Sors kormánya

Mielőtt a nap lement

A telihold sápatag fénye félhomályba borította,és teljesen elnémította az amúgy sem kifejezetten zajos környező világot.A csillagok halvány világossága teljesen eltörpült az erőteljes fehér fény mellett.A környező erdő fái fenyegetően magasodtak az ég felé,mintha csak azt sugallnák,hogy ha egyszer elveszel a rengetegben,sosem jutsz ki élve...Nem arról volt szó,hogy az erdő olyan sűrű lett volna,hogy lehetetlen lenne kitalálni...Csak mire esetleg eljutnál a kitalálásig,a vadállatok már rég gondoskodtak róla hogy az erdőben maradj...Az útra nem láthattam rá,de egészen biztos voltam benne,hogy ebben az órában már egy lélek sem jár a környéken.A legalább 3 méter magas kerítés hegyes végei éles kardokként meredtek felfelé,megmutatva,milyen tökéletesek is lennének rá,hogy keresztülszúrjanak egy ügyetlen betolakodót,vagy szökevényt.A kertben már csak alig-alig volt mozgolódás,még a szolgálók is inkább már bent tevékenykedtek.Minden teljesen megnyugodni látszott.Az éjszaka,mint egy szigorú anya minden élőlényt aludni küldött,és ők kérdés nélkül engedelmeskedtek ennek az akaratának.Vagy legalábbis a legtöbbjük...
Ugyanis vannak teremtmények,akik ellentmondtak a sötétség pihenésre szólító hangjának.Ők ebben a napszakban vannak igazán elemükben.Most indulnak vadászatra,szórakozni,vagy elintézni egyéb teendőiket.Legyen szó bagolyról,denevérről,vagy szentjánosbogárról,mindegyikük a nap sugaraitól elbújva,a sötétség oltalma alatt teszi a dolgát.Ám a jól ismert éjjeli állatok mellett van még egy faj,aki még csak nem régen bújt elő az ágyából,hogy eleget tegyen a vágyainak...
Hátam és fejem az ablak keretének döntve,egyik lábam a mellkasomhoz húztam,míg a másikat a földre lógattam,meztelen lábujjaim hegyével érintve a minőségi,puha,vörös szőnyeget.Ujjaim között hanyagul egy üveg poharat tartottam,amiből a borral felkevert vörös áfonya lét kortyolgattam.Már legalább a negyedik pohárnál tartottam.Testemen kellemes zsibbadtság lett úrrá az alkohol hatására.Elunva a kinti táj bámulását,semleges tekintettel néztem végig a félhomályban úszó szobán,amelynek az ablakában ücsörögtem.A földön,és az ágyban kéjvágytól félőrült hiányos öltözetű,vagy teljesen meztelen lányok válogatott sokasága kúszott-mászott.Legalább tízen voltak,de hogy őszinte legyek már nem állt szándékomban erőt fecsérelni a megszámolásukra.A dolog nem tartozott rám,és igazából már tényleg nem is érdekelt hányan voltak.Némelyikük szemét fekete kendő takarta el,némelyikük csuklóit és bokáit kényelmetlen,durva kötelek ragasztották egymáshoz,némelyikük pedig valamiféle "játék" használatára volt kényszerítve,de akadt olyan is,akinek mindháromból jutott osztályrészül.Eleinte még rémesnek,és elrettentőnek találtam hogy mindezek ellenére mégis milyen epekedő,szenvedélyes szemekkel néztek a szobában tartózkodó egyetlen férfira,de hamar megtanultam,hogy ebben a világban az összes szex-rabszolga előbb vagy utóbb erre a sorsra jut,és semmit nem tehetek ennek meggátlásának érdekében.Pláne mert nem egy lány jött a kastélyba önként...El kell ismerjem,még kissé érdekesnek is tartottam,hogy egy ilyen egyszerű,ösztönös dolog,mint a vágy milyen könnyedén képes állatot csinálni az emberekből.Egészen nap másra sem tudnak gondolni,csak hogy őket válassza aznap estére a Nagyúr...Teljesen eszüket vesztették.Minden méltóságukat,és emberségüket eldobták,és csupán egy dologra alkalmasak.Már a szajha kifejezést sem érdemlik meg.Mindez egyetlen férfi,és néhány darab tabletta miatt...
A szobát élvezet,és fájdalom hangjai töltötték meg.Nyögések,melyek közül már talán túl sokat is megtanultam felismerni.Kiáltások,könyörgések többért,vagy hogy végre nekik is jusson egy kis gyönyör.Hörgések,fojtott szavak,amiket vagy a férfi ujjai,vagy a szoros nyakörvek okoztak.A vér,és az izzadság szaga változatos parfümökkel keveredett össze a levegőben,fullasztó egyveleget alkotva.A férfi neve annyi,meg annyi különböző hangon,és annyi meg annyi ember szájából hangzott el,hogy kezdtem belebetegedni.Úgy habzsolta a nőket,mintha nem lenne holnap...Szépen,sorjában,egyiket a másik után,semmit sem elkapkodva.Étlapja szinte végtelen,háztartása tele van különböző rangú,etnikai,alkatú,haj-és szemszínű lányokkal,akik közül kedvére falatozhatott...Szinte megfulladt a saját vágyaiban.Egy átlag ember már függőségnek nevezte volna amit művelt.Nem,ez már azon is túlmutatott.De számára ez volt a normális.Ugyanaz,amit a többi is csinált.Ez is megmutatta,hogy mennyire összeegyeztethetetlenek a világok amiben éltünk...Ők és mi...Túlságosan is mások voltunk...Ezért is voltam ott,ahol voltam...
-Mika~... - szólított meg azon a mézédes,csábító hangján.Ráemeltem a tekintetem.Átlagosnál kicsit hosszabb,hullámos fekete hajából elveszett a kék szalag,amivel összefogta tincseit egy apró copfba,így teljesen összekócolódtak.Halványsárga,veszélyes csillogással telt,éhes szemei engem fürkésztek,készen arra,hogy felfalhassanak.Fekete nadrágja jól láthatólag csupán egy pár másodperce kerülhetett rá,még a begombolásra sem pazarolt időt.Ajkai kihívó,predátori mosolyra húzódtak,szája szélén vér csordogált,egészen az álláig,ahonnan lassan a hófehér mellkasára csöppent...Egy dolog még nekem is kétségbevonhatatlan volt.Ez pedig az,hogy ha nem ismerném a valódi természetét,hanem csak valahol összefutnék vele az utcán,lehet hogy hagynám neki hogy azt tegyen velem amit akar.A külseje önmagában szinte ellenállhatatlan,ez egy tagadhatatlan tény.Csak mint a legtöbb fajtársának...Talán emiatt is vannak most ők a tápláléklánc csúcsán.Ezért nem is próbálnak harcolni ellenük az emberek.Elbűvölik őket,mielőtt bármit is tehetnének...
-Kettejükkel egészen biztos hogy végeztél...-mértem végig a padlón fekvő,ájult lányok,és a körülöttük lassan növekvő vértócsák állapotát,miközben lassan felemelkedtem az ablakpárkányból.-...És még mindig nem vagy elégedett,Rhain Nagyúr? - álltam meg közvetlenül a férfi előtt,teljesen átengedve a testem az akaratának.
-Ezek még előételnek is kevesek voltak... - ültetett a férfi magával szemben az ölébe.-A mocskos vérük sosem tudna engem kielégíteni...Ezért használom a testüket más vágyaim csillapítására.Nagyon hasznosak tudnak ám lenni,főleg ilyenkor,telihold idején - vigyorodott el gonoszul,kézfejével lassan letörölve az álláról a előző áldozatainak hátramaradt vérét.-De te is pontosan tudod,hogy te vagy az egyetlen,akinek a vére képes oltani a szomjam,Mika... - suttogta a nyakamba,miközben a hajamért nyúlt.Egy tincsem végére csókot lehelt,mielőtt félretűrte volna,hogy megóvja az összekoszolódástól.A szemeim rutinosan lehunytam,amint megéreztem a,hogy a nyelvét végighúzza a bőrömön,várva arra a jól ismert,szinte már megnyugtató fájdalomra,amelyik biztosítja számomra az életben maradást...A vámpír agyarak bőrömbe süllyedésének fájdalmát...A szürcsölés,és a nyelés hangját...Rhain Nagyúr elégedett nyögéseit...Ez mind egy biztosíték számomra,hogy egy héttel tovább tarthat a szánalmas létezésem...Nem érdekel milyen gyáva vagyok,vagy hogy mennyire kell behódolnom egy kéjsóvár,vérszomjas,önző,kegyetlen vámpír akaratának,ha ez azt jelentette hogy megtarthatom az életem.Elvégre ez a világ már csak így működik...Az emberek már évtizedek óta nem csúcsragadozók...És pont emiatt úgy kell élnünk,ahogy az prédától elvárható...Különben a ragadozók eltipornak minket...Jobban tudom ezt bárkinél...