszatot, mintha ellenségek volnánk. Elértem a tanári kart, akik éppen egy védtelen elsős osztályt álltak körül, óvva őket, akik éppen rosszkor voltak rossz helyen.

-Partis Temporus!- rajzolt hatalmas tűzgyűrűt maguk köré Dumbledore. A mágusokat nem nagyon hatotta meg, a világ legnagyobb természetességével sétáltak bele a tűzbe. Az egy dolog, hogy egy arcizmuk sem rándult, de csak a ruha gyulladt meg rajtuk. Újabb érdekesség, meggyulladt, de nem égett el. Ez mondjuk pont nyert nekik annyi időt, hogy odaérjek hozzájuk.

-Menjen innen Amber! Nem fog rajtuk semmi!- figyelmeztetett McGalagony.

-Avada Kedavra!- kiáltottam, mire az egyik támadó holtan esett össze- Azt hiszem, kénytelenek leszünk ezt használni.

-De honnan tudta?- kérdezték majdnem egyszerre... néha nagyon shippelem őket. Gyakran vannak együtt, befejezik egymás mondatait, ugyanarra gondolnak, stb... na jó, ezt inkább hagyom. Aztán meg Dumbledore miatt úgysem működne... nem tetszik, amilyen irányt vett ez a gondolatmenet.

-Volt segítségem.- ziháltam a sok futástól. Épp maradt annyi időm, hogy hárítsak egy piros nyalábot- Mennem kell...

Futásnak eredtem. Magam sem igazán tudtam hogy merre, csak az számított, hogy el innen. A kastély égett, több fala leomlott a csata hevében. A levegő füsttől volt terhes és homályos, mintha egy gyengébb köd ereszkedett volna ránk. Bár lehet, hogy ez Blackwood újabb mesterkedése. Jut eszembe... hol a fenében van ő?
Egy sarokba szorított csapatot pillantottam meg, ezért arra indultam. Három hatodikos védett vagy nyolc másodikost. A sötét mágusok egyre szoruló gyűrűjébe úgy kerültem be, hogy a térdemen átcsúsztam az egyik lábai között. A harisnyám kiszakadt, utána a puszta térdemet horzsoltam le, de bent voltam. Magam mögé tereltem mindenkit, és az összes varázslóval végeztem. Megmondtam nekik, hogy vonuljanak vissza a várba, oda ahol még ép és bújjanak el. Akárhány rettegő diákot mentettem meg, mindet erre utasítottam.

Mikor egy varázslóval végeztem, nem láttam, hogy egy van még a hátam mögött is. Valószínű az egyik csak elterelés volt. Akárhogy is legyen, az életemet kétszer is Draconak köszönhettem, ugyanis megint ő segített ki. Épp mielőtt lelőhettek volna, megölte a támadómat. Amint meghallottam a hangját leplezetlen mosollyal fordultam felé. Odalépett hozzám és lenézett a szemembe, mert magasabb volt mint én. Így, egymást fürkészve tettünk meg egy fél kört, mikor csibészes mosollyal már ő is, megszólalt.

-Sikerült?- kérdezte egy picit közelebb hajolva.

-Mi is?- szemeim az ajkaira vándoroltak, bár ő ezzel is megelőzött.

-Rád cáfolnom.- még közelebb hajolt. Éreztem ahogy a karomat cirógatja a kezemet keresve. Le sem vette a szemét az ajkaimról.

-Az attól függ.- nyúltam a kezéért, ennyivel is segítve neki. Ujjainkat összefontuk.

-Pontosan mitől is?- na még néhány centi...

-Hogy most mit teszel.- lehunytam a szemeimet és vártam. Egy erős rántástól tértem magamhoz. Jobban körülnézve már láttam, hogy egy zöld nyaláb elől rántott el. Újra megmentette az életemet.

-Megmentettelek. Most örülsz?- nézett mélyen a szemembe. Fél. Ennyi az egész.

-Nem hiszlek el, Draco Malfoy. Egyszerűen hihetetlen, hogy annyit küzdöttél értem és még most is képtelen vagy megcsókolni. Csak egyszer nem nekem kéne...- na jó. Annyit mondhatok, hogy most nem nekem kellett kezdeményeznem.

És még azt is elárulhatom, hogy csata ide vagy oda, ilyen boldog, már régen nem voltam.