Vakrandi - ChanHun f.f./BEFEJEZETT/

Extra pt. 2 - Xiuchen

-Ohhh... Hogy dögölnél meg Kim Jongdae! - Azt hiszem... még sosem voltam ilyen szinten indulatos állapotban, de ha ilyeneket csinál? De, szerintem jobb, ha most az elejére tekerjük a filmet.

-Minseok! Tied a ma esti műszak. Megint... - Húzta el szomorúan ajkait Junmyeon. Hát igen, ha a főnök nem bír téged, de jó munkaerő vagy, akkor bizony vár rád jó pár év szívatás. De természetesen csak akkor, ha ugyan olyan lelkiismeretes vagy, mint én. Komolyan, már magamat sem értem, hogy vajon miért is nem mondok fel a sok fizetetlen túlóra után. Mondjuk, ha a szeretett féltestvéred, Kwon Jinyong, az igazgató, nem kell meglepődnöd azon, hogyha állást ajánl neked, majd halálra kínozza az idegeid. Sosem voltam az az indulatos típus, de néhány dolog még engemet is fel tud húzni. Mint például az az idegesítő kis manócska.

-Ne szomorkodj... Csak túl élem valahogy. - Mosolyogtam rá az ajtóban álló Junniera.

-Szívesen maradnék, de tudod, hogy Yixing már nagyon régóta tervezgeti ezt a randit.

-Junnie! - Pattantam fel székemből és elé érve a vállaira helyeztem kezeim. - Semmi para. Megérdemlitek az együtt töltött időt és neked nem kötelességed velem együtt pluszban dolgozni. Oké?

-O...oké...

-És most menj. - Toltam ki a helyiségből és zártam be a tágas dolgozó ajtaját. Nagyot sóhajtva tértem vissza a helyemre és kezdtem el munkálkodni.

Olyan... unalmas az életem. Mindig is egy vidám és életre való gyerek voltam, erre felnőttként szinte teljesen beleuntam az életbe. Sokan azt gondolják, hogy ez biztosan a bátyám hibája, de őszintén? Nem az övé. Egyszerűen csak unalmas a felnőtt lét. Az embernek kimerül a szociális élete a munkahelyén töltött időben és mikor haza ér, már látni sem akar senkit. Mondjuk, örülnék egy csinos barátnőnek, akit éjszakánként átölelhetnék, de legfeljebb egy másik életben. Nem igazán vagyok egy feltűnő jelenség. Többnyire átlátnak rajtam az emberek és szó, mi szó, soha nem voltam a kezdeményező típus. Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy igenis férfias és védelmező vagyok, de a kezdeményezés, az nem az én asztalom. Még jó, hogy neki igen.

(...)

Olyan hajlani hat óra lehetett, odakinn már lassan világosodni kezdett. Fáradt voltam és nyűgös, nem vágytam másra, mint alvásra. Mostanság szerintem nagyon nem tett jót nekem, hogy minden nap éjfél körül aludtam el és hajnali ötkor már fenn is voltam. Ráadásul most jött ez az éjszakai műszak is, ami végképp elvette minden energia foszlányomat. Sajnos tény, hogy hajlamos vagyok ilyenkor szörnyen bunkón viselkedni, mert hát, a kialvatlanság nagy úr, én pedig csak egy szerencsétlen emberi lény vagyok, akinek alapvető szükséglete a napi nyolc óra alvás. Már kezdtem nagyon várni, hogy Jiyong mikor szándékozik haza engedni, viszont nyolc óra még elég messze volt, a testvérem pedig annál előbb nem tolja be ide a képét. Még az kéne. Ezért a húzásáért most tuti behúznék neki egy jó nagyot.

Nagyot nyújtózkodva álltam fel székemből, egy kis kávéért indulva. Soha nem szerettem azt a szar, fekete löttyöt, de most annyira szükségesnek éreztem, hogy muszáj volt innom egyet. Más különben tuti, hogy egyik pillanatról a másikra összeesnék. Meg ráadásul elég rosszat tett az izmaimnak a görnyedt, egy helyben ülés, a tüdőmnek pedig az iroda műanyag szaga. Mindig is utáltam ezt a helyet. Az egyetlen jó benne Junmyeon volt, rajta kívül más barátom nem is igazán volt. Pár hete idejött ez a Kyungsoo gyerek is. Vele is barátkozhatnék - Junnie állítása szerint - de a srác igen csak csöndes és visszahúzódó én meg soha nem voltam - mint már mondtam - semmiben sem a kezdeményező típus. Ha valaki meg akart ismerni és volt annyi bátorsága, hogy megszólítson, akkor szívesen elbeszélgettem az illetővel. De ha valaki nem mert megszólítani, vagy egyáltalán nem is érdekeltem, akkor én is figyelmen kívül hagytam az őt.