A Tattooed Little Fox

I'm not keen on pirates

Steve a nappaliban várt ránk.
-A többiek előrementek a tárgyalóba. Tony épp megszerzi a papírokat. - Elgondolkodott. - Vagyis inkább valaki mással szerezteti meg.
Egy pillanatra elmosolyodtam. Ez Starkra vallott volna. Az idegesség azonban hamar elfogott.
Nem szerettem ideges lenni. Mindig felcsavarodott a gyomrom, és rendszeresen tikkelt a szemem, és egyszer még egy ujjam is eltörtem...
És állandóan teljességgel lényegtelen információkkal traktáltam az embereket.
A liftben egész végig magam elé bámultam, és a lábammal doboltam. Nem figyeltem, hányadik emeletre megyünk, de mikor kiléptünk a kabinból, ismerős folyosón találtam magam. Csupasz talpam ugyanazt a csempét tapodta, mint egy héttel ezelőtt.
A tárgyalóban mindenki ott volt, ám most mintha pár székkel több lett volna a szobában.
Steve az asztal ablak felőli főjéhez kísért. Egy nagy halom papír állt ott, a stóc tetején egy tollal. Remegő kézzel ültem le. Steve bátorítóan rám kacsintott, majd ő is helyet foglalt.
Tony előtt egy jóval kisebb kupac lap hevert. Mikor elhelyezkedtem, felkapta saját tollát, és kézbe vette az első papírt.
-Szóóóval... - átnyújtotta a papírt és tollat a mellette ülő Natashának. - Először is kell egy nyilatkozat, amit minden ittlakónak alá kell írnia, hogy igen, tudják, hogy veled laknak, és nekik ez teljesen rendben van. Talán probléma lenne, hogy mivel nincs itt mindenki, akinek alá kell firkálnia ezt a papírt, ezért nem teljesen érvényes, de Fury egyhetes határideje a mi malmunkra hajtja a vizet. - Újabb lapokat emelt fel. - Ezek a személyes adataid. Kódnév, ami neked még nincs, fizikum, külső, az erőd hozzávetőleges leírása, lakcím, név, anyja neve, blablabla. - Belelapozott a papírokba, miközben a lakhatási engedélyem körbejárt. Tony hitetlenkedve nevetett fel.
-Ki ne mondd hangosan - figyelmeztettem.
-De hát...
-Cas. Nem véletlenül hívatom így magam.
Stark csak tovább kuncogott, és átadta nekem a papírokat. Végigfutottam őket, és kifejezetten pontos adatokat találtam. Az eltűnésem idejét - megközelítőleg percre pontosan. Hogy mennyi ideig voltam ADHD gyanús - másfél év. Hogy hányszor voltam kórházban - kétszer, mindkétszer bordám sérült. A házfalak kemények. S persze a teljes nevem, habár nem tudom, mit vártam. Ez volt a legnyilvánosabb információ mind közül.
Pietro kíváncsiak leskelődött, de fél kézzel az arca felé legyintettem, és gyorsan aláírtam a papírt, majd visszaadtam Tonynak.
-Ne már! Miért nem mondod meg az igazi neved? - nyafogott.
-Ha téged mandragórának hívnának, büszkélkednél vele?
-Mandragórának hívnak? - Hitetlen sóhajjal forgattam meg a szemem, és hagytam Pietrot a francba.
-Kell egy nyilatkozat arról, hogy egyrészt te elfogadod, hogy Bosszúálló leszel, és másrészt, hogy a többiek is elfogadják, hogy Bosszúálló leszel. - Újabb papírt adott körbe. - A kupacodban van egy kellemetlenül hosszú lista az ezzel járó korlátokról és kötelességekről, de szerencsére a nagy része evidens. Ahelyett, hogy megölnéd a nagymamát, leszeded a fáról.
-Miért lenne a nagymama a fán? - fordult Clint Tony felé. Ő csak megvonta a vállát, és folytatta.
- Fusd át, ha gondolod, és ne felejtsd el a végén aláírni. - Belelapoztam a papírhalmomba. Durván húsz oldalnak tűnt.
-Megvan az estimesém - dörmögtem.
-Aztán van itt még... - Tonyt az ajtónyitódás szakította félbe. Mind a belépő fickóra pillantottunk.
-Nick! Kedves barárunk! Foglaljon helyet! - Stark hangjából nehéz volt nem kihallani a gúnyt.
-Maga csak ne pattogjon, Stark! Örüljön, hogy nem nézek sűrűbben a körmére.
-Intézze el gyorsan, Fury - Steve ellenségessége egyszerre tett óvatossá, és melengette meg a szívem. Szóval ez a bőrszerkós néger kalóz a híres-nevezetes Fury.
-Nyugalom kapitány! Miss Barrhenhez jöttem. - Szentül hiszem, hogy jónéhány pszichológus lenyűgözőnek találná, ehhez hasonló helyzetekben milyen gyorsan fordul a félelmem dacba. Most is hűvös pillantással szegtem fel az állam, ahogy Furyra néztem. Ő teljesen kifejezéstelen arccal nézett vissza rám. - Miss Barrhen, önt a Tanács egy jelen pillanatban még jelentéktelen veszélyforrásnak nyilvánította. Amennyiben a képességei fejlesztését ellenőrzött körülmények között végzi, továbbá adott esetben a Bosszúállók rendelkezésére bocsátja, szabadon távozhat, és nem köteles se bizonyos se bizonytalan időközönként jelentkeznie egy S.H.I.E.L.D.- bázison, vagy akár a Bosszúálló Toronyban. Természetesen a képességeit nem használhatja bűntényekben való semmiféle részvételben, vagy egy, mutánsoknak fenntartott fegyházba kerülhet. - Ritkán lát az ember olyan mértékben bíráló szemet, mit az övé. Erősen kételkedtem benne, hogy akármelyikünkért is bekapna egy golyót, ha arról lenne szó (esetleg önös érdekből; azt kinéztem belőle). - Ha pedig úgy dönt, csatlakozik a Bosszúállókhoz.... Mr Stark majd elkalauzolja.
Kimérten bólintottam. Rideg tekintettel még egyszer végigmért, majd szó nélkül távozott.
Szívesen a hátához vágtam volna egy paradicsomot.
-Ez meglepően gyorsan ment - dünnyögte Natasha.
-Valószínűleg mostanában jobban a "körmünkre néz" majd. - Tony tovább lapozgatta a papírjait.
-Úgy érted, rajtunk tartja a fél szemét? - Kérdeztem egy félmosollyal.
-Úúúúúú - Pietro pacsira nyújtotta a kezét. Diadalittas vigyorral csaptam bele.
-Na de gyerekek, nem illik más embert a fogyatékossága miatt csúfolni - mondta Clint, alig bírva elfojtani a mosolyát.
-Nem nem, én csak a szemkötőjére tettem megjegyzést - emeltem fel a mutatóujjam figyelmeztetően. - Egy szóval sem mondtam, hogy csak egy szeme lenne, pusztán arra a következtetésre jutottam, hogy a szemfedő miatt csak az egyik szemével tud figyelni minket.
Clint csak a fejét csóválta. - Ha mégse állnál Bosszúállónak, feltétlenül gondolkodj el az ügyvédségen.
-Meglesz.
-Cas kedves, folytathatjuk a papírmunkát? Még elég sok van hátra - Tony halványan mosolyogva pörgette a tollát a kezében.
-Persze - fordultam én is a papírhalmom felé.

<•-•>

Két óra firkálás, olvasgatás és papíradogatás után fáradtan léptünk ki a tárgyalóból. A lifteknél kettéváltunk, mert mind nem fértünk volna be egy fülkébe. Pietro, mondván, hogy megártott neki a sok üldögélés, úgy döntött, lépcsőzik.
Nem tette jól.
Mikor kiléptünk a liftből, a fiú nem volt sehol. Wanda kijelentette, hogy ő aztán biztos nem fog főzni, szóval Bruce rendelt pizzát. Épp, mikor letette a telefont, jött be a nappaliba egy káromkodó és vérző arcú Pietro.
-Veled mégis mi történt? - nézett rá egyszerre aggódva és gyanakodva Wanda.
- Nem vettem észre, hogy frissen mosták azt a kurva lépcsőt! - Kissé akadozva járt, nyilván nem csak az arcát ütötte meg. - Megyek és szerzek egy rohadt ragtapaszt erre a tetves sebre!
Felkuncogtam. - Pietro Maxomiff, aki csatát veszett egy lépcsőfokkal szemben? - Kaptam egy erősen szúrós pillantást.
-Ha ilyen vicces kedvedben vagy, jöhetsz is.
Felpattantam a fotelemből (esküszöm, első dolgom lesz belehímezni a nevem, hogy hivatalossá tegyem). - A sebesülteknek bármit!
Pietro csak mogorván tovacsoszogott. Kivártam, majd megszólaltam. - Nem a kórházi szintre kéne mennünk? - A fiú megtorpant, és ha lehet, még lejjebb ejtette a vállát. Lassan felém fordult. A vér épp csak nem csöppent le az álláról.
-Na gyere - fogtam meg a karját s húztam a liftek felé, nem törődve a grimaszával. - Ha szerencsés vagy, elfertőződik, és elveszted az egyik szemed, és majd összebandázhatsz Furyval.
- Valójában, akkor a fél arcát is le kéne szedni - szúrta közbe Bruce.
-Még jobb. Nincs egy ilyen DC-s karakter? Akinek csak fél arca van? Tuti nyernél vele Halloweenkor. - Már a folyosón sétáltunk. Megálltam, és bedugtam a fejem a nappaliba. - Hagyjatok nekem is pizzát. - Tony somolyogva intett búcsút, ahogy immár Pietro húzott engem a liftekhez.
Alig három emeletet mentünk. - Ezt akár lépcsőzhettük is volna - léptem ki a fülkéből.
-Fogd már be - csak kuncogtam. Ingerült emberek sértéseit nem szabad felvenni.
A folyosón sétálva bevillant az első napom a Toronyban.
-Még meg se köszöntem, hogy összeszedtél. A robbanásnál, egy hete.
Pietro csak morgott valamit és vállat vont, mintha azt mondaná, semmiség.
-Ti hogy kerültetek ebbe bele? - betereltem Bruce laborjába. Valamelyik szekrényben kellett lennie ragtapasznak.
-Jelentkeztünk egy kísérletre. Az otthonunkban, Sokovia-ban háborús helyzet állt fenn, és segíteni akartunk. Aztán a dolgok rossz irányt vettek. - Összevontam a szemöldököm, de tovább keresgéltem. - Volt ez a robot, Ultron, aki Tony egyik félresikerült kísérlete volt talán? Nem t'om. Berendezkedett a bázison, ahol mi is voltunk. Aztán jöttek a Bosszúállók, és megmentették a civilek nagy részét a biztos haláltól, miközben a város egy része a levegőbe emelkedett.
-Felrobbant? - áh, igen, megvolt a ragtapasz. Már csak a vágást kellett kitisztítani.
-Nem, valami óriási hajtóművel tényleg felrepült. Aztán volt a csata, mi a robotok ellen. Ja, közben Clint a lelkünkre beszélt, és a Bosszúállók oldalára állított. - Felé fordultam, időközben feltelepedett a vizsgálóasztalra. Halvány mosoly játszott az ajkán. - Apánk helyett apánk. - Én is elmosolyodtam, és leraktam mellé a ragtapaszt. Vajon hol lehet törlőkendő, vagy akármi? - És, most itt vagyunk. Utánad mi vagyunk a legújabb tagok. Vagyis.... Nem! Van ez a Sam Wilson nevű fickó, de ő nem bentlakó. Akkor került képbe, mikor volt az a H.Y.D.R.A.-s dolog. Velünk együtt jött Vízió, aki valami robot-ember akármi. Ő egy hosszabb távú küldetésen van, ha jól tudom. - Végre találtam egy törülközőt. Bevizeztem az egyik csapnál, és nekiláttam lesikálni a vért Pietro arcáról.
-Áu! - jajdult fel, de erősen fogtam az állát.
-Maradj egy helyben, különben véletlenül a sebbe is beledörgölök. - A törülközőből szivárgó víz lecsorgott a csuklómon. Miután a vért nagyjából leszedtem, betadin után néztem.
-Hogy szerezted a tetkód? - épp az üvegcse után nyúltam, de a levegőben megállt a kezem. Pár másodperc múlva szomorú mosollyal fordultam a fiúhoz.
-Megesküdtem, hogy soha senkinek nem mondom el. Az emberek, akiktől kaptam, nagyon titkosan élnek, és már hosszú ideje békében. - Egy vattapamacsra kiöntöttem egy kis betadint, és nekiláttam körbekenni vele a sebet, vigyázva, hogy bele ne menjen. - Fontosak nekem. És tiszteletben tartom a kérésüket. - Az apró ragtapaszokkal összehúztam a sebét, ami így kiemelte a járomcsontját.
-Azt elárulhatod, hogy kerültél oda? - Leugrott az asztalról, és kimentünk a laborból.
-Véletlenül átmentem egy kapun. Soha életemben nem pánikoltam még úgy, mint akkor! - nevettem. - Érted, csak sétálsz az erdőben, átmész kettő kő között, és bumm! Valahol teljesen máshol vagy. Emlékszem, úgy visszahőköltem, hogy seggre estem. - Beszálltunk a liftbe. A szomszédos fülke a lakószintünkről tartott lefelé.
Levegőért kaptam. - Siessünk! Megjött a pizza!