Sosem szerettem gyengének mutatkozni. Az a típusú ember voltam mindig is, aki inkább egy maszk mögé rejti az érzelmeit, hogy jó képet mutatva tudja végig hallgatni mások problémáit. Szerettem ezt csinálni. Szerettem egy érzelmi pohár lenni, amibe mindenki beletöltötte a bánatát, majd tovább állt, vagyis, pontosan én álltam tovább, de ez nem lényeg. Rengeteg nyomorult ember él ezen a földön, én pedig legszívesebben mindegyiket meghallgattam volna. Jobb érzés volt mások gondjait és problémáit megoldani, mint a saját, teljesen elcseszett életemet rendbehozni. Ilyenkor egy kicsit képes voltam kizárni, hogy alapjáraton én is csak egy tönkrement ember vagyok, milliónyi sebbel. Ha mások problémáin agyaltam, szinte teljesen megszűnni látszottak az enyémek, ez pedig tetszett és bár én ritkán mosolyogtam őszintén, mégis szerettem, mikor kedvesen mosolygó emberek vettek körül. Lehet, hogy csak egy nagy rakás idegen voltak azok, akikkel eddigi életem során beszéltem és adtam tanácsot nekik, mégis egy kis sikerélménnyel voltam megkoronázva, mikor másnap láttam ugyanazt az embert elsétálni mellettem a járdán és az őszintén mosolygott. Még csak belegondolni is rossz volt abba, hogy bizony rajtam kívül is voltak más elcseszett emberek és én talán soha életemben nem is fogom tudni meghallgatni őket, pedig a legtöbb embernek csak ez kell. Egy másik, aki segít neki és mégha csak egyszer is, de meghallgatja.
Bizonyára nagyon megijesztettem Yifant a hirtelen felcsattanásommal, de a hetek, amikben minden nap néhány órát vele töltöttem, ezt váltotta ki belőlem. Yifan jóféle pszichológus volt, elvégre tökéletesen elérte, hogy képes legyek előtte megtörni és sírni, miközben szorosan ölelve magamhoz bújok a biztonságot adó mellkashoz. Egyszerűen olyan jó érzés volt a karjai között lenni, hogy ott akartam meghalni, mert ítéletnapig csak ezt a melegséget akartam érezni. Bár én sem voltam alacsony, mégis, Yifan annyival magasabb és erősebb testalkatú volt nálam, hogy akár teljesen el is tűnhettem az ölelésében. Fájtak a szemeim, éreztem, hogy már nincs sok ahhoz, hogy a könnycsatornáim kiszáradjanak. Yifan végig csak cirógatta az oldalamat és a fejemet, nyugtató dolgokat suttogott a fülembe és várt. Arra várt, hogy lenyugodjak és összeszedjem magam, utána pedig valljak neki a múltammal kapcsolatban. Még mindig nem akartam ezt, de ha egyszer már látta ezt az oldalamat, amit csak is saját érdemnek könyvelhet el, akkor azt is megérdemli, hogy tudjon mindenről. Arról a dologról, amiről egykoron csupán három ember tudott, most már csak kettő. Én és az apám.
-Olyan két évvel ezelőtt történhetett, már egy ideje nem számolom. - A sírástól elgyengülten távolodtam el egy kicsit a szőkétől, aki egy pokrócot terítve a hátamra emelt ki öléből, maga mellé helyezve a kanapéra. Felhúzta lábait és velem szembe ülve hallgatott némán. - Akkoriban még táncoltam...
-Táncoltál?! - Csúszott ki egy meglepett kérdés ajkain, mire felismerve tettét nézett rám sajnálkozóan.
-Igen, táncoltam. - Kuncogtam egy kicsit az orrom alatt, elvégre, biztos nagyon nevetséges lehettem régebben. - Az egyik legjobb barátom barátnője pedig műkorcsolyázott. Volt neki egy fontosabb fellépése, de a partnere annyira lebedtegedett, hogy már egy héttel előtte biztosan lehetett tudni, hogy nem lesz képes részt venni a versenyen. A lány teljesen kétségbeesett, aztán, ilyen hirtelen ötletként kért meg arra, hogy legyek én a partnere. Úgy gondolta, hogy ha táncolni ilyen jól tudok, akkor biztosan jól menne a korcsolya is. Eleinte nem akartam ebbe belemenni, de mikor a haverom jött hozzám kérlelve, igent mondtam rá. Igaza volt a csajnak, tényleg jól ment a korcsolya, de féltem. Nem kicsit volt veszélyes az a koreográfia, amit kieszelt, én meg csak kezdőnek számítottam, de a lány bízott bennem. Rosszul tette. A fellépés előtt, az utolsó próbán... kicsúszott a kezeim közül, az egyik forgás közbeni emelésnél. - A torkomban hatalmas gombóc keletkezett az emlékek hatására. Soha nem beszéltem még erről, aki tudott róla, az azért tudta, mert ott volt és látta. - Beverte a fejét, nagyon csúnyán... Kórházba szállították, de nem lehetett megmenteni. Végzetes sérülést szenvedett.
YOU ARE READING
Vakrandi - ChanHun f.f./BEFEJEZETT/
Fanfiction"Csak azért akartam mindezt, hogy egyenlők legyenek a nézeteink. Hogy értsd, nekem milyen, ha ilyen állapotban meg kell ismernem egy új embert." Műfaj: Short story, yaoi
