The Half blood princess

Csatasorba!

-Szerintem elég pihenőt adtam a seregemnek.- vicsorgott Osric, mikor valósággal kirobbant a sátrából.

Előrántotta pálcáját és egy rég elfeledett nyelven valamilyen varázsigét kezdett el mormolni. A földön előtte elkezdett örvényleni a por, föld, homok és a levegő fekete lett körülötte. Az ég beborult, ahogy egyre hangosabban kiáltotta a varázslatot. Pálcát tartó keze körkörösen mozgott, a homok lassan embermagasságú lett, majd egy alakot is elkezdett felvenni. Másik keze körül fekete füst gomolygott és mikor a poroszlop emberi alakot öltött, megragadta a homlokát és a fekete füst az emberbe szállt. Az alak fellélegzett és pirosasabb árnyalatot vett a bőre a benne keringő vér miatt, ebből pedig következik, hogy a szíve is elkezdett dobogni. Piton csak ámult és egy pillanatra átfutott az agyán, hogy elszökik Lilyvel és maguk mögött hagynak mindent... ahogy régen, még a Roxfortos éveik előtt tervezgették gyerekekként. Mikor az ember felvette az arcát, ez az álom szertefoszlott. James volt az. Szó nélkül elment mellette, egyik sem szólt egy rossz szót sem.

Amber gondterhelten nézett ki a Roxfort egyik nagy ablakán, azt várva, hogy mikor indul meg a támadás a suli ellen és.. végül ellene is. Néhány fekete alakot vett ki az iskolát körülvevő pajzs peremén. Erre nem számítottak.. a pajzs ugyanis csak a mágikus támadások ellen véd, viszont átsétálni könnyedén át lehet. Szinte minden harcképes diák az iskola udvarára vonult, már csak Amber hiányzott onnan, úgyhogy lassan elfordult a pajzson átkelő halott varázslóktól és a lépcső felé vette az irányt.

-Ideje azzá válni, akit a prófécia megígért...- sóhajtott, majd átverekedte magát a diákseregen, az élükre állva szembenézett velük és köztük a tanárokkal is- Féltek... ugyanazt a félelmet látom rajtatok, amit én is érzek most, de tudom, hogy erőt tudtok venni rajta, ahogy én is teszem most. Egy csapat halott varázslóval állunk szemben. Nem tudjuk kik ők, hogy mire képesek, de egyet igen: ők már eygyszer meghaltak! Ti még éltek! Őket már legyőzték egyszer! Titeket még nem! Tudassuk velük is, hogy ők már nem élnek.- egész klasszul sikerült a bíztató beszéd, mind a hatása, mind a hossza, ugyanis pont akkor ért elénk az első varázsló. Mardekáros. Wanda volt az. Neki nem szóltak a tervről. Sóbálvány átkot szórtam rá és pár diák bevitte egy védett folyosóra- A mardekárosokat nem öljük meg! Elkábítjuk! Előre!!

Itt vette kezdetét a csata. Zöld, fehér, piros és narancssárga színű varázslat-sugarak süvítettek a fejem fölött minden irányba. Mikor elhajoltam egy zöld (rögtön ölő átok) elől, az udvar kövére estem. Egy pillanatra volt időm fölnézni... körülöttem mindenhol pusztulást láttam. Az iskola falait nem egy találat tarkította, itt-ott beomlott és lyukat égettek rá, akkorát, hogy be lehetett látni egyes tantermekbe. Az ég sötét volt, de nem azért mert este van, hanem mert szürke felhők fedték a napot. A felhők mellett a levegő füsttől volt terhes, mert nem egy varázsló úgy döntött, hogy a tűz hatásos a "kis taknyosok" ellen. Többnyire mindenki követte, hogy a mardekárosokat nem bántjuk, viszont az ellenség nem akart fogyni. Harry segített fel a földről, miután elkábította Monstrót.

-Szedd össze magad! Nem hagyhatjuk, hogy a kiválasztott meghaljon.- mondta miután elrántott egy piros nyaláb elől.

-Igyekszem!- mentegetőztem, miközben hárítottam két átkot, megmentve Potter életét.

-Úgy vélem döntetlenre állunk.

-Ahogy szeretnéd!- majd eggyel közelebb lépett. Éreztem, ahogy finoman megfogja a kezeimet, majd  megláttam a szemeimet a szemüvegében. Lehet, hogy egyszer azonnal odahajoltam volna.. hogy miért? Talán, hogy bosszantsam Dracot. Nem jöttünk ki valami jól, mostanában. De most így a csata közben csak bámultam magam az üveglencsékben és egy pillanatra lelassult az idő.

Végre végig tudtam mindent gondolni. Draco sárvérűnek nevezett. De mkért tette? Félt. Félt hogy elveszíthet, mikor átkerültem a griffendélbe, mikor elmeséltem neki, hogy Potterékkal lógok. Féltékeny volt Harryre, hogy több figyelmet kap tőlem, mint ő, mert azért valljuk be, a nap magy részében velük voltam. Annyira szeretett, félt és féltett, hogy ez így szakadt ki belőle. Én meg túlreagáltam.
Bár rájöttem volna hamarabb!

-Ne haragudj...- keltettem fel Harryt azzal, hogy a mutatóujjamat az orrára helyeztem- De ez nem működött volna. Sajnálom, de vár már valaki más.

Elszaladtam. Most az egyszer szabadnak éreztem magam. Másra sem vágytam, csak hogy találkozzak Malfoyjal. Itt kell lennie valahol!

-Stupor!- lőttem egy halott varázslóra. Összeroskadt a becsapódástól, de nem értem el vele olyan nagy hatást, mint vártam- Stupor!- ismételtem meg határozottabban. Semmi sem történt most sem- Sectumsempra!- tettem még egy kétségbeesett kísérletet. Mély vágások keletkeztek rajta, amiből gyors ütemben kezdett vér szivárogni. Ahogy lecseppent volna, homokká változott, de a varázslót nem rázta meg, kitartóan közeledett. Egyszer csak egy váratlan varázsigét hallottam a hátam mögül.

-Avada Kedavra!- meghűlt a vér az ereimben.