Sors kormánya

8.Éj

A Hold erőteljes fénye vert fel álmomból,ahogy elfordultam a faltól.Már majdnem úgy világított,mintha a Nappal szeretett volna vetekedni,hiába az volt a fényforrása.Nem aludhattam túl sokat,talán csak valamivel többet mint egy órát,éppen eleget ahhoz,hogy teljesen kipihenjem magam a történtek után.Feljebb húztam a takarót magamon,próbálva védeni fedetlen bőrömet az éjszak hidegétől azalatt a temérdek meleg ruhadarab,és két vékony paplan alatt,ami alatt Niall gondosan eltemetett,nehogy véletlenül is fázzak.Nem mintha erre akkora szükség lett volna.Amíg ő mellettem volt,el is felejtkeztem róla,hogy ilyesmivel foglalkozzak...
Mellettem feküdt mikor felébredtem.Nem aludt,a fejtámlának döntött háttal ücsörgött,valamiféle levekkel a kezében,amiken szorgosan futtatta át a szemeit.Feltehetőleg jelentések voltak az embereitől.Képtelen voltam leolvasni az arcáról az érzelmeit,rezzenéstelen volt ahogy olvasta a sorokat,akárcsak egy igazi profi.Csak remélni mertem,hogy jó hírek álltak benne...
-...Oh... - hagyta el egy lágy,meglepett hang Niall ajkait,mikor közelebb bújtam hozzá.Nem öltözött fel,szinte rossz volt nézni,ahogy a takaró alól kilógó felsőteste teljesen ki volt szolgáltatva a hidegnek.De érthető volt.A vámpírokat csak a legextrémebb hőmérsékletek zavarják,és betegek sem lehetnek.-Minden rendben? - kérdezte csendesen,nem akarva felemelni a hangját,amivel megzavarhatná a kissé még mindig alvó,tompa érzékeim.
-Igen... - bólintottam,az combjára hajtva a fejem.-Csak közelebb akartam jönni... - motyogtam,mire a férfi halkan elkuncogta magát.
-Értem... - futtatta végig ujjait a hajamon nyugtatólag.-Próbálj visszaaludni.Tudom hogy végigaludtad a napot,de holnap minden energiádra szükséged lesz.
-Tudom... - értettem egyet.Nyilvánvalóan igaza volt.De ez nem jelentette hogy csak úgy parancsszóra tudtam is aludni.-Neked nem kellene pihenni? - néztem fel rá kíváncsian.
-Talán csak félig,de azért vámpír vagyok.Nincs szükségem annyi alvásra mint egy embernek - magyarázta,gyengéden cirógatva az arcom.-Arról nem is beszélve,hogy valakinek őrködnie kell.Nekem nincsenek személyi katonáim - jegyezte meg,mosolyt csalva az arcomra.Igen,ennek a ténynek sokkal jobban örültem mint kellett volna.Olyan jól esett kettesben lenni vele.Csak ő,és én.Semmi egyéb zavaró tényező...
-Az a 4 vámpír... - kezdtem.-Szerinted visszaérnek reggelig?
-Fogalmam sincs...Nagyon véletlenszerű hogy mikor érnek vissza az ilyen körútjaikról...
-Szóval kizárólag a szerencsén múlik minden...
-Tulajdonképpen.Bár őszintén,nem örülnék nekik ha mostanában jelennének meg.Nem mikor a gyönyörű kedvesem meztelenül fekszik mellettem - vigyorgott pimaszul,mielőtt óvatosan megemelte a fejem,hogy lehajolhasson a magasságomhoz egy csókért.Egy édes,érzelmekkel túláradó csókért.Szinte el sem mertem hinni hogy a valóságban voltam...Évek óta úgy képzeltem el,hogyha egy férfi ágyába kerülök,akkor azt a túlélés érdekében fogom megtenni.Azért,hogy a szánalmas,eseménytelen,ingertelen életem egy nappal meghosszabbítsam...Álomnak tűnt,hogy végül egy olyannal oszthattam meg ezt a pillanatot,akivel őszintén meg szerettem volna osztani.Akit teljes szívemből szerettem...Úgy féltem,hogy egyszer fel kell ébrednem ebből az álomból...-Tudod... - suttogta Niall,még mindig nem húzódva el teljesen.-Én...Már nagyon régen nem voltam ilyen boldog... - ismerte be.-Már egy hosszú ideje mást sem csinálok,csak próbálok egy teljesen céltalan,értelmetlen létezést fenntartani magamnak...Gondoltam már rá többször is,hogy mi lenne ha csak véget vetnék ennek az egésznek,hiszen úgyis csak vegetálok,alig tudtam fenntartani a szükségleteim mióta nem vagyok az Overlord palotaőre...Nem volt miért élnem,pláne azután,ami Mikával történt,úgy éreztem meg sem érdemlem hogy életben legyek azután amit tettem...Az egyik nagy indoka annak hogy elkezdtem a lázadásokat,hogy azt gondoltam,hogy ha már egyszer úgysincs semmi amiért megérné akárcsak egy nappal is többet élnem,akkor legalább valami hasznos közben haljak meg...Mondjuk egy embereket támogató csatában.Valamiben,ami végre nem kényszerítené emberek több ezreit rabszolga sorba.Ki tudja hányan vannak még olyanok,mint Mika,vagy te,esetleg még szerencsétlenebbek...Ez egy jó célnak tűnt,egy olyannak ami oszlathatná egy kissé a bűneim... - folytatta,hangját továbbra is csendesen tartva.-De aztán jöttél te...Mikor megláttalak a Keleti Gróf bálján egy pillanatig úgy éreztem hogy mindjárt elájulok...Azt hittem a nővéred tért vissza a sírból hogy kísértsen...Nem is sejtettem akkor még,hogy igazából csak az angyali húgát küldte,hogy segítsen nekem... - mondta,egy szelíd mosollyal az arcán.-Annyi mindent megváltoztattál...Nem csak megszabadítottál a bűntudattól,ami évek óta emésztett,hanem adtál egy célt az életre...Valami többet annál,mint egy harcban elesni,csak azért,hogy néhány évre rá teljesen feledésbe merüljön a nevem.Egy olyan célt,amiért minden nap érdemes felkelnem,és folytatnom.Amit meg akarok védeni minden rossztól,és aminek az egész kihasználatlan szívem szentelhetem...Elképzelni sem tudod hogy mennyire hálás vagyok azért,hogy aznap eljöttél arra a bálra.Ha akkor nem látlak meg sosem tökélem el,hogy kiderítem ki vagy,és hogy van-e bármi közöd mind ahhoz ami történt...Talán már itt se lennék,ha ez nem így történt volna... - csókolta meg a kézfejem ahogy a hangja kissé elcsuklott.Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe,valami,ami már réges-rég nem történt meg.Annyira meghatottak a szavai.Úgy örültem,hogy nem csak rám volt hatalmas hatással a kettőnk találkozása...
-Ugyanezt én is elmondhatnám... - töröltem le a könnyeim,mielőtt igazán sírva fakadhattam volna.-Ha te nem vagy,ha nem ismerem fel,hogy melletted lehetek önmagam,és mennyivel jobb önmagamnak lenni,mint Rhain elegáns palotájában marionett babát játszani,egy pár éven belül beleőrültem volna az eltemetett érzelmeibe,és emlékeimbe...Tudathasadás,skizofrénia...Ki tudja mi lett volna a vége ennek az éveken át tartó szerepjátéknak... - nyúltam fel,hogy megcirógathassam az arcát.Az ő szemei is könnyektől csillogtak,már-már a kicsordulással fenyegetve a férfit.-De ha valahogy meg is úszom ép elmével...Ki tudja hogy reagált volna a Nagyúr ha elkezdek megöregedni...Talán észhez tér,és eldob,vagy egyszerűen csak lecserél egy fiatalabbra...Akárhogy is,még ez az üres életem sem volt biztosítva,de ezt féltem beismerni magamnak...Túl gyáva voltam ahhoz hogy változtassak a dolgokon,így csak nem foglalkoztam ilyen gondolatokkal...Te adtál bátorságot a cselekvésre...Soha eszembe se jutott volna hogy megpróbáljam a kezembe venni végzetem,csak úsztam volna az árral,jártam volna az utat amit kiszabtak nekem...Nélküled néhány éven belül egy üres vázként hervadtam volna el a kényelmes palotai szobámban...Szavakba önteni sem tudom,hogy mennyivel jobban élvezem ezt a helyzetet annál a csicsás kastélynál... - próbáltam könnyíteni egy kicsit a hangulaton,ami úgy tűnt sikerült,mert egy halk kacaj volt a jutalmam Niall részéről,amit végül egy csókban fojtott el.Nem zavart a hideg,vagy a Hold fényessége többé.Béke,és szerelem volt az egyetlen,amit éreztem abban a pillanatban...
De ez nem tarthatott sokáig.A tündérmesének mindig sokkal hamarabb vége van,mint az ember szeretné...Niall hirtelen elhúzódott,ám mielőtt még rákérdezhettem volna a dologra,lecsittegett.Mozdulatlanul,néma csendben ültünk néhány pillanatig mielőtt Niall hirtelen káromkodott egy csendeset,és gyengéden letolt az öléből.
-Öltözködj.Gyorsan - mondta,azonnal magára rántva a nadrágját.
-Valami baj van? - kérdeztem,megrettenve,ahogy elvettem a ruhadarabokat,amiket a férfi szélsebességgel összekapkodott nekem.-Visszajöttek a bordély túrából?
-Oh,bárcsak... - morogta stresszesen.-De lovakkal mentek...Viszont én csak egyetlen ember gyalogos lépteit hallottam...Közelről...Alig lehet néhány méterre már a templomtól... - közölte Niall,nagyjából magára rángatva az ingét,és a csizmáját,csak annyit amennyi szükséges volt,hogy segíthessen nekem minél gyorsabban összeszedni magam.-Nyugodj meg.Minden rendben lesz - ígérte meg,mielőtt elém térdelt,hogy a remegő kezeimet kisegítve maga gombolja fel rám a blúzom.
-De-... - próbáltam ellenállni,tudva,hogy ugyanarra gondolunk.
-Minden rendben lesz - ismételte meg magát határozottan,ez alkalommal a szemeimbe nézve,hogy nyomatékosítsa szavait.-Egy pillanatig sem kell aggódnod.Csak maradj itt.Én majd megvédelek - szorította meg a kezeim egy pillanatra,mielőtt kapkodva kezdte felsegíteni rám a nadrágom.
-De hát... - igyekeztem összeszedni a gondolataim a nagy rohanás közepette.-Ha tényleg az akinek gondolom...Te nem leszel elég...
-Heaven,ne aggódj,rendben leszek.Szedtem már le nála keményebbeket is - jelentette ki teljes magabiztossággal.
-Te is tudod hogy nem így értem... - küszködtem fel a bakancsaim.-Nem miattad van itt... - mondtam ki az egyértelműt,ahogy feldobtam a vállaimra a pulóverem.Ám mielőtt Niallnak akárcsak lehetősége lett volna vitatkozni,a templom hatalmas,nehéz ajtajai jól hallhatólag kicsapódtak.A férfi megragadott egy tőrt az asztaláról,és már rohant is lefelé az öreg lépcsősoron,én pedig követtem,rögtön azután,hogy felcsatoltam a combomra azt a nagyon ismerős bőrszíjat...
Az apró kápolnában már messziről hallatszott valaki nehéz lihegése.Azt kívántam bár egy idegené lenne,egy tolvajé,banditáé,orgyilkosé,bármi jobb lett volna,mint az,akinek a hangját felismertem a szuszogásban...
-...Te mocskos szemétláda!!! - hallottam szinte már állatias kiabálást a bejárattól amikor Niall belekerült a behatoló látómezejébe.-Te undorító féreg,tudhattam volna hogy te vagy az egész mögött!!!Neked mindig mindent tönkre kell tenned!!! - ordította,és már láttam,ahogy Niall felemeli a fegyverét,készen a cselekvésre,ahogy végre mellé értem.Azonnal a betolakodó felé fordultam,és szinte éreztem,ahogy a szívem összeszorul a borzalomtól.Rhain volt az.Egy zilált kinézetű,félőrült tekintetű Rhain,aki bizonyosan annyira feldúlt volt,hogy még az sem fordult a fejében hogy fegyvert hozzon magával,hát még esetleg katonát,vagy bármiféle támogatást...Hát mégis bement a szobámba az éjszaka folyamán...
-...Mika... - ejtette ki a nővérem nevét nyugodtabban,engedve,hogy egy mosoly lassan elterüljön az arcán.A látványom elég volt ahhoz,hogy megnyugodjon...-Drága Mika...Annyira sajnálom hogy át kellett menned ezen...Őrt kellett volna állíttatnom a szobád elé...Még a gyönyörű hajad is tönkretette...Annyira sajnálom,hogy-...!
-Nagyúr,elég... - szakítottam félbe,ahogy lesütöttem a szemeim.Még a lélegzetét is hallottam megakadni a torkában.Sosem szóltam közbe amíg beszélt.Az engedelmes,illedelmes Mika sosem tett volna ilyesmit.-Nem rabolt el.Önként jöttem.
-...Tessék...? - kérdezett vissza értetlenül,mintha képtelen lett volna felfogni amit mondtam.Valószínűleg az is volt...-Megparancsolta,hogy ezt mondd,nem igaz?Ne aggódj,minden rendben,itt vagyok,már nem tud tenni sem-...
-Rhain,hagyd abba! - csattantam fel,ez alkalommal igazán lesokkolva.Megemeltem a hangom,a keresztnevén szólítottam,és még utasítani is próbáltam...Már nem féltem többé eltörni a maszkot.Sőt...Ez volt az amit el akartam érni.-Az én nevem nem Mika...Én Heaven vagyok...A húga...Ezt te is pontosan tudod... - néztem mélyen a szemeibe,remélve,hogy ezzel eljuttathatom az üzenetet.De csalódnom kellett.Csak hangosan felnevetett,mintha az élete legnagyobb viccét hallotta volna.
-Te mocskos rohadék... - intézte a szavait Niallnak,továbbra is kacarászva.-Mit tettél az én Angyalommal?!
-Rhain,nyugodj-! - próbáltam közbeavatkozni,sikertelenül.
-Innen látom a fogaid nyomát a nyakán! - mutogatott rám,mire automatikusan eltakartam az említett sebhelyet.-...És ez a szag...Még az ártatlanságát is megrontottad!!! - ordította torka szakadtából.-Hát persze hogy ilyeneket beszél!Stuport adtál neki,és megerőszakoltad az én drága Mikám!!!A szegény,gyenge,tiszta,érintetlen teste...Annyi ideje várok már,hogy végre ő is akarjon engem...És te elvetted tőlem... - lihegte,kifáradva a hisztériájában.Kiolvasni sem tudtam az érzelmeit a hangjából.Nem tudtam eldönteni,hogy szomorú,mérges,csalódott,vagy valami egészen más volt...Teljesen összefolyt...
-Csak hallgass meg-...
-Mégis milyen hülyeségekkel tömted tele a fejét?! - üvöltötte,teljesen ignorálva engem.De a félvér meg sem moccant,csak biztatólag megszorította a kezem.-Miért kell neked mindent elvenned tőlem?!Képtelen vagy anélkül élni az életed hogy tönkreteszed az enyémet?! - folytatta az őrjöngést,hiába nem kapott rá semmilyen reakciót.-Az egész gyerekkorom azzal töltöttem, hogy azt néztem hogy apám elhalmoz téged meg azt a ribancot figyelemmel!Fattyú létedre mindig is sokkal jobban érdekelted őt mint én valaha is tettem!Soha nem számítottam apámnak,csak amikor úgy használhatott mint egy bábot,amivel a családja megtarthatja a hatalmat!Szerinted én bármikor is Overlord akartam lenni?!Mégis miért érdekelne ez a mocskos kis ország?! - kezdett lassan felénk közeledni,továbbra is teljesen átlépve az ép elméje maradék kevéske határát is...-Visszafogadtalak a házba,adtam munkát,már majdnem meg is bocsájtottam mind azért a szenvedésért amit miattad végigéltem,erre mit csinálsz?!Újra tönkreteszel mindent,és elveszed tőlem a személyt,aki mindennél fontosabb volt számomra!Te mocskos,gusztustalan,gyomorforgató féreg-!
-És mégis ki volt ez a személy,akit elvettem? - szólt közbe Niall nyugodtan,azonnal megfagyasztva a másik férfit.Léptei megálltak,szavai elhaltak.Még a harcra készen álló karjait is leengedte.Szemei kerekek voltak mint a tányérok,szinte láttam bennük leforogni évek emlékeit...A 4 évét,amit hazugságban élt le...
-Ő...Ő volt... - mormogta Rhain,a fejéhez kapva.Hörgött,mormogott,sem emberhez,sem vámpírhoz nem méltó hangok hagyták el az ajkait.A haját tépte ahogy kiabált,az őrület szépen lassan teljesen átvéve a hatalmat még a csekélyke rész felett is,amit eddig képtelen volt.Akaratlanul is Niall mögé bújtam ahogy néztem a kitörését,ahogy ordítva a földre rogyott,látszólag teljesen megbolondulva az eltemetett emlékek újra felhánytorgatásától.Valószínűleg csak percek teltek el ahogy kénytelenek voltunk végignézni a teljes összetörését,de nekem óráknak tűntek.Hiába tudtam mennyire rettenetes személy Rhain,hogy mégis hány ember életét tette pokollá,majd vette el...Nem tudtam nem szánalmat érezni aziránt a megtört,gyászoló,menthetetlen lélek iránt,aki ott szenvedett a templom padlóján...
Ám lassan elcsendesedett.Elfogyott a levegő a tüdejéből,már ereje sem maradt kiabálni,vagy csak végre teljesen összezúzódott az elméje,nem tudtuk megmondani.Csak annyit tehettünk,hogy vártunk,míg végül újra motyogni kezdett valamit.Először halkan,kivehetetlenül,de fokozatosan hangosabban...
-...Megöllek... - mormogta.-...Rohadtul megöllek... - mondta egy kicsit hangosabban,lassan feltápászkodva.-KITÉPEM A TORKOD TE KIBASZOTT PATKÁNY!!! - ordította,mielőtt sebes léptekkel megindult Niall felé.A férfi azonnal felemelte a tőrét,készen rá hogy megvédje mindkettőnket bármi áron...Ám én ezt nem tudtam nézni...Nem engedhettem meg hogy Niall megölje.Hiszen ő még csak nem is gyűlölte az Overlordot.Semmi oka nem lett volna rá,hogy végezzen vele.Nem engedhettem,hogy újabb bűntudatot kelljen cipelnie...
Szinte reflexszerűen löktem el Rhaint abban a minutumban,hogy az egy méteres körzetünkbe ért.Nem volt túl nehéz...Nem amikor ennyire magán kívül volt...Fölé kerekedtem,és előkaptam a combomra erősített jól megbízható késem,és közvetlenül a mellkasához szorítottam.Egy egyenesen a szívbe mért csapást még egy vámpír sem élhet túl,nem számít mennyire erős vérvonalból valósi...De nem tettem meg.Csak lihegve vártam a következő lépését...Hogy megpróbáljon felém kerekedni,legurítani magáról,átharapni a nyakam,akármi...De meglepetésemre mozdulatlan maradt...Nem volt az a típus aki egy emberlánytól meghátrálna,tudta,hogy ha akarná,nem lennék ellenfél...Nem értettem mi történik.Félve néztem fel rá.Nem akartam a szemeibe nézni.Tudtam,hogy nem sajnálhatom meg.Nincs rá lehetőség.Számára már régóta nem volt kegyelem...
-...Szánalmas... - suttogta az alattam fekvő férfi,elérve,hogy akaratlanul is elkapjam a pillantását.A tekintete üres volt,érzéketlen,még dühöt,vagy szomorúságot sem tudtam felfedezni bennük.Mintha minden érzelmet gyökeresen kiirtottak volna a lelkéből.Már majdnem a magaméra emlékeztetett.Arra,ami visszanézett a tükörből 4 éven keresztül,amit végül legyőztem...Kivéve,hogy pontosan tudtam,hogy az Rhain esetében ez egy maradandó állapot volt...-Elvesztegettem 4 évet arra hogy tettettem,hogy a nő,akit szerettem nem halt meg...Undorító vagyok... - kacagott ridegen.-Majdnem tönkretettem a drága,kedves kishúgát is,aki annyira fontos volt számára...Az önzésem miatt,amiért nem akartam elengedni őt,képtelen voltam megvédeni az utolsó dolgot,ami érdekelte őt ezen a világon,amiért az életét adta... - sóhajtotta erőtlenül,ahogy felnézett rám.-Nem is értem hogy voltam képes meggyőzni magam arról hogy ő te vagy...Nem is hasonlítotok...
-Rhain,én-... - próbáltam közbeszólni,de nem engedte.
-Mika szemei sosem lehetnének ilyenek - folytatta rendületlenül.-Mindig olyan önzetlen volt,sosem érdekelte a saját jóléte,csak a szeretteié...Nem csoda hogy olyan hamar meghalt...Egy ilyen ember sosem élhet túl ebben a kegyetlen világban... - gondolkodott hangosan.-A te szemeid olyan makacsak,és önzőek,csak a saját javukra gondolnak...Annyi bennük az élni akarás...Egy hosszú jövő áll előtted,amit én majdnem elvettem tőled,Heaven - ejtette ki a nevem,én pedig éreztem,ahogy az egész testem kirázza a hideg.Sosem hittem volna,hogy egyszer idáig fogok jutni...Hogy Rhain Altonia elismerje az önálló létezésem,miközben én egy tőrt szorítok a mellkasához...-Nem kérem hogy bocsáss meg mindazért ami történt.Egyébként sem változtat semmin ha egyetlen embertől megbocsájtást kapok az ezrek közül,akiket valamilyen formában bántottam...Szóval... - nyúlt fel lassan,hogy ne lepjen meg.A kezei az enyémek köré fonta,megállítva a remegésen,és határozottan becélozta tökéletesen a szívét.
-...Mégis mit csinálsz...? - kérdeztem gyenge hangon.
-Azért adtam neked ezt a tőrt,hogy megvédd magad mindentől ami árt neked - magyarázta,egy szomorú mosollyal az arcán.-Több mint eleget ártottam neked az évek során ahhoz,hogy jogod legyen használni - jelentette ki egyszerűen.Akaratlanul is megpróbáltam elhátrálni tőle meglepetésemben,de a fogása elég szoros volt ahhoz,hogy ott tartson.-Gyerünk,Heaven.Állj bosszút mindazon dolgokért amiket veled,és a nővéreddel műveltem.Amiket a rabszolgalányokkal,vagy a halandó polgárokkal tettem.Végy elégtételt minden életért,amit kioltottam - kérte,elengedve a kezeim.Én pedig csak térdeltem felette,megfagyva.Azért könyörgött nekem,hogy öljem meg.Az Overlord,akit hosszú éveken át féltem,és akiben az egyetlen lehetséges túlélési utat láttam azt várta el tőlem,hogy végezzem ki őt...-Ha nem teszed meg,akkor megteszem helyetted én.Nekem ma mindenképpen véget ér az utam.Nincs miért tovább élnem,egyetlen napot sem.Szeretném újra látni Mikát... - mondta,már-már ábrándosan.Alig tudtam visszafogni a könnyeim.Minden ami történt az elmúlt 8 évben egy pillanatra feledésbe merült az elmémben.A fájdalom,a szenvedés,a rettenetes emlékek,minden.Csak azt láttam,hogy egy fiatal férfi,aki előtt ott volt az egész élete a halált vágyta.Az élet olyan kegyetlen volt hozzá,hogy többé nem látott más lehetőséget,csak a halált...És mivel nem tudtam neki jobbat ajánlani...Nem tudtam meggyógyítani...Nem tudtam eltüntetni a hosszú listáját a bűnöknek,amiket elkövetett...Ezért ezt a kívánságát teljesítenem kellett...
-...Rhain Nagyúr... - szólítottam meg tisztességesen,még egyszer,utoljára.Rám nézett,bele a szemeimbe.Hát még utolsó pillanataiban is engem kellett néznie...-Kérlek,add át üdvözletem a nővéremnek a túlvilágon... - ejtettem ki az utolsó kívánságom hozzá.Válaszképp újra keserű mosoly kúszott az arcára...
-Megbizonyosodom róla,hogy így teszek - ígérte meg habozás nélkül.Én pedig felemeltem a tőrt,hogy egy jól irányzott szúrásból kivégezhessem...
A világ elsötétedett egy időre.Nem láttam,nem hallottam,mintha elájultam volna.Csak akkor eszméltem fel,mikor megéreztem,ahogy Niall óvatosan felhúz a földről,hogy átöleljen,és megnyugtató dolgokat suttogjon nekem arról,hogy minden rendben van,helyesen cselekedtem,és nem kell bűntudatot éreznem semmiért.És ahogy Rhaint néztem a válla felett,azt vettem észre,hogy az arca annyira békés,és boldog,hogy ha nem látnám a mellkasából kiálló nyelet,és az alatta egyre növekvő vértócsát,azt hinném,hogy éppen a leggyönyörűbb álmot látja,amit ember csak el tud képzelni...

Nem tudtunk neki rendes temetést biztosítani.Még csak elásni sem volt idő.Azonnal pakolnunk kellett,és menekülni.Az Overlord meghalt,és nem volt utóda.Napok,talán csak órák kérdése volt,hogy kitörjön a háború a trónért.Addigra nekünk találnunk kellett egy biztonságos helyet.Nem értünk rá gyászolni...
-Szerencsétlen idióta... - mormogta Niall,ahogy Rhain holtteste fölé terítette egy rossz kabátját,mint egy utolsó,halottnak kijáró tisztelet megadása.A vékony anyagot pillanatok alatt átitta a vér,nagy,karmazsin foltot képezve a közepén.-Nem fog találkozni Mikával... - jegyezte meg,ahogy halott féltestvérét nézte.-...Mika a Mennyben van...Kétségem sincs felőle...De kizárt hogy az ő kárhozott lelke ne a Pokolba jutna...
-Te hiszel ezekben a dolgokban? - érdeklődtem,ahogy mellé léptem.Lecsatoltam a bőrszíjat a combomról,és ráhelyeztem a lefedett test mellkasára.Nem vettük ki a tőröm.Nem lett volna helyes.Az volt az utolsó dolog,ami érzelmileg Rhainhez kötött.Nála kellett hagynom...
-A templomban élés rád ragad egy idő után - rántotta meg a vállait.-Na,nincs időnk csevegni.Gyere,teszünk egy kört a városban,hátha összefutunk azokkal az idiótákkal - mondta,ahogy megfogta a kezem,hogy kivezessen a lovához.Ahogy fölsegített maga mögé,és elindultunk,csak azon tudtam gondolkozni,hogy mennyi minden történt az elmúlt alig néhány napban...Hogy mennyit változott az életem...Hogy teljesen feje tetejére állítottam mindent...Hogy vajon a testvérem büszke-e arra,akivé váltam...Többé nem függtem senkitől.Nem kellett senki engedélye ahhoz,hogy valamit megtehessek.Niall egyenlőként volt velem.Egy párként.Nem mint úr,és szolgája.Nem volt senki,aki elmondja,hogy mi legyen a következő lépés.Teljes volt a szabadságom.És ez elismerten megijesztett.Az ismeretlen mindig ijesztő.A nagy felelősség ijesztő.De készen álltam szembenézni ezzel a félelemmel.Elegem volt abból,hogy csak az anyósülésről figyeltem,ahogy valaki intézte az életem.A szüleim,a nővérem,Rhain...Mind a múlt.A jövőben nem engedem meg hogy bárki is egy akarat nélküli bábként kezeljen.Bárhová is vezessen az utunk Niallal,bármit is hozzon a jövő,majd támogatjuk egymást.Együtt mindent megoldunk.Mert a sorsod autójában nem az utas vagy.Hanem a vezető.Aki a saját tempójában halad,sem gyorsabban,sem lassabban,senki kedvéért sem vált sebességet ha nem látja helyesnek.Aki meghallgathatja mások tanácsát arról,hogy merre is kellene mennie,ha útelágazáshoz ér,de a végső döntés mégis az övé.Aki megválaszthatja,hogy kik kísérjék el őt a hosszú útján.Akinek a kezében van a sors kormánya.