Sors kormánya

1.Éj

Szemeim csak nehézkesen nyíltak fel.Súlyosnak érződtek.A végtagjaim is hasonlóan ólomsúlyúak voltak,szinte képtelen voltam a megmozdításukra.Erőtlennek,gyengének éreztem magam.Még szédelegtem is kissé,és a fejem is tompán sajgott,mintha valaki jó erősen fejbe vert volna.De pontosan tudtam,hogy semmi ilyesmi nem történt.Nem akkor ébredtem először hasonló állapotban...Elég gyakran előfordult az ilyesmi ha az ember olyan életet élt mint én.Szerencsésnek nevezhettem magam,amiért már annyiszor felkeltem ebből az állapotból.Ezt nem mondhatta el mindenki magáról...
-Végre felkeltél - szólított meg az a jól ismert hang,a hatalmas ágy túlsó széléről.-Jó sokáig tartott.Már kezdtem azt hinni hogy ez alkalommal végleg túllőttem a célon - néztek le rám Rhain aranyszín szemei.A szobájában voltam.Az éjszaka nyomai teljesen eltűntek,mintha az égvilágon semmi sem történt volna.Minden kifogástalanul a helyére került.Még ha sokáig is voltam kiütve a vérveszteség miatt,a kastély szolgálói akkor is emberfeletti teljesítményt vittek véghez.Nem hiába alsóbbrendű vámpírokat alkalmazott csak a háztartás...
-Mennyi ideig voltam öntudatlan? - pislogtam laposakat,csak lassan nyerve vissza a kontrollt a testem felett.
-Nagyjából 12 órát - felelte őszintén.
-Oh... - hökkentem meg egy kissé magam is.Általában csak 2-3 órára ütött ki...Talán elkezdtem gyengülni...-Őszintén sajnálom hogy ennyi problémát okoztam... - kíséreltem meg a felülést.Igaz sikerült a művelet,de azonnal neki kellett támasztanom a hátam az ágy támlájának,nehogy visszazuhanjak az előző pozíciómba.
-Ne heveskedj - szólt rám a férfi.-Tényleg sok vért szívtam ki.Még gyenge vagy.
-Igen...Bocsánat... - masszíroztam meg a halántékaim óvatosan.-...Rhain Nagyúr...Mi a helyzet vele? - pillantottam meg az ágy mellett egy meztelen,eszméletlen lányt.
-Ah,vele ne is foglalkozz - legyintett,felhúzva az egyik lábát a bútorra.-Csak arra gondoltam szórakozok még egy kicsit,mielőtt nekikezdek a teendőimnek - pillantott a sötétítőkkel fedett ablak felé egy szadista vigyorral az ajkain.-Nem igazán lesz szabadidőm az elkövetkezendő napokban,így gondoltam még utoljára kihasználom a helyzetet...És az ő társaságát élveztem a legjobban a hölgyek közül...
-Nemrégiben érkezett,ha nem tévedek...-mértem végig a testet.Gyönyörű,hosszú szőke haj,hibátlan,világos bőr,amin a vad éjszakai nyomai már éppen elkezdtek meglátszani lila foltok formájában...Alakja mint egy modellé,formás csípő,karcsú derék,és telt keblek...Tényleg a legjobb játékszerek közé tartozott.Biztos vagyok benne,hogy különösen sokat fizetett érte a Nagyúr...Bár azt is el tudtam képzelni,hogy a három nagy hatalmú halandócsalád gyermeke,és csak elraboltatták...Nem ez lett volna az első alkalom.Nagy hatalmúnak hívtuk őket,mivel ők irányították a megmaradt halandók életét...De a vámpírokkal még ők sem dacolhattak...
-Igen - bólintott egyetértően.-Még nem ment el teljesen az esze.De pont ez benne a szórakoztató...
-És,megérdeklődhetem hogy mire várakozol? - emeltem lassan a tekintetem a gazdámra.-Elintézhetnéd a dolgot most is,mikor eszméletlen...
-Mika,te ehhez nem értesz... - rázta meg a fejét unottan,mielőtt a lányra nézett,megnyalva az ajkait.-Sokkal élvezetesebb mikor ébren van.Az elméje még ellenáll,de a teste már képtelen megtagadni engem...Mást mond,mint amit tenni akar...Nem akar behódolni nekem,de közben már rég az akaratom alá hajtottam... - magyarázta,éhes szemekkel méregetve a szépséget.-Hah...Mindig imádom betörni az újakat...
-Értem... - feleltem érzelemmentesen.Bőven volt már időm,hogy hozzászokjak Rhain viselkedéséhez.Ő még mindig nem volt a legkegyetlenebb a nemesek között...Sok mindent el lehetett hallani a másik házaktól jött szolgálóktól...Többet is,mint szerettem volna...
-Jut is eszembe.Mika - kérte újra a teljes figyelmem.-Ma este hivatalos vagyok egy bankettra.Természetesen magammal szándékozlak vinni,ahogy azt általában tenni szoktam.
-Értettem - hajtottam le a fejem lágyan,fogadva a parancsot.-Kiválasztottad már számomra a ruhát?
-Azt akarom,hogy te válassz egyet magadnak.Egész biztos vagyok benne,hogy már megtanultad,milyen a megfelelő öltözet egy ilyen alkalomra - masszírozta meg a tarkóját,kissé fáradtan.-Régen láttalak már olyan ruhákban,amiket azért hordasz,mert tetszenek.Kíváncsi vagyok.
-Lekötelezel... - továbbra sem emelve fel a fejem,alázatom jeléül.Egészen addig ebben a pozícióban maradtam,míg a férfi meg nem fogta az állam,hogy szemkontaktust vehessen fel velem.
-Ez nagyon szarkasztikusan hangzott... - jegyezte meg összehúzott szemöldökkel.
-Elnézést kérek... - lepődtem meg egy kissé szavain.-Egyáltalán nem állt szándékomban szarkazmust használni.Tényleg hálás vagyok...Elvégre a többi lánynak ugyanolyan fehér ruhája van,én pedig nemcsak hogy rengeteg gyönyörű holmit kapok,de kedvemre válogathatok közöttük...Tényleg örülök neki.Ez több mint amit valaha is-... - győzködtem,mire félbeszakított.
-Nem kell magyarázkodnod...Elégedetlen vagy valamivel? - tűrte el az egyik sötétbarna tincsem a fülem mögé,ujjaival lassan végigsimítva a fürtön.-Újabban kevesebb időt töltünk együtt,mivel megszaporodtak a teendőim...Kevesled a figyelmem?Mert ha igen,akkor ezen könnyen változtathatunk... - mosolyodott el szemtelenül,ledöntve engem az ágyra,hogy fölém magasodhasson.-Szívesen adok neked annyi figyelmet,amennyit csak óhajtasz... - simította meg a combom.
-Biztosíthatlak róla Rhain Nagyúr,hogy semmi ilyesmiről nincs szó - mondtam,ki nem billenve az egyensúlyomból.Tőle nem volt szokatlan az ilyesmi...De  sosem tett velem semmi olyat,amit a többi lánnyal szokott...Csupán szórakozásból szekált.Ő már csak ilyen volt...
-Akkor miért vágsz mindig ilyen komor képet? - hajtotta a homlokát az enyémnek.-Boldogtalan vagy,igaz? - suttogta.
-Egészen biztos vagyok benne,hogy egy magamfajta számára nem létezik annál kellemesebb helyzet,mint amilyenben jelenleg vagyok - válaszoltam határozottan.
-Már hogy alattam? - érdeklődött halvány vigyorral az arcán.Kellett vennem egy mély levegőt,nehogy bármi inzultálóval feleljek.Az utolsó dolog amire szükségem volt az az,hogy kivívjam a haragját...Hiába volt egy narcisztikus idióta,akkor is a kezében tartotta az életem...
-Az életkörülményeimre céloztam - mondtam végül higgadtan.-Még ha nem is vagyok tökéletesen boldog,ebben a világban a legtöbb emberi lény számára még az sem lehetséges,ami számomra igen,így mindenképpen elégedett vagyok.
-Így lenne? - várt egy utolsó megerősítésre,amit egy apró bólintás formájában meg is adtam neki.-Akkor jó - mosolyodott el lágyan,majd nyomott egy gyors csókot az ajkaimra,és elhúzódott tőlem.
-Köszönöm megértését - követtem a példáját,felemelkedve az ágyról.
-Szerzek gyógyszert a vérszegénységedre,jó? - indult az ajtó felé.-Addig várj meg itt.
-Értettem - húztam magamra az időközben legyűrt takarót.Amint megkapta válaszom,Rhain elhagyta a szobát.Egy darabig hallottam lépteinek hangját,de hamar elhaltak.Elég nagy házról beszéltünk,és két szinttel lejjebb volt a labor...A labor,ahol azokat a fura tablettákat...A Stupor tablettákat is gyártották...Amik minden adaggal egyre ködösebbé tették az alany elméjét,és egyre inkább emelték a libidóját,míg végül eszét nem vesztette,és csak az étvágyának csillapítására volt képes gondolni...Nem lehetett őket nyíltan árusítani,mivel hivatalosan az emberek sosem lettek rabszolga sorba taszítva,de természetesen nyílt titok volt hogy a vámpírok milyen kísérleteket végeztek,és senki nem tett a dolog ellen semmit.Ebből kifolyólag nem akadályozta semmi azt,hogy a magasabb rangúak a kastélyaik laborjában gyártsák őket.Ez már csak így ment...De a sok rossz dolog között találtak fel jó dolgokat is.Nagyon hatásos gyógyszereik voltak szinte az összes betegségre.Bár ezeket is általában csak a legkedveltebb szolgáikon használták...Az egyszerű,szegény nép sosem tudott volna hozzájuk férni...
Hirtelen egy erős szorítást éreztem a csuklómon.Automatikusan elrántottam a kezem,és az egész testemmel igyekeztem hátrálni,de nem tudtam lerázni magamról a fogást.Az ágy mellett a szőke lány térdelt,ujjai görcsösen fonódtak a karom köré.Nem tudtam mikor ébredhetett fel,de egészen biztos,hogy már egy jó ideje fent lehetett,és csak arra várt hogy Rhain eltűnjön a színről.Smaragdzöld szemei megteltek könnyekkel,tekintete rettegésben úszott,láttatni engedve azt a bizonyos bimbózó tébolyt,ami a többi lányban már kivirágzott...Az egész teste remegett,annyira,hogy valószínűleg képtelen lett volna ráállni a lábaira.Mintha csak egy újszülött kis bárányt láttam volna,aki rettegett a közelben járó farkastól...
-Kérlek... - könyörögte erőtlen,elcsukló hangon.Nem tudtam eldönteni,hogy a sírás fojtotta el a hangját,vagy az éjszaka volt túl sok a számára.Talán mindkettő.Több mint valószínű volt,hogy hallotta a Nagyúr terveit a sorsával kapcsolatban,és nem éppen találta őket a fogára valónak...Ezért tőlem várt segítséget.Bennem látta meg a reményt.Azt gondolhatta,hogy mivel Rhain megbízik bennem,én segíthetnék neki megszökni ebből a Pokolból...Hogy én lehetnék az ő jegye a szabadságba...