A Tattooed Little Fox

For Gods sake, this girl can cook

Szerda reggel volt. Gondolataimba merülve ücsörögtem az egyik fotelben, teámat szorongatva.

Hatodik napja voltam a Bosszúállók tornyában. Vagyis következő nap telt le az egy hét, amit velük kellett töltenem.

És fogalmam sem volt, hogy maradok, vagy megyek.

Emlékeztem, hogy az első napon még kapva kaptam volna a kisétálás lehetőségén. Egy csapat vadidegen vett körül, ki ne tett volna így? De az elmúlt napokban jobban megismertem őket, és még a társaságukhoz is hozzászoktam. El kellett ismernem, hogy némelyikük egész a szívemhez nőtt. Na meg aztán, hajléktalan fejjel nagyon is értékeltem a Torony biztosította földi jókat.

De hiányzott a kintlét, a mindennapos vándorlás. Hogy lássam az ismeretlen járókelők arcán azt az apró boldogságot, mikor meghallják, hogy a kedvenc dalukat gitározom. Hiányzott a friss levegő, hogy a magam ura vagyok. Hogy nem függök senkitől, és tőlem se függ senki.

Valami az orromnak csapódott, majd a teámba csobbant, szétfröcskölve azt. Egy pillanatig csak meredten bámultam a bögrém alján ücsörgő koktélparadicsomot, aztán nagyon lassan a konyhapultnál álló Pietrora emeltem a tekintetem. A srác majd megpukkadt az elfojtott röhögéstől. Kihalásztam a paradicsomot a teámból, és a fiú felé indultam. Ő csak állt a pultnál, amíg odasétáltam, s leraktam a bögrém. Letettem a paradicsomot az asztalra. – Bunkó – vetettem rá gyilkos pillantást. Megkerültem a pultot, közben észrevétlenül elvettem egy piros bogyót a szélén lévő tálból. Mikor a háta mögé kerültem, ő már a kávéjával foglalkozott. Villámgyorsan beejtettem a pólója nyakán a paradicsomot, s hatalmasat csaptam a hátára. Éreztek a szétnyomódó termést a tenyerem alatt, de már nevetve száguldottak is a szobám felé. Nagyon meglephettem Pietrot, mert csak közvetlenül az ajtóm előtt ért utol.

-Csak visszaadtam! – emeltem közénk kezem védekezően, a futástól és a nevetéstől kifulladva. Ő csak nem sok jót ígérően méregetett, majd lassan elhátrált.

-Jössz te még az én utcámba. – Miután elért a szobájáig, elkezdte lehámozni magáról a felsőjét, és már sokkal Pietrosabban folytatta. – Fúj, Cas, ez undorító!

Csak nevettem. – Máskor jobban vigyázol, teagyalázó.

-Ó, az aztán biztos – bizonygatta, miközben belépett a szobájába. – Paradicsomtrancsírozó.

-Mi van már megint? – dugta ki fejét Clint az ajtóján. Szeme alig nyílt résnyire, nyilván az ágyból mászott ki.

-Semmi! -mondtuk egyszerre Pietroval. Clint csak a fejét csóválta, és magára csukta az ajtót. Összenevettem a fiúval.

Öt perc múlva már megint a fotelben ültem, kezemben egy újabb bögre teával. Wanda már nekilátott gofrit sütni, épp akkor öntötte a tésztát a gépbe. Pietro sétált be, én pedig védelmezőn letakartam a teámat, és összehúztam a szemem. Ő csak rámnyújtotta a nyelvét, amit egy grimasszal viszonoztam.

A következő érkező Tony volt, aki bőszen szimatolva jött be a lift felőli folyosóról. Azonnal mohó kiskutyaszeme lett, mikor megpillantotta az éppen akkor elkészülő első gofrit.

Clint és Steve is pont akkor toppantak be. Clint villámgyorsan felmérve a helyzetet odaszaladt, és egy „Na azt már nem!" kiáltással elhappolta Stark elől a kaját.

Wanda csak nevetett, s három másodperc múlva már újabb édesség illatozott a tányéron. Tony azonnal a kezébe kapta, és a hűtőhöz sietett. Addigra Steve és Natasha is már a pultnál ültek, előttük egy-egy üres tányér. Tony egy üveg nutellával és a gofrijával a markában huppant le a kapitány mellé. Komótosan megkente a sütit, és újból felállt a helyéről, de szemmel tartva Clintet. Azonban mikor visszaült, kezében egy pohár tejjel, a tányérja megint üres volt, ellentétben Steve szájával. Majdnem kipukkadtak a pofazacskói, miközben próbálta röhögés nélkül és minél gyorsabban megrágni Stark gofriját.